„Terry és Hazard mellett melegítek? Meg kellett pofozgatnom magam!”

– A hétvégén büszkén számolt be arról a Facebook-oldalán, hogy a Chelsea ellen a Stoke City felnőttcsapatának kerettagja volt. Hogyan indult az angliai kalandja?
– Lassan három éve történt, hogy az U16-os válogatottal Szlovákia ellen játszottunk két mérkőzést, ezeken a Stoke City megfigyelője is ott volt – kezdte el felidézni emlékeit Gyollai Dániel az NSO megkeresésére. – A Stoke akkor a tizenhat éven aluliakhoz keresett kapust, ezért az angolok egyhetes próbajátékra hívtak meg, aminek a végén jelezték, szeretnének szerződtetni. Miután édesanyámnak is megtetszettek a körülmények, úgy döntöttünk, belevágok a kalandba. Az első terv az volt, hogy anyukám is jön velem, mert angoltanárként segíthette volna a beilleszkedésem, ám aztán ő is úgy látta jobbnak, álljak meg a saját lábamon.

– Két éven keresztül amatőr szerződéssel voltam a klubnál, majd a nyáron fontos pillanathoz érkeztünk el: a klubnak akkor kellett döntést hoznia, hogy profi szerződést köt-e velem vagy elenged. Hála istennek, előbbi mellett döntött.

– Innentől kezdve egyenes volt az út a felnőttcsapathoz. Vagy mégsem?
– Egyáltalán nem! Az U21-es csapathoz kerültem, amely sok játékost ad fel a felnőttekhez, elsősorban az edzésekre. Ha például kétkapus játék volt a tréningen, többen is felkerültünk, most már heti több alkalommal dolgozom a felnőttekkel. Az igazság az, hogy Shay Given sérülése, valamint több kapus kölcsönadása is kellett ahhoz, hogy az utóbbi hetekben a felnőttcsapat meccskeretében volt a nevem, csakúgy, mint a Chelsea ellen.

– A kispadra azonban nem ülhetett le – legalábbis egyelőre. Ha már itt tartunk, hogyan kell elképzelni egy harmadik számú kapus feladatát a mérkőzéseken?
– Az utolsó pillanatig készenlétben kell állnom, ha az első számú kapus megsérül, én ülök le a padra a találkozón. Ha nem, akkor melegítőben, közvetlenül a kispadunk mögött nézem végig a találkozót. A bemelegítésen azonban ugyanúgy részt veszek, mint a mérkőzés keretének a tagjai. Nekem is lőnek kapura – ha például Jack Butland éppen pihen –, igyekszem levenni a terhet a többi kapusról.

– Szombaton ráadásul nem mindennapi ellenfél ellen mozoghatott a Britannia Stadionban…
– Ne is mondja, hihetetlen élmény volt! Futok ki a pályára, és balról John Terry, jobbról Eden Hazard ment el mellettem. Nem akartam elhinni! Meg kellett pofozgatnom magam, hogy magamhoz térjek, és újra a saját feladatomra tudjak koncentrálni!

– Áá! Ha így is volt, azt lehetetlen lett volna észrevennem. Egyébként is, mindenkinek van a fülében headset, hogy azon keresztül milyen információk jutnak el a stábtagokhoz, arról fogalmam sincs. Mindenesetre a Chelsea nagyon profin kezelte a helyzetet.

– Nemcsak a Chelsea-ben, a Stoke-ban is van jó néhány, nemzetközileg is ismert játékos…
– …akiket néhány éve még csak a tévében láttam! Nekem is hihetetlen, ami velem történik. Vannak itt angol válogatottak, Peter Crouch, Ryan Shawcross vagy Jack Butland. Vannak, akik megjárták a Barcelonát, mint Bojan Krkic és Ibrahim Afellay, és nálunk játszik Xherdan Shaqiri, aki korábban a Bayern Münchenben és az Interben is futballozott.

– Ők nem csalódottak, hogy immár „csak” a Stoke City játékosai?
– Miért lennének azok? Az előző szezont a kilencedik helyen zártuk, most sem állunk rosszul, és ne feledjük, épp a hétvégén győztük le a Chelsea-t…

– Marko Arnautovic valóban olyan balhés figura, ahogy mondják?
– Én ebből semmit sem tapasztaltam. Mivel osztrák, ő kicsit jobban ismeri Magyarországot, mint a többiek, ezért sokat beszélgetek vele. Normális, rendes srác, nem látom rajta a nagyképűség jeleit. Ahogy a többiek, ő is egyenrangú társként kezel engem, nem úgy néz rám, mint egy „suhanc” tizennyolc éves srácra.

– Visszatérve önre, hol látja magát két év múlva? Mikor érzi úgy, hogy feltétlenül felnőtt tapasztalatra van szüksége a feljebb lépéshez?
– Jó kérdések, de nem könnyű rájuk válaszolni. Sok mindentől függ a jövőm. Most még nem kell aggódnom, tizennyolc évesen rendszeresen védek a huszonegy éven aluliaknál. Sokan vannak előttem a csapaton belül a ranglistán, de sokan vannak mögöttem is. Napról napra változhat a helyzetem, ha nem figyelek, könnyen körön kívül kerülhetek, de az is előfordulhat, hogy a javamra fordul a helyzet. Gondoljon csak bele, ha bármi történik az előttem lévő kapussal, az is előfordulhat, hogy néhány héten belül leülhetek a kispadra, a továbbiakba pedig bele sem merek gondolni… Mindig készen kell állnom. Egy-két éven belül már szeretném, hogy legyen felnőttmérkőzésem, négy-öt éves célom pedig az, hogy a Championshipben vagy a Premier League-ben védjek.

– Felnőtt szinten mi lenne a megfelelő osztály önnek? Nemrég adtunk hírt arról, hogy kor- és honfitársa, Bukrán Erik a nyolcadosztályba ment kölcsönbe a Hull Cityből. Azt is vállalná?
– Igen nagy különbségek vannak az akadémiás csapatok futballja és a felnőtt labdarúgás között. Az utánpótlás-mérkőzéseken többnyire hátulról, kis passzokkal felépített akciókat vezetnek a csapatok, míg a felnőtteknél rengeteg kirúgás van, előfordul, hogy egy meccsen huszonnyolcszor pontosan kell előre ívelni a labdát. Nekem mindegy, hogy harmad-, negyed-, ötöd- vagy hatodosztályba kerülök. Tudja, az alsóbb szinteken már amatőr játékosok vannak, akik viszont az életükért küzdenek egy-egy meccsen, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy az adott mérkőzés bónuszát megkapják-e vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy Eriknek is a javára válik ez az időszak, és én is nagyon várom már, hogy kipróbálhassam magam egy ilyen osztályban.

– Egy olyan kiváló kapus, mint David de Gea is igencsak megszenvedett azzal, hogy megszokja az angliai körülményeket. A Manchester United abban az időszakban rendre gólt kapott abból, hogy a kapu elé ívelt labdáknál nem volt elég határozott.
– Itt a kapusokkal szemben egyetlenegy elvárás létezik: nem szabad gólt kapni! Hogy azt miként oldjuk meg, az nem túlzottan érdekli az edzőket és a csapattársakat. Nekem az előző hónapokban a fogam, az állkapcsom is eltört, a legutóbbi meccsemen pedig úgy felszakadt a kezem, hogy össze kellett varrni. Előfordul, hogy fejbe kell rúgatnom magam, és nemcsak meccsen, edzésen is!

– Magyarországon ez nem így van?
– Hatalmas különbségek vannak. Tudja, hogy mi a legnagyobb differencia? Otthon azt mondják az edzéseken, hogy vigyázzunk egymásra, az a jelmondat, hogy „Csak ne legyen sérülés!” Itt azonban úgy látják, ahogy edzel, úgy játszol a meccsen is, ezért minden egyes tréningen száz százalékot kell nyújtani!

– Felteszem, mindezek ellenére nincs sokkal több sérülés az edzéseken.
– Sőt, valójában kevesebb van! Ugyanis ha egy-egy összecsapásnál csak ímmel-ámmal teszi oda a lábát a játékos, sokkal nagyobb az esély arra, hogy rosszul jön ki belőle. Az ötven-ötven százalékos helyzetekhez is teljes erőbedobással kell hozzáállnod, meg kell feszítened magad.

– A kinti magyarok közül kivel tartja a kapcsolatot?
– Eleinte csak Erikkel beszéltem többet, azonban az egyik U21-es meccsen Bogdán Ádám az ellenfél kapuját védte, a találkozó után váltottunk néhány szót, és azóta vele is rendszeresen kommunikálunk, ellát néhány tanáccsal. Ettől függetlenül jó lenne, ha egyszer tartanánk egy magyar találkozót!

– A végére egy elmaradhatatlan kérdés: mit vár a norvégok elleni pótselejtezőtől? Ön már álmodozik a felnőttválogatottságról?
– Kettő-egyes magyar győzelmet elfogadnék Norvégiában! Hogy én mikor kerülhetek oda? Nagyon sok tényezőtől függ ez, ha minden jól alakul, még az is lehet, hogy egy-két éven belül, de ha csak később, akkor sem leszek csalódott. Bernd Storckkal már találkoztam, amikor az U19-es válogatottban védtem, nagyon korrekt embert ismertem meg a személyében, akinek óriási tudása van. Ha továbbviszi azt, amit elkezdett, az nagyon jót tesz a magyar labdarúgásnak!