NB II: Siófokról érkezett a Vasas második nyári igazolása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 12:13
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Gál Mátyást. A 27 éves középpályás 2013 és 2015 között már volt az angyalföldiek játékosa, a legutóbbi négy idényt Siófokon töltötte, ahol csapatkapitány is volt.

„A Vasas a fiatal tehetségek mellett olyan játékosokat keres, akik karakterükkel, pozitív személyiségükkel a mérkőzéseken és az edzéseken is példát mutatnak a fiataloknak. Gál Mátyás hazatér a Vasasba, az elmúlt években vezére volt csapatainak, értékes sportemberrel erősödünk a személyében” – mondta Domonyai László klubigazgató.„A Vasas a fiatal tehetségek mellett olyan játékosokat keres, akik karakterükkel, pozitív személyiségükkel a mérkőzéseken és az edzéseken is példát mutatnak a fiataloknak. Gál Mátyás hazatér a Vasasba, az elmúlt években vezére volt csapatainak, értékes sportemberrel erősödünk a személyében” – mondta Domonyai László klubigazgató.

Gál Mátyás örül, hogy visszatérhetett a Vasashoz.

„Szanyó Károly keresett meg, akivel korábban már dolgoztam együtt a Vasasnál. Akkor sikeresek voltunk, hiszen feljutottunk az NB I-be. Nem sokáig gondolkodtam az ajánlaton, hiszen nagyon tetszik a klub filozófiája, sok a fiatal tehetséges játékos, és bátor támadófocit játszik a csapat. Nem szeretnék azonban ígérgetni, tettekkel akarom majd bizonyítani, hogy a Vasas erőssége tudok lenni. Az eredeti posztom védekező középpályás, de a védelem közepén is tudok játszani” – mondta a Vasas régi-új játékosa.

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik