Szoboszlai Dominik: Senkit sem akarok utánozni

A VÁLOGATOTTRÓL ÉS DZSUDZSÁK BALÁZSRÓL

– Ha júniusban bemutatkozhatott volna a magyar válogatottban, akkor ön lett volna az elmúlt száz év legfiatalabb újonca a nemzeti csapatban. Csalódott, hogy az oroszok és Andorra ellen sem kapott lehetőséget?
– Természetesen szerettem volna pályára lépni, de nekem már az is nagy élmény, hogy ennyi idősen ott lehettem a válogatott keretében, együtt készülhettem a többiekkel, és mindkét találkozón leülhettem a kispadra. Sajnos egyik meccsen sem játszottam, de dolgozom tovább, hogy a jövőben megkapjam a lehetőséget. Hosszú út és rengeteg munka áll mögöttem, de még több előttem. Semmiről sem késtem le.

– Mit mondott a szövetségi kapitány az andorrai meccs után? Esetleg külön is értékelte a munkáját, legközelebb is számít önre? Szurkolói fórumokon kiemelték, hogy még ön is levette a mezt, amikor a drukkerek ezt követelték a vb-selejtezőn, pedig nem is játszott. Felfogta akkor, hogy mi is történik?
– A lefújás után csak álltam és néztem. A szövetségi kapitány szólt, hogy vegyük le a mezt. Nem is gondolkodtam rajta, számomra is ugyanannyira kudarc volt ez a mérkőzés, mint a többieknek, még ha nem is játszottam, hiszen én is a csapat tagja voltam. A kapitány külön nem értékelte a munkámat, de a hét közben gyakran biztatott, úgy éreztem, elégedett a teljesítményemmel. Azt nem tudom, hogy mikor kaphatok újra meghívót, bízom benne, hogy minél előbb.

– A szabadrúgásai okán már most Dzsudzsák Balázséhoz hasonlítják a rúgótechnikáját. Mi a véleménye erről azután, hogy a válogatott edzőtáborozása során volt alkalmuk közösen gyakorolni?
– Kimondottan jó volt vele dolgozni, sok önbizalmat adott a közös munka. Megtiszteltetés, ha hozzá hasonlítanak, remek játékos, de senkit sem akarok utánozni. A magam játékstílusát szeretném kialakítani.

A STÍLUSRÓL ÉS A FŐNIXRŐL

– És az milyen?
– Tulajdonképpen négyéves korom óta futballozom, de a pályafutásom igazán a fehérvári Főnix Goldnál indult néhány évvel később, ahol ma is édesapám a szakvezető, aki korábban labdarúgó volt. A Főnixnek kisebb méretű, palánkos pályája van, ott alapoztam meg a technikámat, ott tanultam meg a legszükségesebbeket a labdarúgásból. A pálya adottságaiból adódóan, a gyors, rövid passzos játékot gyakoroltuk a legtöbbet, hiszen a palánk miatt sosem ment ki a labda, nem állt le a játék.

– A Főnix viszonylag kis műhely, hogyan sikerült ilyen nagyot ugrania, hogy tizenhat éves korára egyből a Red Bull Salzburgnál találta magát?
– A Főnixből egy évre az MTK-hoz kerültem, mert akkor a fehérvári csapatnál még nem voltak idősebb korosztályok, most már van U17-es, U19-es és felnőttcsapat is. Az MTK-nál egy szezon alatt két korosztállyal is bajnokok lettünk, miután az U16-osoknál és az U17-eseknél is játszottam. Amikor U16-os válogatott voltam, egy Svájc elleni mérkőzés után tudtam meg, hogy érdeklődik irántam a Red Bull. Azt követően többször voltam kint Salzburgban ismerkedésen. Édesapámmal és a menedzseremmel értékeltük a helyzetet, és úgy ítéltük meg, hogy az ausztriai szerződés szolgálná a legjobban a fejlődésemet, ezért miután betöltöttem a tizenhatodik életévemet, a télen Salzburgba igazoltam.

A RED BULLRÓL ÉS A LIEFERINGRŐL

– Mi az a plusz, amit ilyen korban tud adni egy külföldi szerződés?
– A Red Bullnál több játékos pályázik ugyanarra a posztra, sokkal nagyobb a versenyhelyzet. Ebből is adódóan más a játékosok hozzáállása a futballhoz, már az edzéseken is jobban odateszik magukat. A feladatok hasonlóak, de nagyobb az intenzitása a tréningeknek. Ez szolgálja a fejlődésünket.

– A Red Bullnál már fél év alatt is több korosztályban, több csapatnál megfordult, jelenleg a klub osztrák másodosztályú fiókcsapatánál, az FC Liefering felnőttegyüttesében szerepel. Hogyan élte meg a gyors váltásokat, mik a klub tervei, mi lehet a következő lépcsőfok?
– A nyári szabadságom tulajdonképpen el sem kezdődött, mert a válogatott edzőtábora után szinte azonnal jöttem a Lieferinghez, kezdődött a felkészülés. A felkészülés során mindegyik edzőmeccsünkön kezdőként játszottam, a Manchester United U23-as csapata ellen sikerült két gólt lőnöm. Ezt követően a bajnokságban is kezdő voltam az eddigi meccseinken, az első fordulóban gólpasszt adtam, míg a harmadikban, a Linz ellen sikerült megszereznem az első bajnoki gólomat is. Úgy érzem, az edzőnk, Gerhard Struber bízik bennem, sokat beszélget velem kettesben is arról, mi az, amit jól csinálok – a gólom után is megdicsért –, vagy éppen, min kell változtatnom. Én végezhetem el a szabadrúgásokat, szögleteket, és a Manchester United ellen a büntetőt is lőhettem. A középpálya közepén, nyolcas vagy tízes pozícióban játszom általában. A bajnokságban a feljutás nem cél, hiszen fiókcsapat vagyunk, de a top háromban szeretnénk végezni, ami nagy kihívás, tekintve, hogy nekünk van legfiatalabb a csapatunk, a társaim is a Red Bull akadémiájáról érkeztek. Így is én vagyok a legfiatalabb, a mezőnyjátékosok között pedig az egyetlen kétezres születésű. Viszont innen már bármikor fel lehet kerülni a Red Bull osztrák élvonalbeli első csapatához, akár edzésekre, akár meccsre is, mert a játékengedélyünk oda is érvényes.

Szoboszlai gólja a Linz ellen 3–2-re megnyert meccsen

– Mi a fő különbség a felnőtt- és az utánpótlásfutball között? Miben kell a legtöbbet fejlődnie?
– Minden sokkal nehezebb, mert az ellenfelek jobban kiszámítják, mire készülök. Ezért gyorsabb gondolkodást igényel. Mindenben előre kell lépnem, erőnlétben folyamatosan, de a fejjátékomat és a bal lábamat is szeretném fejleszteni, mert azért van különbség a jobbhoz képest. Úgy érzem, összességében jó úton haladok a felnőttfutball felé vezető úton. Most az a célom, hogy a Lieferingben bizonyítani tudjak, hogy aztán minél hamarabb az első keretnél is számításba vegyenek.