NB II: Mátyus János lett a Budafok vezetőedzője – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.23. 11:44
null
Mátyus János lett a Budafok vezetőedzője (Fotó: budafokimte.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései és a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Budafoki MTE hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Mátyus János lett a csapat új vezetőedzője, aki a hétfőn menesztett Csizmadia Csabától veszi át az irányítást.

A korábbi 34-szeres válogatott Mátyus János játékosként futballozott a Budapest Honvéd, a Ferencváros, a Győr és a Tatabánya csapataiban, míg külföldön a német Cottbust, a skót Hiberniant és az osztrák Admira Wackert erősítette. Edzőként pedig Tatabányán, a REAC-nál, Pápán, Nyíregyházán, Szombathelyen és legutóbb Sopronban dolgozott, ahonnan két és fél hónappal kinevezése után menesztették 2021 decemberében, azóta nem volt csapata.

Mátyus János a hétfőn menesztett Csizmadia Csabát váltja a Budafok kispadján, miután az együttes két döntetlennel és három vereséggel kezdte meg az NB II 2022–2023-as idényét, s így az utolsó, 20. helyen állt.

Mátyus János kedden délelőtt már meg is tartotta első edzését Budafokon, s az új szakvezető mellett Felipe Matos is érkezett a stábba másodedzőként.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 5 4 1 18–8 +10 13
2. Kazincbarcika 5 4 1 8–8 0 12
3. Gyirmót FC Győr 5 3 1 1 11–3 +8 10
4. FC Ajka 5 3 2 10–7 +3 9
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 5 3 2 6–5 +1 9
6. BFC Siófok 5 3 2 5–6 –1 9
7. Pécsi MFC 4 2 2 5–3 +2 8
8. Soroksár SC 5 2 2 1 9–8 +1 8
9. Békéscsaba 1912 Előre 5 2 1 2 10–8 +2 7
10. ETO FC Győr 5 2 1 2 7–5 +2 7
11. Szombathelyi Haladás 5 2 1 2 5–5 0 7
12. Tiszakécske 5 2 1 2 5–6 –1 7
13. Diósgyőri VTK 4 2 2 6–5 +1 6
14. FC Csákvár 5 1 3 1 5–5 0 6
15. Szentlőrinc SE 5 1 2 2 8–11 –3 5
16. Kozármisleny 5 1 1 3 6–9 –3 4
17. Nyíregyháza Spartacus 5 1 4 4–6 –2 3
18. Mosonmagyaróvár 5 1 4 5–9 –4 3
19. Dorogi FC 5 1 4 5–14 –9 3
20. Budafoki MTE 5 2 3 4–11 –7 2

 

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
16 órája

Pontokat értek a rögzített helyzetek! Hét vesztes meccs után újra győzelmet aratott a Budafok

Labdarúgó NB II
19 órája

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Budafok és a hét törpeeredmény – Soroksáron is kikapott Mészöly Géza csapata

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 16:40

Mészöly Géza: Úgy érzem, dolgom van Budafokon!

Labdarúgó NB II
2025.04.02. 08:45

Nőtt a Kisvárda előnye, 0–2-ről mentett pontot a Barcika, már nem áll kieső helyen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 20:59

Balszerencsés bemutatkozás! Kikapott a Budafok Mészöly Géza első mérkőzésén

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 17:49

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik