Legia: „Nikolics akkor mutatja majd meg az igazi arcát, ha...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 11:11
A Legia játékosmegfigyelője, a klub korábbi játékosa, a 102-szeres válogatott Michal Zewlakow szerint Nikolics Nemanja akkor mutatja majd meg náluk az igazi arcát, ha a csapat több helyzetet lesz képes kidolgozni. 

„Egy évvel ezelőtt néztük meg először Nikolicsot, összesen pedig tíz mérkőzésen figyeltük a játékát – nyilatkozott a honosított válogatott támadóról Zewlakow. – Nem mondhatjuk róla, hogy tipikus center lenne, aki erős fizikumát kihasználva akár a kapunak háttal állva is állandó veszélyt jelent, ellenben képzett és nagyon jó a fejjátéka. De nem is az a típus, aki két vagy három ellenfelet cselez ki. Jellemzően a tizenhatoson belül tud igazán eredményesen játékba avatkozni, így azonban akkor érhet el sok gólt, ha ehhez kellő kiszolgálást kap. Képes ugyanakkor a semmiből is gólt szerezni, vagy amikor a csapatnak éppen nem megy úgy a játék. Azt hiszem, hogy ő akkor mutatja majd meg az igazi arcát, ha a többiek képesek lesznek több helyzetet kidolgozni."

„A Videoton hasonló stílusban játszott, mint a Legia – vont párhuzamot Nikolics. – A Lech elleni mérkőzés nagyobb részét az ellenfél térfelén töltöttük, és kerestük a lyukat a védelemben. Addig mozgattuk az ellenfelet, amíg szabad helyet nem találtunk. Általában kiugratás után egy az egy elleni helyzetből, vagy szélről érkező beadásból kerültem helyzetbe, amiket szerintem elég jó százalékban használtam ki."

A legia.sport.pl oldal ugyanakkor megemlíti, hogy az angol Readinghez távozó portugál Orlando Sá közel hasonló statisztikai adatokat ért el a magyar NB I-nél magasabb szinten jegyzett lengyel élvonalban, mint a pótlására igazolt Nikolics Magyarországon a legutóbbi idényben. Utóbbi hiába jutott 21 találatig, 24 perceként talált a kapuba, míg a csak 13 góllal záró portugálnál ez az adata 26 perc. Sá lövési hatékonysága 55 százalékos volt, ellentétben Nikolics 51 százalékával.

Mint arról beszámoltunk: a Videotont elhagyó támadó a bajnok Lech Poznan elleni vesztes (3–1) lengyel Szuperkupa-meccsen mutatkozott be új állomáshelyén.

Legfrissebb hírek

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
15 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Simán nyert Varsóban a Legia ellen a Chelsea, Bolláék öngóllal győztek

Európa-konferencialiga
2025.04.10. 22:57

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28
Ezek is érdekelhetik