Tünetegyüttes lett a háromoroszlánosokból?

Mesés kapitányban bízva

Aki végül némi meglepetésre az olasz Fabio Capello lett, és bár a közelmúltban egy idegenlégiós kapitánnyal csúnyán megégtek a szigetországiak (lásd Sven-Göran Eriksson esetét az albioniakkal), a média és a szurkolók is jól fogadták Capellót. Bár a Premiershipben továbbra is az idegenlégiósok viszik a prímet, „Fab" (azaz Mesés) az első kanyart jól vette, hiszen biztosan juttatta ki választottjait a 2010-es világbajnokságra. Ott viszont már nem számíthat könnyed diadalmenetre: nincs megbízható kapusa és folyamatosan jól teljesítő karmestere; bár védelme remek, középpályássorában a Gerrard, Lampard páros jó fél évtizede egymást oltja ki, az újra megsérült Rooney-nak pedig nincs méltó párja a csatársorban. Ráadásul a korábban a spanyol és az olasz válogatottra jellemző tünet (a bajnokságban a nemzeti csapat egyes tagjai szinte csak kiegészítő embernek számítanak az idegenlégiós sztárok mögött, gyakran kezdőbeli helyük sem biztos klubcsapatukban) az angoloknál is felütötte fejét; no és emlékezzünk 2006 tanulságaira is: sok világklasszis egyforma mezben messze nem biztos, hogy világverő csapatot alkot.

Hol vagy, új Peter Shilton?

Capello klubsikerekben megőszült feje leginkább a kapuskérdés miatt főhet: több, igen tehetséges angol kapust is számon tartanak a szakírók, olyat azonban, aki hosszabb távon is megbízható lenne, egyet sem. Nem véletlen, hogy az él- és középcsapatok összeállítása a Premiershipben rendre idegenlégióssal kezdődik, kínjukban már azt is felvetették az angolok, hogy az Arsenal spanyolját, Manuel Almuniát honosítani kellene. Mivel az örök ígéret Paul Robinson oroszlánrészt vállalt az Eb-selejtezők kudarcában, a legújabb felfedezett, Ben Foster a Manchester Unitedben nem tudott élni az ölébe hullott lehetőségekkel, a megbízható Robert Green és Joe Hart nemzetközi tapasztalata gyér, az egykori nagy ígéret Scott Carson Paul Robinson-szindrómában szenved; Capello kénytelen volt a veterán David Jamesre „fanyalodni". James még mindig remek reflexekkel bír, ám egyrészt nemsokára a 40. születésnapját ünnepelheti, másrészt bármikor „vevő" egy szarvashibára. Vetélytársai botlásait kihasználva Green a selejtezők végére alapemberré lépett elő, és ha nagyobb bakikat nem vezet elő, Dél-Afrikára is megőrizheti az 1-es mezt.

„Világszépe" védelem

A védőkre ellenben egy rossz szava sem lehet Capellónak: középen (az ősszel hullámvölgybe került) Rio Ferdinand és John Terry világklasszis, és végre jelentkezett egy jobbfajta hazai jobbhátvéd is a Premiershipben: Glen Johnson. A maestro kellemes gondjait növeli, hogy nemrégiben felbukkant egy olyan védőkiválóság, mint a sokoldalú Joleon Lescott (aki végül nem került be a bő vb-keretbe Achilles-sérülése miatt), valamint magára talált a középső védő, Matthew Upson. Azért egy kis gond így is akad: balhátvédposzton Ashley Cole kidőlt a sorból, kérdés, ha felépül a vb-rajtra, milyen formában lesz, a szóba jöhető helyettes, Wayne Bridge pedig a Terryvel kapcsolatos személyes sérelmei miatt inkább távol marad a válogatottól... 2007 óta nem szerepelt a címeres mezben a liverpooli Jamie Carragher, de a vb-n ott lehet, nem úgy mint az ebben sokáig reménykedő Gary Neville. Egy szó mint száz: a (tudása legjavát adó) G. Johnson, R. Ferdinand, Terry, A. Cole kvartettnek kevés párja akad a világon.

Középpályás kínok

Bár jófajta középső középpályásból (Gareth Barry, Steven Gerrard, Frank Lampard, Michael Carrick) kis túlzással Temzét lehet rekeszteni, ne feledjük: Gerrardot és Lampardot hiába applikálják be lassan a Premiership címerébe, egymás mellett korántsem olyan hatékonyak, mint külön-külön. Mellettük a jobb oldalon először Shaun Wright-Phillips, majd Aaron Lennon volt kezdő, a csereember pedig mindvégig a Capello által jó érzékkel reaktivált közönségkedvenc, David Beckham, aki viszont Achilles-sérülése miatt kihagyni kényszerül a világbajnokságot. Átellenben nagyon hiányzott a selejtezők során a sokáig sérült Joe Cole kreativitása, őt a bal oldalon és középen is hatékony Barry pótolta, nem is rosszul (de Gerrard is kiemelkedően játszott a bal szélen). A Lennon, Gerrard, Barry, Lampard négyes ha nem is mindig parádés, de hatékony játékkal mozgatta ki végül a „háromoroszlánosokat" Dél-Afrikába. A bő vb-keretbe a fiatal középpályások közül a multifunkcionális James Milner, a 2006-os meglepetésember, Theo Walcott, a Tottenham szűrője, Tom Huddlestone és télen a Manchester Citybe igazoló, a bal oldalon bevethető Adam Johnson verekedte be magát, az újra formába lendülő Scott Parker mellett.

Egy Roo és más senki?

A támadósorban egy atombiztos emberrel rendelkeznek az angolok: a Manchester United üdvöskéjével, Wayne Rooneyval, aki kilenc selejtezőn ugyanannyiszor volt eredményes. Mellette Peter Crouch négyig jutott, négy mérkőzésen, ennek dacára inkább az 5/3-as mérleggel jeleskedő, az összjátékban ügyesebb Jermain Defoe lehet a kezdő tagja, mintsem a „brit birodalmi lépegető". Mellettük nemzetközi szinten csak közepesnek számító csatárokkal (Darren Bent, Emile Heskey, Carlton Cole, Gabriel Agbonlahor és a Fulhamnél biztatóan teljesítő Bobby Zamora) számolhatott Capello, így (Rooney sérülését is belekalkulálva) méltán nevezhetjük a támadó szekciót a kapusposzt mellett az albioniak Achilles-sarkának. Az előzetes vb-keretbe a Rooney, Defoe, Crouch hármas mellé Bentet és Heskeyt hívta be az olasz.

Taljános taktika, ánglusos alapokon

Amikor Fabio Capellóra esett a helyi szövetség, a The Football Association választása, nyilvánvaló volt, hogy a nemzeti tizenegy, mint az olasz mester összes csapata, egy végletekig fegyelmezett, eredménycentrikus csapat lesz. Igaz, ennyi sikertelenség után a szép játék másodlagos, és valljuk meg, a joga bonitónak egyébként sincs nagy hagyománya a Dover szikláin túl. A két kőkemény, bár a vb-re nem éppen a legjobb előjelekkel érkező középhátvéd mellett az A. Cole, G. Johnson kettős hatékonyan tudja támogatni a csapatjátékot, utóbbinak ráadásul időnként igencsak elsül a lába. A Gerrard, Lampard duó tagjai mesteri karmesterek és világklasszis szűrők egy személyben, bombáiktól méltán retteg Európa, még ha a válogatottban sokszor egymást oltották is ki (a két dudás-problematikát Capello azzal oldotta meg, hogy elmozdította a párost a középpálya tengelyéből kissé balra). Barry viszont a vb egyik nagy felfedezettje lehet.

Mivel a fiatalok (Walcott, a térdsérülése miatt sokat pihenő Lennon és Shaun Wright-Phillips) nem voltak túlterhelve a bajnokságban és a kupákban, nyáron még erejük teljében lehetnek, nem úgy, mint az MU és a Chelsea sztárjai, azaz az angolok szélsőjátéka veszélyes fegyver lehet, középütt pedig jelentős (át)lövőerőre képesek.

Joe Cole felépülése jót tett a kreatív részlegnek, elöl viszont Rooney teljesítménye lutri, világklasszisként és nyeretlen kétévesként egyaránt képes játszani, akárcsak a Crouch, Defoe kettős. Bár sokan bíztak benne, a még mindig csak 31 éves Owen sérülése miatt nem vehet részt a világbajnokságon, Beckhammel együtt ugyebár. Az angolfanok abban bíznak: a „régiekkel" együtt a balszerencse is búcsúzik a csapattól...

Egy mellékesnek nem tekinthető körülmény is az egész évet átfutballozó angolok mellett szól: a tornát a nem éppen enyhe dél-afrikai télben rendezik.