Légiósok: A mérkőzések voltak a legrosszabbak – Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 11:19
Szalai Ádám, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim támadója a klub honlapjának adott nyilatkozatában beszélt az elmúlt időszakról.

Mint ismert, a magyar válogatott támadó combközelítő izma még szeptember elején sérült meg, ami miatt Szalai Ádám a jelenlegi szezonban csupán egy mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban.szeptember elején sérült meg, ami miatt Szalai Ádám a jelenlegi szezonban csupán egy mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban.

A 29 éves támadó néhány napja már társaival együtt edz – Szalai visszatérésével kapcsolatban a Hoffenheim honlapjának nyilatkozott.

„Ami engem illet, számomra a mérkőzések voltak a legrosszabbak. Frusztráló volt, hogy a csapatot csak a lelátóról nézhettem és tudtam, nem segíthetem a társaimat. Ilyenkor azt gondoltam, inkább ne is lennék a stadionban, elképesztően nehéz időszak volt” – ecsetelte Szalai az elmúlt időszakot.

„Jó érzés, hogy a többhetes rehabilitáció után ismét itt lehetek, dolgozhatok és megfelelően elvégezhetem a feladatokat.”

Szalai Ádám végre ismét a pályán

Legfrissebb hírek

Gulácsi megsérült, odahaza botlott a ligautolsóval meccselő RB Leipzig

Német labdarúgás
16 órája

Dárdai Bence bakancslistája: két bátyjával játszani a válogatottban

Légiósok
20 órája

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
2025.04.16. 17:59

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28
Ezek is érdekelhetik