Gyász: elhunyt Huták Antal korábbi FIFA-játékvezető

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 09:15
null
Huták Antal, 1948–2022 (Fotó: Népsport)
Rövid, súlyos betegség után, életének 74. évében elhunyt Huták Antal korábbi nemzetközi labdarúgó-játékvezető és sportvezető – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja.

Huták Antal 1970-ben a Budapesti Labdarúgó-szövetségben kezdte játékvezetői pályafutását, hat évvel később már az országos játékvezetői keret tagja lett. Négyévnyi NB II-es működés után 1980-ban a PMSC–Csepel mérkőzés játékvezetőjeként mutatkozott be az élvonalban, és aktív pályafutása befejezéséig 158 NB I-es mérkőzésen vezette ki a csapatokat a pályára.

Két alkalommal bíráskodott a Magyar Kupa döntőjében, és ugyancsak kétszer volt az év játékvezetője.

1986-tól 1992-ig volt tagja a FIFA-keretnek, 39 nemzetközi találkozón játékvezetőként és 40 mérkőzésen partjelzőként működött közre. Később UEFA-játékvezető-ellenőrként járta az európai pályákat.

Az aktív pályafutása befejezése után jelentős szerepeket töltött be a hazai játékvezetés irányításában is: 1998-ban egy ideig vezette az MLSZ Játékvezetői Bizottságot, 2006-tól hat éven keresztül az MLSZ JB elnökhelyettese, küldője, majd tagja volt, a BLSZ JB elnökeként segítette a fiatal tehetségek fejlődését.

Huták Antal emberi tulajdonságai és szakmai felkészültsége alapján is nagy népszerűségnek, tekintélynek örvendett a csapatok, játékosok és játékvezetők körében egyaránt. Végül 42 év után 2012-ben köszönt el a bírótársadalom nagy családjától.

Ezt követően idejét leginkább a családjának és vállalkozásának szentelte. Vegyészmérnökként 23 elfogadott találmánya volt, munkáját az utolsó pillanatig ellátta – olvasható az MLSZ nekrológjában.

Márton Sándor a Facebook-oldalán emlékezett meg Huták Antalról.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
8 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

MLSZ: ezek voltak az NB I 21. fordulójának legszebb góljai – videó

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 14:54

A következő két NB II-es fordulóban is képernyőre kerül a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.02.24. 16:39

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Történelmi lesz Sallai Rolandék Fener elleni derbije

Minden más foci
2025.02.20. 09:42

Kétmeccses eltiltást kapott Bellingham

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 14:22
Ezek is érdekelhetik