NS-klub: Répási László örült a kilences osztályzatnak

Vágólapra másolva!
2023.06.10. 13:35
null
Répási László később futballozott Portugáliában és Ausztriában, sőt Malajziában is (Fotó: Nemzeti Sport)
Répási László boldogan emlékezett a BVSC elleni mérkőzésre, s szóba került a maláj kaland és jelenlegi munkája is.

 

Mesterhármas a Vác színeiben a BVSC ellen (3–1), 9-es osztályzat a Nemzeti Sporttól – emlékezetes dátum marad a csatár Répási Lászlónak 1992. szeptember 12., hiszen parádésan futballozott.

„Akkoriban minden sportoló figyelte, olvasta, mit írnak róla, hányas osztályzatot kap a Nemzeti Sporttól, s abban az időben inkább a pozitív történetek kerültek előtérbe, így természetesen örültem a dicséretnek – mondta lapunknak Répási László, aki a Ferencvárosban és a Vácban is futballozott, s utóbbi klubban 1993-ban gólkirályi címet szerzett (tizenhat találattal végzett az élen), egy évvel később pedig bajnoki aranyéremnek örülhetett, ugyancsak a váciak labdarúgójaként. – Valóban jól ment a játék a BVSC ellen, remekül éreztem magam a pályán.”

Répási László később futballozott Portugáliában és Ausztriában, sőt Malajziában is szerepelt – olyannyira, hogy 1997-ben gólkirályi címet nyert (31-ig jutott), egy évvel később pedig bajnoki aranyat a Perakkal.

„Ekkor már a pályafutásom vége felé jártam, de örültem, hogy kijuthattam, másik világot ismertem meg. Még az angol Premier League-ből is érkeztek oda futballisták, s a nagyobb kluboknál dolgoztak német, dán és ausztrál szakemberek is. A játékosok zöme gyors, de taktikailag éretlen volt.”

Az 57 éves szakember jelenleg a Vasas Kubala Akadémián dolgozik, az U16-os és U17-es együttesnél erőnléti edző.

„Már tizenegy éve, hogy a klubhoz kerültem, igaz, kétszer máshol dolgoztam: egyszer Ausztriában, egyszer pedig a mezőkövesdi akadémián kaptam lehetőséget.”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda MK: a címvédő Ferencváros hétgólos sikerrel jutott elődöntőbe Vácon

Kézilabda
2025.01.14. 20:06

Ezt meg kell nézni! Klujber Katrin csodagólt szerzett a Vác ellen – videó

Kézilabda
2025.01.08. 21:11

A Váctól is kikapott, zsinórban öt vereségnél jár az MTK a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.19. 18:52

Női kézi El: kettős győzelemmel a selejtező következő körében a Vác

Kézilabda
2024.10.12. 17:56

Jól küzdött a Kisvárda, de az FTC legyőzte a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2024.10.09. 19:39

Hivatalosan is visszatért Vácra a válogatott beálló

Kézilabda
2024.09.30. 17:36

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19
Ezek is érdekelhetik