MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ)
BUDAFOKI MTE–MOL VIDI 1–2 (1–1)
Promontor utca, 400 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Bertalan Dávid, Horváth Zoltán)
BUDAFOK: Szabó B. – Vég B. (Patkós, 83.), Vaszicsku, Króner, Gohér – Fekete M. (Pölöskey, 83.), Oláh B., Veszelinov (Harsányi D., 88.), Vankó – Kercsó, Kovács D. Megbízott vezetőedző: Csizmadia Csaba
VIDI: Tujvel – Hangya (A. Hadzic, a szünetben), Vinícius, Tóth B., Tamás K. – Nego, Berecz (Milanov, 60.), Nikolov, Kovács I. – M. Scsepovics (Fiola, 83.), Hodzic. Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Nego (0–1) a 6., Oláh B. (1–1) a 43., M. Scsepovics (1–2) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba: – Bátran játszottunk, minden elismerésem játékosaimnak, mert végig nyílttá tettük a mérkőzést. Kíváncsi vagyok a videofelvételre, a második Vidi-gól körülményeire.
Marko Nikolics: – A vasárnapi, Honvéd elleni bajnoki kezdőcsapata nyolc helyen változott. Többen lehetőséget kaptak a bizonyításra, s volt, aki élt is az eséllyel. A lényeg, hogy továbbjutottunk a következő fordulóba.
ÖSSZEFOGLALÓ
A Magyar Kupa főtáblájának harmadik fordulójában – összességében a kiírás nyolcadik körében –, azaz a legjobb 16 közé jutásért az NB I-ben második Mol Vidi FC az NB II-ben 17. Budafok otthonába látogatott.
Noha Marko Nikolics csapata a mérkőzés első helyzetéből megszerezte a vezetést – az egész őszi idény során remek formát mutató Loic Nego szép kapuslövése kötött ki a hazai kapuban –, a mérkőzés nem úgy folytatódott, ahogy az ilyenkor néha előfordul. Az alacsonyabb osztályú hazaiak nem estek össze a kapott góltól, sőt, a korábbi 12-szeres magyar válogatott védő, Csizmadia Csaba megbízott edző által irányított Budafok mezőnyben egyenlő ellenfele volt az egyetlen, a nemzetközi kupaporondon még érdekelt magyar klubcsapatnak.
A 43. percben aztán Oláh Bálint a jobbról belőtt labdát a munka nélkülinek nem nevezhető Tomás Tujvel kapujába kotorta, vagyis egyenlített a Budafok. A játék képe alapján nem lehet érdemtelennek nevezni a hazai gólszerzést – igaz, a Mol Vidi is szerezhetett volna újabb gólt az első félidőben.
Ez azonban még a másodikban sem sokáig sikerült a fehérváriaknak, olyannyira, hogy a szünet után bő tíz perccel a Vidi kapusának kellett bravúrokat bemutatnia, hogy megóvja kapuját a góltól. Amikor pedig a hazaiak kétségkívül vérmes drukkerei lélekben már a hosszabbításra készültek, a 80. percben jött Marko Scsepovics, és a beadásból közelről a kapuba kotorta a labdát, amivel megszerezte a Vidi a továbbjutásához szükséges gólt. 1–2
A Budafok szervezett védekezésével és taktikus játékával alaposan megnehezítette a Mol Vidi dolgát.
PERCRŐL PERCRE
86. perc: Kovács D. jobbról belőtt szabadrúgása veszélyesen elsuhant mindenki előtt.
79. perc: Gól! Vezet a Mol Vidi! Éles, lapos beadás érkezett középre jobbról, a hosszú oldalon érkező Scsepovics becsúszva a hálóba passzolt, 1–2!
77. perc: Hosszú percek után jutott el ismét a! Budafok tizenhatosán belülre de a hazai védelem biztosan hárított.
73. perc: Tíz perc alatt sokadik alkalommal kap szabadrúgást a tizenhatos környékéről a Vidi, amiket rendre Milanov ível a kapu elé, és rendre kifejeli ezeket a hazai védelem.
71. perc: Hodzic ollózott nagy gólt, de már szabálytalanságot látott korábban a játékvezető.. Szabadrúgás kifelé.
66. perc: A kaputól 22 méterre, kissé balról megítélt szabadrúgást Milanov lőtte kapura, Szabó B. biztos kézzel húzta le a labdát..
52. perc: Hadzic előtt adódott lehetőség, jobbról, 7 méterről éles szögből csúnyán a kapu fölé lőtt.
50. perc: Helyzetet eddig nem láthattunk a második félidőben. Többnyire a Vidinél a labda.
46. perc: Folytatjuk, a hazaiak indítják útjára majd a labdát.
41. perc: Egy jobbról érkező beadásra Hangya kissé körülményesen mozdult, így Vankó majdnem meg tudta előzni őt, de végül a védő tisztázott.
37. perc: Scsepovics egy Gohérról elé pattanó labdát egyből kapura lőtt 10 méterről, kissé jobbról, Szabó kapus vetődve szögletre mentett.
35. perc: Scsepovics visszatért. A nézőknek persze nem tetszik a gyors gyógyulás.
33. perc: Áll a játék. Ápolás. Scsepovics maradt a földön egy rossz mozdulat után. A nézők nem díjazzák különösebben, meg is kapta az „új Lazovics” becenevet.
30. perc: Itt a válasz: Hodzic lövése lapos és erőtlen volt, Szabó fogta.
29. perc: Visszaesett a korábbi nagy iram az elmúlt percekben, bár most egy labdaszerződést követően Fekete lőtt 22 méterről fölé.
25. perc: Nego vágtatott végig a pályán egy hazai szögletet követően, ám a tizenhatoson belül Vég Bence beérte és mintaszerű becsúszással szerelte. A közönség hangos tapssal díjazta Véget.
23. perc: Berecz lapos lövése nem okozott gondot Szabó kapusnak.
21. perc: Felélénkült a mérkőzés, amelyre eddig sem lehetett panasz: az egyik pillanatban a Vinícius hibája után Vankó került majdnem lövőhelyzetbe, majd a túloldalon Nego beadását kellett kivágni a tizenhatoson belül.
18. perc: Nyom a Budafok, beszorult a Vidi! Vankó nagy bedobása után Króner fejelt az ötös bal sarkáról a kapu mellé.
15. perc: Szöglet a vendégeknek. Veszélytelen.
13. perc: Gohér passza után Kovács D. a tizenhatos jobb oldalán táncoltatta meg emberén beadását Tujvel paskolta el Fekete elől az alapvonalon túlra, de Böcskei már közbespíolt, szabadrúgás kifelé.
11. perc: Hazai szöglet. A kifejelt labdát Vankó tekerte rá 19 méterről, Tujvel védett.
8. perc: Scepovics lódult meg egy hosszabb indításra, de a kapujából jól kimozduló Szabó felszedte előle a labdát.
2. perc: A Budafok fekete nadrág,piros felső, a vendégek tiszta világos kék felszerelésben játszanak.
Köszöntjük olvasóinkat! Hamarosan megkezdődik a mérkőzés.