„Szerintem döntetlen lesz, és örülnék, ha mindkét válogatott továbbjutna a csoportból – mondja diplomatikusan az apa, Gruborovics Tibor, érzékeltetvén ugyanakkor, hogy kívánsága teljesülésére maga is vajmi kevés esélyt lát. – A finn válogatott számára a keddi meccs amolyan utolsó esély, a moldovai vereség után valósággal szétszedték itt a csapatot, a kapitány állása hajszálon függ. Szóval, a magyaroknak nem árt fejben tartaniuk, hogy egy mindenre elszánt ellenfél vár rájuk."
Gruborovics Tibor annak idején a Pécsi Dózsában kezdett futballozni, a PMSC, a Véménd, a Komló, az MTK és a Honvéd Bem József SE érintésével került Szegedre a SZEOL-hoz, majd onnan Békéscsabára. Vérbeli szabadrúgás-specialista volt, az NB I-ben 140-szer lépett pályára. Tagja volt a Békéscsabai Előre 1988-as MNK-győztes csapatának, a Szolnokon rendezett döntőben gólt is szerzett a Bp. Honvéd ellen 3–2-re megnyert mérkőzésen (lásd a videót!). 1989-ben igazolt Csaba finn testvérvárosa, Mikkeli MP nevű csapatába, amellyel egyszer bajnoki ezüstérmet szerzett. Mivel odakint a futball mellett is dolgozott, visszavonulása nem okozott törést az életében.
|
MÉG LESZ MIT TENNI A BENNMARADÁSÉRT
„Nekem is, a feleségemnek is volt állásunk, a kislányunk már itt született, a fiam itt járt iskolába, úgyhogy természetes volt, hogy játékos-pályafutásom befejezése után is maradunk – ismerteti az 53 esztendős apa a család mikkeli letelepedésének hátterét. – Egy elektromos szekrényeket összeszerelő üzemben dolgozom, de a futballtól sem szakadtam el, jelenleg a helyi női csapat edzője vagyok, a másodosztályban szerepelünk. A labdarúgás olyan szenvedély, amitől az ember nem tud, és nem is akar szabadulni..."
Tibor négy évig edzette fiát, az idén 26 esztendős Tamást is, aki méltón – pillanatnyilag a finn bajnokság 9. helyén álló IFK Mariehamn játékosaként – ápolja az apai örökséget. Édesapjához hasonlóan ő is középpályás, igazi 10-es, akinek egyik lábán sem sír a labda, s aki a testi adottságait (187 cm, 78 kg) kihasználva jól fejel. Képességei legfrissebb bizonyítéka, hogy júliusban ő kapta meg a hónap legjobb játékosának járó díjat a finn bajnokságban, majd szeptemberben beválasztották a hónap álomcsapatába.
Eddig négy klubban (MP, KuPS, KooTeePee, Mariehamn) csaknem százhúsz finn bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 25-ször talált a kapuba. Góljaiból kilenc az idei bajnokságban született, amivel nemcsak vezeti a Mariehamn házi góllövőlistáját, hanem holtversenyben a bajnoki rangsorban is az előkelő harmadik helyen áll – középpályás létére pillanatnyilag ő a liga leggólerősebb légiósa. (A finn bajnokság nem a sok gólról híres, 24 forduló után mindössze két játékos jutott el legalább tíz találatig.)
Gruborovics Tamás mindazonáltal nem boldog maradéktalanul, hiszen hiába volt csapatával tavaly negyedik, az idei bajnokságban meg kell izzadniuk a bennmaradásért is. A hátralévő két fordulóban előbb a hasonló cipőben járó – a legendás Jari Litmanent is foglalkoztató – Lahtihoz látogatnak, majd egykori csapatát, a harmadik helyezett KuPS-t fogadják.
„Az idény elején nehezen állt össze a védelmünk, nagy hátrányba kerültünk, aztán meg hiába szedtük össze magunkat a nyáron, mindig akkor torpantunk meg, amikor elrugaszkodhattunk volna a veszélyes zónából – hangzik a gyorsmérleg. – De a történtek ellenére biztos vagyok abban, hogy végül bennmaradunk."
FINNORSZÁGI SVÉDEK KÖZÖTT
Tamás klubja különleges színfoltja a finn bajnokságnak. Mariehamn a Balti-tengeri Aland-szigetek közigazgatási székhelye, s közelebb fekszik Svédországhoz, mint a finn partokhoz – következésképp a játékoskeretben sok a svéd állampolgárságú vagy svéd nemzetiségű finn labdarúgó. Ebből viszont az következik, hogy a kereten belül háromirányú a zrikálás az Eb-selejtezők E-csoportjának eseményeivel kapcsolatban. Természetesen az iskoláit Finnországban kijáró Tamás finnül és svédül is képes kivenni részét a heccekből.
Aland amúgy különleges gazdasági státuszt élvez, nagyrészt ennek köszönhető, hogy egy helyi fogadásszervező vállalkozás révén tavaly Mariehamnba látogatott a cég által szponzorált Atlético Madrid, és az ifjabbik Grubó pályára léphetett ellene. A helyiek lelkesedése ellenére érvényesült a papírforma, az Atlético 2–1-re győzött.
A két Gruborovics pályafutása alakulásában is nyomon követhető a finn labdarúgás fejlődése. Bár mindketten hangsúlyozzák, hogy az elmúlt évek globális pénzügyi válsága a finn gazdasággal együtt a helyi labdarúgóklubokat is megtépázta, attól még igaz: amíg Tibor még dolgozott a futball mellett, addig Tamás – csapattársaihoz és a többi klub játékosaihoz hasonlóan – profi labdarúgó. Mestersége olyannyira leköti, hogy pillanatnyilag egyetemi tanulmányait is szünetelteti.
„Nem csupán a diplomáért tanulok, szeretnék alapos tudást szerezni. Erre pedig akkor lesz lehetőségem, ha részt vehetek az órákon és az előadásokon, vagyis nagy valószínűséggel akkor, amikor abbahagyom a játékot, vagy ha az egyetem közelébe igazolok – magyarázza a pszichológiát hallgató fiatalember, akinek pillanatnyilag nem ez a legnagyobb gondja: most a sportkarrierje lehetséges fordulatára összpontosít. – Novemberben lejár a szerződésem, és még nem tudom, hol folytatom. Úgy érzem, az idén jobban ment a játék, mint tavaly, csakhogy a játékosügynökök szinte kizárólag a három legjobb csapat meccseit figyelik, és mi most sajnos messze vagyunk a dobogótól. Finnországból így is vannak ajánlataim, de nem tagadom, menedzseremmel azon dolgozunk, hogy kipróbálhassam magam külföldön, Svédországban, Norvégiában vagy Dániában. Különösen az utóbbit tekinteném nagy kihívásnak. De nem tettem le arról sem, hogy egyszer Magyarországon játsszak..."
„NYERÜNK KETTŐ EGYRE"
No igen, Magyarország. Miközben Tibor kicsit keserűen említi, hogy a jelek szerint fia teljesítményére idehaza az égvilágon senki sem figyelt fel, e témában Tamást inkább mintha valamiféle derűs belenyugvás jellemezné. „Engem nem nagyon szoktak Magyarországról keresni" – mondta nevetve még beszélgetésünk elején, hozzátéve: pedig családtagjaival együtt ő is magyar állampolgár, magyarnak vallja magát és magyar futballistaként keresi a kenyerét. (Tamás minden iskoláját Finnországban végezte, és bár ötéves kora óta az északi országban él, beszélgetésünk magától értetődőn magyarul folyik.)
A Szegeden született futballista számára pillanatnyilag a Magyarországon élő családtagok („legutóbb tavaly jártam otthon, nagyon jó volt kikapcsolódni Budapesten a nagymamámnál"), az egykor szintén Finnországban légióskodó Mitring István, valamint a jelenlegi finnországi magyar légiósok, elsősorban barátja, Szeróvay Mihály jelenti a kapcsolatot az óhazával. Meg természetesen a gyerekkori álom: „hogy milyen nagyszerű érzés lehet magyar válogatott futballistának lenni!".
Kedden este ritka közel lesz hozzá a magyar válogatott. Ahogyan édesapját, természetesen őt is megkérdeztük, a finn futball jó ismerőjeként mit vár a keddi Eb-selejtezőtől.
„Nagyon nehéz meccs vár a magyarokra, de úgy vélem, nyerünk kettő egyre. Mármint mi, magyarok" – teszi hozzá az egyértelműség kedvéért.