Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 19. fordulójában

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.10. 17:33
null
A labdarúgó NB I tizenkilencedik fordulójában 1434 percet kaptak a 2004-ben vagy annál később született magyar játékosok. Hat csapat fiataljai is több mint száz percet töltöttek pályán.

A hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság tizenkilencedik fordulójával folytatjuk a 2004-ben, vagy annál később született magyar futballisták játéklehetőségéről szóló sorozatunkat. Az adatokat az MLSZ Adatbank szolgáltatta.

Pénteken az MTK Budapest–Debrecen mérkőzéssel indult a forduló, a meccs a vendégek 2–0-s sikerét hozta. A fővárosi csapatban a 20 éves Kovács Patrik 90, a 18 esztendős Bakó Sámuel 24 percet játszott, míg a második félidőben becserélt 20 éves Molnár Ádin mindössze 7 percet volt pályán, mivel megtaposta ellenfelét, amiért kiállította a játékvezető. A DVSC-ben

a 20 éves Szűcs Tamás a 64. percben állt be, és gólt szerzett,

a 64. percben állt be, és gólt szerzett,

a vele egyidős Vajda Botond pedig végigjátszotta a meccset.

Szombaton a Nyíregyháza–Kecskemét találkozón nem esett gól. A Spartacus kapuját a 20 éves Tóth Balázs védte, a KTE-ben pedig 63 percet szerepelt a 19 esztendős Vattay Márton.  

A Paks hazai pályán, fiatal játékos nélkül verte 2–0-ra a Fehérvárt, miközben a vendégeknél négyen is lehetőséget kaptak: az egyaránt 20 éves Dala Martin és Pető Milán is végig pályán volt, a velük egyidős Babos Bence 22 percet játszott, míg a 17 éves Kovács Patrik 8 percre állt be.

A Győri ETO az Újpestet győzte le 3–0-ra otthon. A hazaiaknál a 20 éves Tóth Rajmund 78, a 19 éves Vingler László 13, míg 19 éves Bánáti Kevin és a 17 esztendős Décsy Ádám 4-4 percet játszott. A liláknál a 20 éves Dénes Adrián egy félidőt, a 18 esztendős Sarkadi Kristóf pedig 4 percet kapott a vezetőedzőtől.

Vasárnap a Zalaegerszeg 2–1-re verte a Diósgyőrt. A ZTE-ben három 20 éves játékos szerepelt: Dénes Csanád Vilmos és Bakti Balázs 90-90, míg Krajcsovics Ábel 68 percet játszott. A DVTK-ban a Paksról kölcsönvett 20 éves Simon Barnabás védett, az ugyancsak 20 esztendős Jurek Gábor 61 percet volt pályán, és gólpasszt adott, míg a 19 éves Huszár Marcell 30 percen keresztül bizonyíthatott.

A forduló rangadóján a bajnokság első két helyezettje találkozott. A Puskás Akadémia 1–0-ra nyert a Ferencváros ellen a Pancho Arénában, ezzel átvette a vezetést az NB I-ben. A felcsútiaknál

a 19 éves Pécsi Ármin parádésan védett,

parádésan védett,

a vele egyidős Markgráf Ákos szintén végigjátszott a meccset, és a gólvonalról mentett a végjátékban, míg a szintén 19 esztendős Vékony Bence a hoszabbításban állt be. Az FTC-ben a 19 éves Tóth Alex 66 percet volt pályán.

A 2004-ES VAGY ANNÁL FIATALABB MAGYAR LABDARÚGÓK JÁTÉKPERCEI AZ NB I 2024/25-ÖS ÉVADÁNAK 19. FORDULÓJÁBAN: 1434
Csapatok:

Zalaegerszeg: 90+90+68=248
Fehérvár: 90+90+22+8=210
Puskás Akadémia: 90+90+1=181
Diósgyőr: 90+61+30=181
Debrecen: 90+36=126
MTK Budapest: 90+24+7=121
Győri ETO: 78+13+4+4=99
Nyíregyháza: 90
Ferencváros: 66
Kecskemét: 63
Újpest: 45+4=49
Paks: 0

Játékosok:
Tóth Balázs (Nyíregyháza): 90
Pécsi Ármin (Puskás Akadémia): 90
Simon Barnabás (Diósgyőr): 90
Dala Martin (Fehérvár): 90
Markgráf Ákos (Puskás Akadémia): 90
Kovács Patrik (MTK Budapest): 90
Vajda Botond (Debrecen): 90
Pető Milán (Fehérvár): 90
Dénes Csanád Vilmos (Zalaegerszeg): 90
Bakti Balázs (Zalaegerszeg): 90
Tóth Rajmund (Győri ETO): 78
Tóth Alex (Ferencváros): 66
Vattay Márton (Kecskemét): 63
Jurek Gábor (Diósgyőr): 61
Dénes Adrián (Újpest): 45
Szűcs Tamás (Debrecen): 36
Huszár Marcell (Diósgyőr): 30
Bakó Sámuel (MTK Budapest): 24
Babos Bence (Fehérvár): 22
Vingler László (Győri ETO): 13
Kovács Patrik (Fehérvár): 8
Molnár Ádin (MTK Budapest). 7
Sarkadi Kristóf (Újpest): 4
Bánáti Kevin (Győri ETO): 4
Décsy Ádám (Győri ETO): 4
Vékony Bence (Puskás Akadémia): 1

(Kiemelt képünkön: A 20 éves Szűcs Tamás (Debrecen) újra betalált az MTK ellen Forrás: dvsc.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik