„Mindennek megvan a maga oka” – mondja a szombat este súlyos térdsérülést szenvedő Szalai Ádám, ugyanakkor nehezen megfejthető, miért űzött a sors ilyen kegyetlen tréfát a magyar válogatott támadóval. A mainzi center Kaiserslauternben, mindjárt az összecsapás elején egy kiugratás után igyekezett elpöckölni a labdát a hazaiak kapusa mellett, pechjére a kimozduló Tobias Sippellel olyan szerencsétlenül ütközött, hogy aláfordult a térde. De hogy még erőteljesebben verhessük a fejünket a falba, Szalai lesről indult, amit az asszisztens is jelzett. A legfontosabb kérdés, röviden:

– Hány hónap?
– Nem tudom pontosan, attól is függ, a külsőtérdszalag-szakadás mellett a keresztszalag ép maradt-e – felelte fáradt hangon Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak. – Ha igen, akkor is legalább három hónap a kihagyás.

– Egyelőre nincs is pontos diagnózis?
– Nincs. Csak azután lesz, hogy felnyitották a lábam. Remélem, mielőbb megejtik a műtétet, szeretnék a hét elején túlesni rajta. Sajnos nem mernék megesküdni rá, hogy a keresztszalagom sértetlen. Ha nem az, úgy csak fél év múlva épülhetek fel.

– A sors kegyetlen játéka? A szerencsétlen sérülésnek ugyanis abszurd köntöst kölcsönöz, hogy lesről indulva igyekezett gólhoz segíteni csapatát.
– Most még eléggé megviselt vagyok ahhoz, hogy a történtek miértjén filozofálgassak, próbálok pozitív maradni, arra gondolni, hogy legalább a következő idény kezdetére felépülök. De nem könnyű, elvégre még mindig a kórházi ágyon fekszem, ráadásul a találkozó éjjelén olyannyira bevérzett a combom, hogy fel akarták vágni, hogy a vér kifolyhasson. Szerencsére, nem volt rá szükség. A lelkemet ugyanakkor egyfelől az is fájdítja, hogy a partjelző lest jelzett, vagyis hiábavalóan küzdöttem a gólért, másfelől, hogy már sikerült elpöckölnöm a labdát, amikor találkoztam a kapussal.

– A kapusra vagy az asszisztensre haragszik jobban?
– Egyikükre sem. Valamiért így kellett történnie.

– Lehet ez magyarázat ekkora balszerencsére?
– Úgy tartom, mindennek megvan a maga oka, persze nem biztos, hogy meg is tudom fejteni, a mostani esetemnek mi volt.

– Mi történt azután, hogy odaért önhöz az orvosi stáb?
– Nem igazán tudom, sokkos állapotba kerültem. Amikor bevittek az öltözőbe, hányinger kerülgetett, szédültem, akkor nem is éreztem fájdalmat. Aztán néhány perc eltelte után elszállt a rosszullét, felváltotta a fájdalom. Azt persze nem tudtam, hogy elszakadtak-e a szalagok, de azt éreztem, nagy gáz van.

– Ehhez képest a második félidőt a kispadon nézte végig…
– Ültem volna inkább az öltözőben, a plafont bámulva? Azért drukkoltam, hogy hozzuk el a három pontot.

– Ez járt a fejében az elszakadt szalagjaival?
– Azon már kár lett volna keseregni, hogy mi történt. Nem akartam azon sem nyavalyogni, hogy úristen, most mi lesz velem, a csapat sikere foglalkoztatott. Szerintem a többiek is ugyanígy cselekedtek volna.

– Szalai Ádámért is küzdöttek?
– Igen, ami jólesett, de ugyanígy lett volna, ha bárki más van a he helyemben. A mérkőzés után is biztattak a srácok, nem győzték mondogatni, hogy velem vannak. Miután megérkeztünk Mainzba, a menedzseremmel mentem be a kórházba, szombat este már tudni lehetett, az oldalsó szalag tropára ment.

A TELJES INTERJÚT – AMELYBEN SZALAI AZT IS ELMONDJA, MILYEN ÉRZÉSEKKEL GONDOL A VÁLOGATOTT TAVASZI MECCSEIRE – A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.