QPR: Buzsáky szereti a klubot és Londont, így mindenképp maradna

Vágólapra másolva!
2010.01.01. 13:23
Címkék
Az angol másodosztályban szereplő Queens Park Rangers labdarúgócsapatának magyar középpályása, Buzsáky Ákos a London Informer című lapnak megerősítette, szeretne maradni a fővárosi együttesnél.

A magyar légiós megerősítette, hogy a közelmúltban történt affér (Buzsáky az egyik mérkőzés után vitába keveredett a csapat korábbi menedzserével, Jim Magiltonnal, aki az öltözői hírek szerint lefejelte őt, és az edzőt ezek után menesztették) egyáltalán nem változtatta meg a klubhoz fűződő érzéseit, és maradni szeretne a QPR-nál.

Korábban a szigetországi sajtóban több olyan hír is napvilágot látott, mely szerint Buzsákyt januárban eladhatják, és a Watford neve is felvetődött lehetséges kérőként.

"Nem szeretnék erről sokat beszélni, mert még két évig szól a szerződésem, és remekül érzem magam itt. Szeretem a QPR-t és Londont. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy boldog vagyok, ha pedig jól érzem magam, miért váltanék?" – fogalmazott Buzsáky.

A magyar válogatott középpályás a nemrégiben összeszedett sérüléséről is beszélt.

"Most egyetlen dolog foglalkoztat, hogy ismét jól futballozzak. A bal térdemmel volt egy kis gondom, ezért nem játszhattam az elmúlt tíz napban, de most már minden rendben van."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik