Videoton: Elek Ákossal erősítene a bajnokcsapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.05. 19:30
A Nemzeti Sport Online információi szerint Elek Ákost, a kínai Csangcsun Jataj játékosát szeretné szerződtetni a labdarúgó NB I-ben címvédő Videoton.

Honlapunk a Debrecen–Videoton mérkőzés alatt, klubközeli forrásból értesült a hírről, mely szerint a Videoton a válogatott játékos megszerzésével erősítené meg a keretét.

Az átigazolás létrejöttét nehezíti, hogy Eleket még egy évig szerződés köti kínai csapatához.

Értesüléseink szerint a Puskás Akadémia és a DVTK is szívesen átigazolná Eleket, de nagyobb az esélye annak, hogy Horváth Ferenc együttesében folytatja.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a 2008 és 2012 között már a Videoton alkalmazásában álló Elek Ákosnak elege lett Kínából, ezért távozna a Csangcsun Jatajtól. A válogatott labdarúgó nem akar nyugat-európai szerződéssel kockáztatni, és reméli, hogy visszatérhet a magyar bajnokságba.

Elek korábbi csapata, a DVTK szerdai bajnokiján, az MTK ellen 1–1-re végződő mérkőzésen a helyszínen tartózkodott. Most azonban úgy tűnik, hogy Diósgyőr helyett Fehérvárra veszi az irányt.

Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Elek Ákos szerint nem kell kishitűen hozzáállni a törökök elleni meccsekhez

Magyar válogatott
2025.03.18. 09:54

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik