Polgárháborúból menekült; lecigányozták; tengett-lengett – de NB I-es kapitány lett

Amikor március elején a Videoton 33 éves támadója, a 47-szeres szerb válogatott Danko Lazovics a tizenhatos vonaláról átlöbbölte a labdát a Honvéd kapusa fölött, megszerezve a forduló legszebb gólját, mindenki elismerően bólogatott. Tele lettek a góllal a különböző világhálós csatornák, nem győzték dicsérni a különböző fórumokon, Henning Berg vezetőedző pedig egyenesen a legendás MU-játékos, Éric Cantona korábbi találatához hasonlította. A Nemzeti Sport Online-on pedig arról értekeztünk, hogy a Partizannál nevelkedett szerb támadó bizonyítja, nem véletlenül játszott korábban éveket a Feyenoordban, a PSV-ben, a Zenitben, illetve kölcsönben a Bundesligában, a Leverkusenben is megfordult.

Aztán néhány héttel később jött a 31 éves Remili Mohamed, és a Magyar Kupában, az Újpest–Vasas (1–2) meccsen még messzebbről, talán még szebben emelte át a labdát Balajcza Szabolcs fölött. Remili gólját viszont senki sem hasonlította Cantonáéhoz, a legnagyobb videdomegosztó oldalon nem akadtunk a nyomára, és a Vasas meg az Újpest szurkolóin kívül sokan már nem is biztos, hogy emlékeznek rá. Jó, Remili nem a Partizannál, hanem Jászberényben nevelkedett, sosem volt felnőttválogatott, és leggólerősebb időszakában nem a holland élvonalban lőtt 19 gólt, hanem az NB II-ben (a Vasasban, a 2014–2015-ös szezonban).

Ettől függetlenül a Vasasban nemcsak csapatkapitány, hanem valódi vezéregyéniség a pályán, aki időről időre bizonyítja, nagyszerű rúgótechnikával áldotta meg a sors, legutóbb éppen a Videoton kapuját vette be gyönyörű szabadrúgásból (szerencsére ez azért fent van a Youtube-on).

„NEM ÚGY ÁLLTAM A FUTBALLHOZ, MINT MANAPSÁG" – A MÚLT

– Adódik a kérdés – szegezzük a Vasas labdarúgójának rögtön a vele készített portréinterjú elején –, hogy aki ilyen jó barátságban van a labdával, ennyire érzi a kaput, az 31 éves korára miért csak 25 gólnál, illetve 150 meccsnél jár az NB I-ben?
– Lehetett volna jóval több is... Ennek sok összetevője van. Voltak olyan edzők, akik nem bíztak bennem. Egy-két gyengébb meccs után kitettek a csapatból, ami után nagyon nehéz volt visszakerülni. A Vasasban is voltak rosszabb meccseim, de a jelenlegi edzőnk mindig bízott bennem. Ez erőt ad, és a bizalmat minden mérkőzésen igyekszem meghálálni. Másrészről tudom, én is nagyban hibás vagyok abban, hogy nem tudtam többet elérni.

– Azt hallani, nem vetette meg az éjszakai életet...
– Valóban nem úgy álltam a futballhoz, mint manapság. Most már sokkal tudatosabban figyelek mindenre, az étkezéstől a pihenésen át, hogy minél többet ki tudjak hozni magamból a meccseken. Aztán mára megértettem, hogy minden egyes edzésgyakorlat a javamra válhat, akkor is, ha adott pillanatban nagyon nincs a kedvemre. Edzeni régen is szerettem, de a száraz futásokat nagyon nem, hamar elvették a kedvemet. Ezzel szemben ma ott tartok, hogy a legjobbak közé tartozom a fizikai teszteken. Felfogtam, hogy hiába unalmas háromszázadik alkalommal is megcsinálni ugyanazt a passzgyakorlatot, a mérkőzésen lehet, hogy majd éppen az a passz, a folyamatos gyakorlat által megszerezhető rutin fog segíteni. Ma már azt is tudom, hogy ha az edzést csak nyolcvanszázalékosan teljesítem, akkor a meccsen sem tudok százat nyújtani. Hogy miért harmincegy éves koromra jöttem rá erre, és miért nem huszonnégy esztendős koromban? És mi lett volna ha? Nem tudom, de nem is nézek már hátra, abból nem lehet megélni.

– Viszont története, példája, saját küzdelmei elmesélésével segíthet a jelen útkereső fiataljainak.
– Nem tudtam megfelelően kezelni bizonyos helyzeteket. Például, amikor gyengébb csapatokban szerepeltem és folyamatos kudarcélmények értek. Vagy amikor nem jött meg időben a járandóságom. Volt, hogy három hónapig nem kaptam fizetést. Fiatal játékosként még nem tettem félre, nem volt tartalékom, a szüleim pedig nem voltak abban a helyzetben, hogy anyagilag támogassanak, így sokszor tényleg nagy kérdés volt, miből fogok másnap enni.

„AMIÓTA MEGISMERTEM A FELESÉGEMET, MEGVÁLTOZOTT AZ ÉLETEM" – A FORDULÓPONT

– Gondolom, algériai származású gyerekként boldogulni Magyarországon szintén nem volt egyszerű. Pláne, amikor a fővárosba került...
– Édesapám algériai. Én ott születtem, hétéves koromban polgárháború tört ki az országban, akkor jöttünk Magyarországra, Jászberénybe, mert anyukám odavalósi. Nyolc-kilenc évesen kezdtem futballozni, és az iskolában szóltak, hogy érdemes lenne komolyabban is foglalkoznom a sportággal. Azzal azonban folyamatosan meg kellett küzdenem, már gyerekként, hogy az ellenfelek és a szurkolók mindenhol „lecigányoznak", bántanak a származásom miatt. Nehéz volt ezt feldolgozni. Hatványozottan igaz volt ez, amikor fiatalon Budapestre kerültem, miután felfigyeltek rám az MTK-nál. Az az igazság, hogy nem szerettem iskolába járni, és mivel nem is nagyon jártam, s Pesten egyedül voltam, édesanyám három év után hazavitt, mert nem akarta, hogy elkallódjak. Ezután a szolnoki utánpótláscsapathoz kerültem, de hamar felvittek a felnőttek közé, ahol már elég fiatalon rutint szerezhettem. Érdekes, hogy anno az MTK-nál másik három gyerek is hasonló cipőben járt, mint én. Tehetségesnek tartották őket, de Pesten nem találták a helyüket, visszakerültek a saját városukba, belőlük később már nem is lett profi labdarúgó.

– Önből azonban az lett, és abban, hogy az is maradt, ha jól tudom, nagy szerepet játszott a felesége.
– Igen. Amikor megismertem a páromat, aki azóta már a feleségem, megváltozott az életem. Nagyon nem mindegy, hogy amikor az ember hazamegy, akkor várja-e valaki otthon, vagy csak a négy fal. Ha nincs támaszod, akkor fiatalon csak tengsz-lengsz, és ha ez a futball rovására is megy, s akár csak egy-két évet is elvesztegetsz, nem tudsz fejlődni, előrelépni, akkor később az már túl nagy veszteség lehet. Nekem most már a család, a két gyermekünk, a feleségem nagy támaszt jelent. Azért is, mert a páromat érdekli is a futball, közösen sok mindent meg tudunk beszélni, mindig számíthatok rá. Persze, megint feltehetném a kérdést, mi van, ha huszonkét évesen ismerem meg, és nem csak huszonhat évesen. De most már annak kell örülni, hogy találkoztunk, hogy mellette kiegyensúlyozott tudok lenni és meg tudom közelíteni a pályán azt a szintet, ami az adottságaimból, képességeimből kijöhet.

„OENNING MEGMONDTA, AMÍG NEM LESZEK MESSI, NE CSELEZGESSEK" – A JÓ TANÁCS

– Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor a feleségének és Michael Oenningnek köszönhetik leginkább a Vasas szurkolói, hogy „Moha" (ahogy ők nevezik önt) ebben a szezonban vezéregyéniség tud lenni a pályán.
– A Vasasban tizenegy vezér van. Éppen ebben rejlik a csapat ereje, hogy adott meccsen bárkiből lehet kulcsember, aki képes eldönteni a mérkőzést, egymást húzzuk. Ezzel együtt persze a pályán belül és azon kívül is próbálom segíteni a fiatalokat, amennyire csak tudom. Ami az edzőket illeti, amióta négy éve idekerültem a Vasashoz, mindegyiküknél folyamatosan játszottam, ami talán mutatja, hogy lehet velem együtt dolgozni. Michael Oenning azonban valóban sokat segített abban, hogy még többet ki tudjak hozni magamból.

– Mi újat tudott még mondani egy harmincon túli játékosnak?
– Először is, nála nem számít, ki hány éves. Lehetsz akármilyen fiatal, vagy idős, csak az a lényeg, hogy mit tudsz mutatni a pályán. Nekem például megmondta, hogy amíg nem leszek Messi vagy Cristiano Ronaldo, addig a cselezést ne nagyon erőltessem, inkább egy-két érintővel játsszak. Először azt éreztem, hogy ez nekem nem jó, mert az én játékomnak része az, hogy cselezhetek. Aztán be kellett látnom, hogy igaza van a mesternek, és az én játékomat is csak segíti, ha nem akasztom meg a támadásokat cselezéssel, hanem rajtam folyik keresztül a támadás, azáltal, hogy gyorsan továbbpasszolom a labdát.

– Nagy erény elfogadni a magunkéval ellentétes véleményt, sőt, megfogadni azt, tanulni belőle.
– A kulcs a befogadás és a kölcsönös bizalom. Ha érzem azt, hogy az edző bízik bennem, és csak a javamat akarja, illetve azt, hogy a csapat ezáltal még jobb legyen, akkor el tudom fogadni a tanácsát. Megtaláltuk a közös hangot, és megértettem, hogy a tanulás nem korfüggő, mindig jobbá lehet válni.

„ÚJPESTEN AZT MONDTÁK, NEM VAGYOK ELÉG JÓ" – A TÜSKE

– Többször mondta már, hogy nem rágódik a múlton, de ha mégis visszagondol, maradt önben tüske? Volt olyan pontja a pályafutásának, amit máig bán?
– Újpest... Nagyon szerettem volna a klubhoz kerülni, de amikor ott voltam, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Ha csak a háromnegyedét tudtam volna nyújtani annak, amit azóta a Vasasnál, akkor másképp alakulhatott volna a pályafutásom. Talán még Balajcza Szabolcs újpesti meccsszámát is elérhettem volna. Viszont Újpesten nem éreztem a bizalmat, és nagyon rosszulesett, amikor Marc Lelievre azt mondta, nem vagyok elég jó, ezért nem hosszabbítanak szerződést velem.

– Az, hogy nem volt válogatott, mennyire maradt meg önben mint hiányérzet? Egy időben még az is szóba került, hogy az algériai nemzeti csapatba kaphat meghívót.
– Volt egy időszak, amikor az ottani kapitány direkt kereste az algériai születésű, de régóta máshol élő játékosokat. Akkor az is szóba került, hogy Algériába igazolok, ám a család, a feleségem miatt nemet mondtam arra a lehetőségre, ott ugyanis nagyon más a nők helyzete, mint Európában. Ez akkor volt, amikor a máig legeredményesebb NB I-es idényemben hét gólt lőttem a Szolnokban. Viszont 2011 tavaszán keresztszalag-szakadást szenvedtem, ami nagyon visszavetett. Magyarországon voltam utánpótlás-válogatott, a felnőttcsapatba nem hívtak. Ha most meghívna a kapitány az egyik összetartásra, nem mondanám, hogy öreg vagyok én már ehhez, de tisztában vagyok a realitással, nem számítok már meghívóra.

„NEM SZABAD RÁMENNI A KÜLSŐSÉGEKRE” – A TANULSÁG

– Hogy látja a jövőt? Most már „mindhalálig" Vasas? Négy éve játszik a piros-kékeknél, és minden szempontból úgy tűnik, megtalálta a számításait, illetve megvan az igazi posztja is, mert míg korábban sok pozícióban játszott, jelenleg úgy tűnik, balszélsőként képes a legjobb teljesítményre.
– Tényleg az fekszik nekem a legjobban, ha balról befelé indulhatok. Így jobb lábbal tudok lőni, viszont ha arról van szó, akkor ballal középre is tudom adni a labdát. Másrészt megvan a gyorsaságom ahhoz, hogy indításoknál befussam a pálya szélét. A Vasasnál 2018 nyaráig szól a szerződésem, és mivel nagyon jól érzem magam a klubnál, szívesen maradok hosszú távon is. Viszont pénzből élünk, számít, hogy anyagilag milyen ajánlatot kapok, gondolnom kell a családomra is.

– Sok mindenről beszélgettünk, de ha egyetlen jó tanácsot kellene adnia az ifjú tehetségeknek, akkor mit mondana?
– Amire apaként a fiamat is nevelni fogom. Nem szabad rámenni a külsőségekre, és azt gondolni, amikor fut a szekér, akkor minden jó, minden tökéletes, mindenki a barátom, mert aztán amikor a magas lóról leesel, amikor bajban leszel, akkor hirtelen magadra maradsz, ha előtte nem voltál körültekintő, nem tudtad megválogatni a kapcsolataidat.