Légiósok: a magyar válogatott játékos Indiában folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 13:17
null
Vadócz Krisztián az indiai Mumbai City FC-ben folytatja pályafutását (Fotó: indiansuperleague.com)
Igaznak bizonyultak a korábbi állítások, melyek szerint Vadócz Krisztián a Mumbai City FC-ben folytatja pályafutását.

 

A játékos érkezését az indiai bajnokság hivatalos honlapján azóta megerősítették.

Vadócz Krisztiánnak nem lesz ismeretlen az indiai bajnokság, hiszen 2014-ben a Pune City játékosa volt. A 31 éves, 40-szeres magyar válogatott középpályás legutóbb az ausztrál Perth Gloryban futballozott.

A megállapodásról egyelőre nem árultak el részleteket.

A Mumbai City a magyar futballistával együtt szerződtette a 23 éves brazil védőt, Gerson Vieirát.

 

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
11 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
15 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
16 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
19 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik