Huszti: Magyaroknak, németeknek, oroszoknak egyaránt bizonyítanék

– Erről már lehet beszélni, ugye?
– Erről lehet – bólintott a Hannover ausztriai edzőtáborában utolért Huszti Szabolcs. – A rivaldafényt sosem szerettem, és nem is kerestem. Nem vagyok celeb, ha nyilatkozni kell, csapatom győzelmeiről, gólokról és gólpasszokról szeretnék beszélni, nem a privát dolgaimról, mert azok nem tartoznak senkire, csak rám. Egyébként sem tartom magam a szavak emberének, nem az újságokban, a pályán akarok bizonyítani.

– Hannoverben erre nyilván meglesz a lehetősége. Milyen érzésekkel tért vissza korábbi klubjához?
– Mindenekelőtt meg akarom mutatni, hogy téved, aki leírja Huszti Szabolcsot. Magyaroknak, németeknek, oroszoknak egyaránt bizonyítanék, no és a családomnak, továbbá a mellettem kitartó barátaimnak. A hannoverieket utóbbiak közé is sorolhatom, hiszen az elmúlt három és fél esztendőben sem feledkeztek meg rólam, gyakran kérdezgették, mikor térek vissza. Noha ennek most jött el az ideje, leszögezem, sokan hiába gondolják úgy, hogy vígan elüldögéltem a Zenit kispadján a pénzemet számolgatva, nem így volt. Már nemegyszer felvetődött, hogy máshol folytatom, én két perc alatt megegyeztem az engem kereső klubokkal, ám a szentpéterváriak vagy nem engedtek el, vagy túl sokat kértek értem. A váltás nem miattam hiúsult meg.

– Ha már a pénz szóba került az imént: az elmúlt három és fél évben többször is elhangzott, hogy elsősorban az anyagiak motiválták, amikor Németországból Oroszországba igazolt.
– Badarság! Az UEFA- és európai Szuperkupát nyerő Zenit hívott, bolond lettem volna nemet mondani. Oké, nem játszottam hülyére magam, de így is kétszeres bajnokként, továbbá egyszeres Orosz Kupa- és orosz Szuperkupa-győztesként távozhattam, s erre büszke lehetek. Nem a Premjer-liga ötödik, hatodik vagy tizenkettedik helyezettjénél jutottam több-kevesebb szóhoz, hanem a bajnokság kiemelkedően legjobb együttesénél. Nem tartom magam különb futballistának Dzsudzsák Balázsnál és Koman Vladimirnál, ám én nem a Dinamo Moszkva vagy az FK Krasznodar, hanem a Zenit kötelékébe tartoztam. Németországban sem mindegy, hogy valaki a Bayern München vagy a Bielefeld tagja.

– A Premjer-ligából a Bundesligába igazolt. Előrelépésnek tekinti?
– Szerintem jó döntést hoztam, ám előrelépésről akkor beszélhetünk majd, ha rendszeresen játszom és a bajnokság mellett a nemzetközi porondon is tisztességesen helytáll a Hannover. A legfőbb vágyam természetesen az, hogy a csapat eredményes legyen – velem. Azért szerződtettek, hogy segítsek, és én is hasonló céllal érkeztem.

– Ha azt vesszük, hogy a tízes dresszel várták, ünnepélyesnek is nevezhetjük a fogadtatását.
– Kedves volt, az biztos. A visszailleszkedést könnyíti, hogy hét korábbi társamnak be sem kellett mutatkoznom, a szobatársam például épp Steve Cherundolo, akivel Oroszországból is tartottam a kapcsolatot. Ami a tízes mezt illeti, nem kértem, ám amikor kiderült, hogy szabad, azt választottam. Nem mintha akkora jelentősége lenne, végtére is nem a mezszámon múlik, ki hogyan futballozik. Na jó, azt sajnálom kicsit, hogy a tizenegyes foglalt, mert ahhoz kellemes emlékek fűznek. A Hannoverben és a válogatottban is azt viseltem.

– Apropó, válogatott: a visszatéréséről érdemes beszélni?
– Nem. Ha mind a harmincnégy bajnokit végigjátszanám és rúgnék tizenöt gólt, akkor sem lenne ennek realitása.

– Legközelebb mikor kereshetjük?
– Ha rajtam múlik, az első forduló után, a Schalke elleni győzelmünket követően – amelyből magam is kivettem a részem.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGYAN EMLÉKEZIK VISSZA HUSZTI SZABOLCS A ZENITNÉL ELTÖLTÖTT IDŐSZAKRA, ILLETVE MEGBÁNTA-E, HOGY ODASZERZŐDÖTT, KERESSE PIETSCH TIBOR INTERJÚJÁT A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN!