Svájc: Vanczák sokat dolgozik azon, hogy sok gólja legyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 10:06
Remekül kezdte a szezont Vanczák Vilmos. A 76-szoros válogatott középhátvéd szerezte ugyanis csapata góljainak kétharmadát, vasárnap a Vaduz elleni hazai bajnokin fejelt győztes gólt (1–0), a Sion pedig a harmadik helyen áll a bajnokságban.

„Kiválóan jött középre a szöglet, nekem csak megfelelő ütemben kellett érkeznem – mondta a Nemzeti Sportnak szerényen a 31 éves védő, aki már két találatnál jár a bajnokságban, míg a Sion háromnál. – Mindig boldoggá tesz, ha gólt szerzek, igyekszem minél többször betalálni, sokat dolgozom rajta. Az pedig külön öröm számomra, hogy a fejesem három pontot ért a csapatnak. Kemény mérkőzés volt, nem számítottunk rá, hogy a másodosztályból feljutó együttes ilyen nehéz feladat elé állít minket, ráadásul a győzelem ellenére a játékunk is hagyott némi kívánnivalót maga után."nekem csak megfelelő ütemben kellett érkeznem – mondta a Nemzeti Sportnak szerényen a 31 éves védő, aki már két találatnál jár a bajnokságban, míg a Sion háromnál. – Mindig boldoggá tesz, ha gólt szerzek, igyekszem minél többször betalálni, sokat dolgozom rajta. Az pedig külön öröm számomra, hogy a fejesem három pontot ért a csapatnak. Kemény mérkőzés volt, nem számítottunk rá, hogy a másodosztályból feljutó együttes ilyen nehéz feladat elé állít minket, ráadásul a győzelem ellenére a játékunk is hagyott némi kívánnivalót maga után."

Vanczák hozzátette: a jó kezdés után hasonló folytatásban reménykedik, a szezon végén kiegyezne a harmadik hellyel, merthogy szeretnék megcsípni valamelyik európai kupaindulást érő pozíciót.

„Az első két helyhez talán még nem elég erős a keretünk, de a harmadik, negyedik vagy ötödik meglehet, ám ahhoz rengeteget kell dolgoznunk. Ráadásul vasárnap a listavezető Basel látogat hozzánk. Az a mérkőzés biztosan nem lesz sétagalopp. Nem mintha ez az eddigiekről elmondható lenne. Mindenesetre a címvédő ellen is jó lenne győzni" – mondta a magyar játékos.

Legfrissebb hírek

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
15 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34
Ezek is érdekelhetik