Az idény előtt a vezetőség a negyedik és hatodik hely valamelyikének megszerzését várta el a csapattól, amely az őszi szezon végére már az ötödik helyre kapaszkodott fel, sőt a 25. és 27. forduló között a negyedik helyen is állt.
Olyannyira, hogy a kék-fehérek február elejétől két hónapon keresztül veretlenek maradtak, hét bajnokin három győzelem mellett négy döntetlent értek el, és Demjén Patrik klubrekordnak számító 642 percen keresztül nem kapott gólt. Közben Waltner Róbert vezetőedző lemondott, de hivatalosan az edző és a tulajdonos sem erősítette meg, mi vezetett a váratlan szakításhoz.
„Megtörtént, kár ezen problémázni. Sajnálom, hogy véget ért az idény, mert a hajrát leszámítva jól ment a játék, és előrelépésnek tartom, hogy nem az utolsó vagy az azt megelőző egy-két mérkőzésen dőlt el, hogy bent maradunk az élvonalban.”
No igen, lényegében már a 29. fordulóban biztossá vált az élvonalbeli tagság meghosszabbítása, s ekkor már Molnár Balázs, a klub akadémiájának igazgatója felelt a szakmai munka irányításáért, aki Waltner Róbert után kizárólag az utolsó nyolc mérkőzésre vállalta el a felkérést. S el is érkeztünk a teljesítmény keretbe foglalásához, mert a kék-fehérek hat vereséggel fejezték be a bajnokságot, s bár a 8. helyen végeztek, lényegesen jobb helyezést is elérhettek volna.
ESŐZÉS MIATT FÉLBESZAKADT Hatalmas vihar csapott le Zalaegerszegre augusztus 15-én, s a 70. percben félbeszakadt a Puskás Akadémia elleni bajnoki. A vendégek 2–1-re vezettek, a játékvezető harminc percet várt, a gyep kisebb tóra emlékeztetett. Az MLSZ versenybizottsága döntésének értelmében három nappal később a hátralévő húsz percet lejátszották, végül a felcsúti együttes 3–1-re győzött. GYŐZELEM HÚSZ ÉV UTÁN Október közepén – még Waltner Róberttel – a kék-fehérek 2–1-re győztek a Ferencváros otthonában, amire 2001 júliusa óta nem volt példa. Akkor Egressy Gábor góljával nyert a ZTE, majd első és eddigi egyetlen bajnoki címét ünnepelhette. Az aranyérem ezúttal elmaradt, de Nikola Szerafimov és Koszta Márk góljára csak Vécsei Bálint válaszolt. DEMJÉN PATRIK KLUBREKORDJA Február közepén a ferencvárosi Botka Endre bevette Demjén Patrik kapuját, s ekkor senki sem sejtette, hogy a ZTE kapusa elképesztő sorozatba kezd. A hátralévő 41 percben, illetve a következő hat bajnokin nem kapott gólt, közben kivédte Dzsudzsák Balázs (DVSC) tizenegyegyesét is. Végül a kispesti Nenad Lukics 642 percnél zárta le a sorozatot. |