Légiósok: Minket is meglepett a jó kezdet - Stieber Z.

Vágólapra másolva!
2013.10.07. 14:34
null
Stieber Zoltán három gólt és öt gólpasszt szerzett a szezonban (Fotó: bundesliga.de)
A német másodosztályban szereplő Greuther Fürth labdarúgócsapatát is meglepte a jó szezonkezdet – kilenc forduló után hat győzelem, két döntetlen, egy vereség –, legalábbis az együttes magyar légiósának, Stieber Zoltánnak a véleménye szerint. Amennyiben csapata a hétfői bajnokin idegenben nyer, vagy akár csak döntetlent ér el a Fortuna Düsseldorf ellen, úgy továbbra is a tabella első helyén állva várhatja a folytatást, méghozzá pontelőnnyel.

 

„Fiatal, sikerre éhes csapatunk van, amely futballozni is tud. Az a célunk, hogy lehetőség szerint a legtöbbet hozzuk ki magunkból és a szezonunkból – mondta a bundesliga.de oldalnak az eddigi kilenc bajnokin végig pályán lévő, három gólt szerző, öt gólpasszt adó magyar szélső, aki ismét bekerült a magyar válogatott keretébe. – Nem foglalkoztunk azzal, hogy a szezon előtt mások az esélyeket illetően mit vártak tőlünk. Persze, a kisebb elvárások miatt kisebb volt a ránk nehezedő nyomás is. A jó rajtunk az elvégezett kemény munka eredménye, a csapaton belül jó most a hangulat, élvezzük a közös munkát. Mondjuk, a jó kezdet azért még minket is meglepett.”

Stieber Zoltán úgy véli: sikereiket jó védekezésük alapozta meg – a kilenc bajnokin hét gólt kaptak –, emellett több olyan fürge játékosuk van, aki kamatoztatja is ezt a képességét, ráadásul mindig képes valami váratlan húzásra. De nem felejtette ki a siker részeseként edzőjüket, Frank Kramert sem, aki gyorsan egységbe kovácsolta őket, és mindig jól felkészíti övéit a soros ellenfélre. Jóslásokra azonban nem vállalkozott, hogy mindez mire lesz elég a szezonban – visszajuthatnak-e az élvonalba –, ezt most még túl korainak tartja. Főként a másodosztály kiegyensúlyozott mezőnyében.

„Mindig is hittem abban, hogy ez csak idő kérdése, hiszen sérülés miatt hosszú szünetet tartottam - nyilatkozta a folytatásban saját magáról. – De jól sikerült a felkészülésem, és kaptam egy olyan lökést, amelytől így kijön a lépés. A munkát viszont folytatnom kell, bár annak így is nagyon örülök, hogy ilyen jó teljesítménnyel tudok a csapat hasznára lenni. Nagyon boldoggá tesz, hogy ismét meghívót kaptam a magyar válogatottba, mert a hazámat képviselni mindig különleges, megtisztelő. Remélem, most is kapok majd játéklehetőséget, akár pár percet.”

Zárásképpen a hétfői bajnokiról elmondta: nehéz meccsre számít a Düsseldorf ellen, hiszen kiváló riválissal mérhetik össze magukat. A tabella pillanatnyi állása pedig nem vezeti félre őket – a Fortuna jelenleg tíz szerzett ponttal a 16. helyen áll a tizennyolc csapatos bajnokságban –, a riválisban ugyanis ennél sokkal több van. Főként hazai pályán, a közönség támogatását maga mögött tudva lehet veszélyes. Stieber Zoltán hazai rohamokra és nyomásra számít.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik