Fürth: Formába lendültem, megmutattam - Stieber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.01. 07:41
Stieber Zoltán, a német második ligás Greuther Fürth magyar szélsője kiváló teljesítményt nyújtott a Dynamo Dresden ellen 4–0-ra megnyert bajnokin: gólt lőtt, majd három gólpasszt adott, megmutatva, hogy Egervári Sándor nem véletlenül postázott neki meghívót a hollandok és az andorraiak ellen készülő vb-keretbe. A mérkőzésen a Fürth másik magyar légiósa, Korcsmár Zsolt is végig játszott.

„Ismét formába lendültem, és megmutattam, hogy a sérülésem után megint jól tudok futballozni. Remélem, ugyanígy tudom folytatni” – értékelt Stieber a Fürth honlapjának.

Stieber a 2010–2011-es szezonban szenzációsan játszott a Bundesliga 2-ben, az Alemannia Aachen színeiben 34 meccsen 10 gólt és 17 gólpasszt jegyzett, ezzel Nils Petersen (Cottbus, 25 + 7) mögött a második helyen végzett a második liga kanadai táblázatán, és ő lett a gólpasszkirály.

A Mainzban már nem ment ilyen jól neki, az előző idénye sem volt igazán jó a Fürthben, most viszont nagy formába lendült: az Union Berlin ellen kétszer betalált, most négy pontot gyűjtött a kanadai táblázaton, kilenc meccs után három góllal és öt gólpasszal áll. Stieber ezzel vezeti a Bundesliga 2. kanadai táblázatát, és hétfői teljesítményét a futballanalitikával foglalkozó Impire AG az egész forduló legjobbjaként méltatta.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
3 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
23 órája

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28
Ezek is érdekelhetik