Hajnal: Időnként már-már csatárnak képzeltem magam

Vágólapra másolva!
2011.09.25. 07:16
null
Hajnal Tamás továbbra is élvezi edzője, Bruno Labbadia bizalmát (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Nem formahanyatlás, hanem sérülés miatt maradt ki legutóbb a Stuttgart keretéből Hajnal Tamás. A harmincéves válogatott középpályás úgy készül, hogy pénteken ismét beveti a szakmai stáb, s immár más felfogásban lép pályára.

– Az ötödik és a hatodik fordulóban csereként vetették be, legutóbb, a Hamburgtól péntek este Stuttgartban elszenvedett kettő egyes vereség alkalmával a keretben sem volt.
– Mert sérüléssel bajlódom – reagált Hajnal Tamás. – Nem súlyos, csak kellemetlen. A bal combomban folyadék került az izomhártyák közé, és bár egészen a meccs napjáig reménykedtem a pályára lépésben, a pénteki átmozgató edzésen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem tudom vállalni a játékot, hiába kaptam a héten injekciót is.

– Említette, hogy nem súlyos – azt már tudja, mennyit kell kihagynia?
– Tényleg nem vészes a helyzet, reményeim szerint szerdán már a csapattal edzhetek, és pénteken, a Kaiserslautern elleni bajnokin vissza is térek.

– Kezdőként?
– A Hamburg ellen is az lettem volna.

– Nincs szó formahanyatlásról?
– Nem érzékelem. És ha egészséges vagyok, akkor sem azért maradok a pályán edzés után gyakorolni a kapura lövéseket vagy fejleszteni a robbanékonyságomat, mert visszaesést tapasztalok, hanem mert egész pályafutásom során ez volt jellemző rám. Stuttgartban különben is jó néhányan szoktunk úgymond extra munkát végezni, ki a fejjátékot, ki pedig a lövéseket gyakorolja. Szerintem ezek nem egyedi esetek.

– Április vége óta nem játszott végig bajnoki mérkőzést. Ez foglalkoztatja?
– Minden futballista szeretne minél több időt pályán tölteni, de például engem is sokszor azért cseréltek le, mert az eredmény tartása volt a fontos, vagy mert eldőlt már a mérkőzés. Tavasszal talán ha egyszer fordult elő, hogy mérgesen mentem le a pályáról. Abban viszont tényleg hibáztam, hogy az elmúlt időszakban időnként már-már csatárnak képzeltem magam, és a nem megfelelő helyezkedésemből adódóan elég gyakran kimaradtam az összjátékból, kevesebbet voltam játékban.

AZ INTERJÚ FOLYTATÁSÁT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

 

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
26 perce

Csapatot talált magának a Fehérvártól elküldött támadó

Minden más foci
40 perce

Szerb Szuperliga: Jedinsztvo–Topolya

Minden más foci
1 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
1 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
1 órája

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
1 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik