Pókhálózás – Malonyai Péter jegyzete

Járta az öttusázók között egy mondás, eszerint vagy melózunk, vagy bulizunk. Mondták úgy is, hogy nem lehet egyszerre azt is csinálni (tudják, mit...), meg szűznek is maradni – a lényeg ugyanaz.

Jut eszembe mindez Lőw Zsoltot olvasva, a lipcseiek másodedzője ugyanis bevallja, szabadságon lévén van fontosabb a Konföderációs Kupa meccseinél. Mellékes megjegyzés, de nálam ettől lett igazán hiteles, hiába a szenvedély, egy idő után csak árt, ha az ember képtelen kikapcsolni és legfeljebb a pókhálózásban bizonyítani, hogy ő a legjobb. Ha – maradva a lipcsei edzőnél – képtelen teljesen átadni magát a Balaton semmihez sem hasonlítható hangulatának, ha nincsenek olyan pillanatok az életében, amikor a szíve irányítja, mondjuk abban, hány fagyit ehet meg egymás után a kislánya.

Öt esztendeje indult a karrierje, fél évtized elég volt hozzá, hogy Bundesligában ezüstérmes csapatnál számítson a véleménye, elismerjék felkészültségét, tudását. Mondanám, hogy villámkarrier, ám a sikert nem feltétlenül érdemes években mérni. Akinek a tarsolyában ott a marsallbot, annál nagyon hamar kiderül a rátermettség, aztán már az ő dolga, hogy szerencsével jár-e, vagy sem.

Lőw tréner története csak tőlünk, a Bécsi út innenső oldaláról nézve különleges, a túlsó oldalon biztosan rengeteg hasonló van. Mert végül is mi történt? Egy harminchárom esztendős ifjú, kilencesztendős németországi játékos-pályafutás után nekilátott az edzői pályának, hogy aztán az osztrák másodosztályból indulva ma már a Bundesligában is tudják, ki ő. Ehhez egyértelműen ő kellett, ha másért nem, hát azért, mert ha el nem is felejtette, sikeresen maga mögött hagyta az itthoni közeget. Az ideális körülményekkel élni tudott, rendre előrenézett, tudta, mi a fontos, nem utolsósorban a család, megtanulta, hogy a teljes élet nem feltétlenül jelent munkamániát, a legnehezebb pillanatokban is tudni kell, hogy az élet szép.

Na, végül is csak sikerült egy szép kis hollywoodi történetet kerekítenem az interjúból. Istenem, nekem ez jött át.

Tán mert nálunk sem ártana itt-ott lepókhálózni.