DVTK: Kondás Elemér az új vezetőedző – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 16:39
null
Kondás Elemér ismét az NB II-ben vállal munkát (Fotó: DVTK)
A labdarúgó NB I-től búcsúzó Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kondás Elemér veszi át a csapat irányítását.

 

Az 57 éves szakembert annak ellenére menesztették február közepén a DVSC-től, hogy az együttes az élen állt az NB II-ben – helyét a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor páros vette át. A DVTK-nál annak a Zoran Zekicnek lesz az utódja, akinek az után kellett távoznia, hogy nem sikerült bent tartania az együttest az első osztályban.

„Nagyon örülök, hogy a DVTK edzője lehetek, hiszen korábban voltam egy évig a klub labdarúgója, borsodi vagyok, harminc évig éltem a megyében, Miskolc mellett, Szirmabesenyőben nőttem fel, Miskolcon jártam középiskolába is, így egyáltalán nem ismeretlen számomra a város és a közeg – mondta Kondás Elemér, a DVTK új vezetőedzője. – Egyszer már volt megkeresésem a klub részéről, akkor nem jött össze, de örülök, hogy most rám esett a választás. Ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a csapat kiesett az NB I-ből, mert tudom, hogy milyen fontos a DVTK az itt élő embereknek és a klub szurkolóinak. Ezt annak idején játékosként és ellenfélként is volt szerencsém megtapasztalni.”

„Ezóriási feladat, hatalmas kihívás, aminek szeretnénk megfelelni. Szeretném, ha a csapat visszajutna oda, ahol a helye van. Ezért kell nekünk a kollégákkal és a játékosokkal nagyon sokat dolgozni, hogy ez sikerüljön. Tudom, hogy mit éreznek a szurkolók, én is át tudom érezni, hiszen mi is kiestünk a Debrecennel. Nehéz volt, de fel kell állni, mert az is fontos, hogy egy kudarc után valaki milyen gyorsan és hogyan tud felállni. Ehhez nagyon nagy szükségünk lesz a szurkolók támogatására is, mert én azt vallom, hogy egy csapat akkor tud eredményes lenni, ha a klubban dolgozó minden ember és a szurkolók is a csapat mellé állnak. A szurkolók az egyik legfontosabb részei a labdarúgásnak, és ez Diósgyőrben különösenigaz, mert páratlan szurkolótábora van a klubnak. Igyekezni fogunk, hogy megháláljuk a segítségüket!”

„Kondás Elemér személyében a klubhoz és a megyéhez kötődő edző veszi át a csapatot – mondta Benczés Miklós sportigazgató. – Korábbi eredményes edzői pályafutását nem kell bemutatni, ezúttal csak annyit emelek ki, hogy a DVSC idei feljutásában kimagasló szerepet vállalt, korábban a klubtörténetben először vitte fel a Kisvárdát az NB I-be, és ne feledkezzünk el a DVSC-vel nyert két bajnoki aranyérméről sem. Az eredményesség mellett munkássága másik jellemzője, hogy sikeresen építi be a fiatalokat, ugyanakkor jól kezeli a rutinos labdarúgókat is. Hiszek benne, hogy vezetésével azonnal visszajut a DVTK az élvonalba!”

A DVTK új vezetőedzője – aki játékosként az 1985–1986-os idényben tíz mérkőzésen pályára lépett a miskolciak színeiben – csütörtökön sajtótájékoztatón mutatkozik be a média munkatársainak.

Legfrissebb hírek

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

Kosárlabda
2024.10.14. 09:41

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: Karlo Sentic élete álma a horvát válogatottság

Labdarúgó NB I
2024.08.26. 12:22
Ezek is érdekelhetik