Nikolics: Ha hívnak, jövök, de az elveim nem változtak

– Az év labdarúgójával beszélek?
– Igen, hála az égnek, végre az lettem – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a chicagói repülőtéren utolért, a Fire floridai edzőtáborába készülő Nikolics Nemanja, akit a január 11-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gála keretében megválasztottak 2017 legjobb magyar futballistájának.– Az év labdarúgójával beszélek?
– Igen, hála az égnek, végre az lettem – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a chicagói repülőtéren utolért, a Fire floridai edzőtáborába készülő Nikolics Nemanja, akit a január 11-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gála keretében megválasztottak 2017 legjobb magyar futballistájának.

– Végre?!
– Vágytam erre a címre, nem tagadom. Főleg a tavalyi események után. Merthogy kétezertizenhatban is bekerültem a három jelölt közé, és bevallom, csalódott voltam, amikor kiderült, annak ellenére nem én nyertem, hogy a Legiával bajnok, kupagyőztes és gólkirály lettem, rekordokat döntöttem Lengyelországban, mi több, játszottam és gólt lőttem a Bajnokok Ligájában. Szóval, nagyon örülök, hogy ezúttal nekem ítélték a díjat. Ami azt illeti, jobbkor nem is kaphattam volna, hiszen harmincévesen szavaztak meg a legjobb magyar játékosnak.

– Lehet, ezért nem vitte el a pálmát huszonkilenc esztendősen.
– Ha ezért kellett várnom egy évet, utólag azt mondom, nem baj, hogy így alakult. Így volt kerek.

– S utána következett a megérdemelt pihenő.
– Hat nap Dubaiban a feleségemmel, csodálatos volt. Hanem ami aztán következett… Ha utazási irodát nyitnék, a tapasztalataim alapján Tor-Túrának nevezném el.

– Kezd izgalmas lenni.
– Igyekszem pontosan visszaadni, mi történt. Január tizennyolcadikán hajnali ötkor indultunk vissza Dubaiból, a budapesti landolást követően autóba ültünk, és meg sem álltunk Kaposvárig. Délután hatra oda is értünk. A nagyszülőktől elhoztuk a gyerekeket, majd nekiálltunk csomagolni, másnap ugyanis repültünk Amerikába. Nyolc bőröndöt telepakoltunk, aludtunk néhány órát, reggel hétkor pedig már Ferihegy felé vettük az irányt. Varsói átszállással érkeztünk meg Los Angelesbe a két gyerkőccel meg a nyolc poggyásszal – túlzás lenne azt állítani, hogy a legfittebb állapotban. Hogy miért Los Angelesbe és miért nem Chicagóba utaztunk egyből, arra van magyarázat: másnap a klubomat kellett képviselnem a Major League Soccer médianapján. Reggel nyolctól este hatig egyik interjút adtam a másik után, egyszerre volt megtisztelő és fárasztó. Ahogy visszaértem a hotelbe, bedőltem az ágyba. Következő reggel a nyolc bőröndöt megint a hónunk alá csaptuk, mentünk a repülőtérre, hogy egy négy és fél órás út végén megérkezzünk Chicagóba. Szerintem a rutinos világutazókat is megviselte volna ez a túra, nemhogy engem. Nem csoda, hogy másnap reggel, amikor az orvosi felméréssel elkezdődött a felkészülés, a szakemberek jelezték, hogy alaposan felszökött a vérnyomásom.

– Az Év Sportolója Gálán mennyi volt?
– Kétszáz per száz, az tuti! Mielőtt kihirdették a végeredményt, hevesen dobogott a szívem. Felemelő érzés volt a színpadon állni, annyi bajnok és példakép társaságában ünnepelni. Noha az elismerést én kaptam, a családomat, a barátaimat, a csapattársaimat és a menedzsereimet ugyanúgy megilleti, mint a szurkolókat. Elképesztő, milyen sokan vannak mellettem. Olykor azt érzem, senki sem részesül akkora szeretetben, mint én. Ahogy a múltban, úgy a jövőben is próbálom ezt a magam módján meghálálni.

– Gólokkal?
– Azokkal, bizony. Említettem, mennyire lelombozott, hogy az előző esztendőben nem én nyertem a szavazást. Ám azzal vigasztaltam magam, hogy okkal történik minden. Soha semmit sem adtam fel az életben, amiért küzdöttem, legtöbbször el is értem. Még akkor is, ha közben kínkeserves pillanatokat éltem át. A válogatottbeli karrieremben is volt egy-két nehéz időszak, de mára azokon is túlléptem. Ennek is köszönhetem, hogy mentálisan erősebb vagyok, mint valaha. Büszke vagyok rá, hogy egyetlen másodpercre sem hátráltam meg, szüntelen harcoltam azért és azokért, amiben és akikben hittem. Ha mást nem is, azt ígérhetem, hogy történjék bármi, ezen az úton megyek tovább. Egyebek mellett azért is, mert a visszajelzések arról tanúskodnak, hogy valamit jól csinálok. A gálán átvett díj pályafutásom eddigi legfontosabb elismerése, elmondhatatlanul boldoggá tesz, hogy Zentáról, egy vajdasági településről indulva eljutottam odáig, hogy megválasszanak Magyarország legjobb labdarúgójának. Most úgy érzem, hogy ennél nincs feljebb.

– Csak nem akarja a csúcson abbahagyni?
– Naná, hogy nem! Már az ösztönöz, hogy megmutassam, még több van bennem. Azt mondják, nehéz eljutni egy magas szintre, de ott megragadni még nehezebb. Nos, én teszek egy kísérletet, hogy tartsam a nívót, sőt arra is, hogy eggyel feljebb lépjek. Amikor Amerikába kerültem, sokan féltettek, nemigen hittek abban, hogy elérek valamit. Mégis bizonyítottam, hogy olyan csapatban is lehetek gólkirály, amely nem az aranyéremre hajt. Fantasztikus volt a Videotonnal, valamint a Legia Warszawával sikereket ünnepelni, ugyanakkor nemrég ráeszméltem, a Chicagóban elért gólkirályi címnek azért is van az átlagosnál talán nagyobb értéke, mert senki sem várta, hogy a kétezertizenhatos bajnokságot még utolsóként záró klubból kerül ki az MLS legtöbb gólt szerző játékosa.

– Még ön sem?
– Tavaly úgy igazoltam át Amerikába, hogy itt is gólkirály szeretnék lenni. Amikor ezt kijelentettem, némelyek azt hangoztatták, nem vagyok normális. Mások azt gyanították, nem tudom, hova jövök. Nagyon is tudtam! Kíváncsi voltam rá, mire megyek egy olyan versenyben, amelyben – mások mellett – a lényegében mindent megnyerő David Villa, a Juventus korábbi klasszisa, Sebastian Giovinco vagy éppen a nemrég még a Premier League-ben jeleskedő Jozy Altidore és Bradley Wright-Phillips a vetélytársam. A végeredmény ismert, én meg csak ismételni tudom magam: rettentően örülök, hogy így alakult az előző évem. Ez kárpótolt azért is, hogy nem valamelyik európai topbajnokságban futballozom.

– Erről már végleg letett?
– Nem tettem le semmiről, de jelen pillanatban nem is rágódom azon, hogy mi lenne, ha megkeresnének, teszem azt, Angliából. A szerződésem további két évig a Chicagóhoz köt, a családom remekül érzi itt magát, és ez nekem legalább annyira fontos, mint a gólszerzés. Az elmúlt időszakban sokat költöztünk, nem árt egy kis stabilitás az életünkben.

– A felvételek tanúsága szerint a Los Angeles-i médianapon David Villával is összefutott. Bezsebelt még egy gratulációt a gólkirályi címért?
– Akkor már nem. A nagy rohanásban néhány szót váltottunk csupán. Rendes, szerény srác, le a kalappal előtte, hogy bár mindent elért már, harminchat évesen is hihetetlenül motivált. Lerí róla, hogy semmi mást nem akar, csak nyerni. Alig várja már, hogy kezdődjön a szezon, a szavaiból arra következtettem, le akar taszítani a trónról.

– Felteszem, nem szívesen adná át a helyét.
– Nem, bizony! Amit egy éve ilyenkor mondtam, most is tartom: szeretnék gólkirály lenni. Minden meccsre úgy készülök, hogy gólt lövök. Ötször voltam gólkirály, de az ötödik alkalom is ugyanakkora boldogsággal töltött el, mint az első. Ha létezik érzés, amit nem lehet megunni, az a gólszerzés öröme. Mindig hajtottak a rekordok, és bár szerencsére néhány már fűződik a nevemhez, máris kitűztem magam elé az újabb célt: az MLS történetében még nem volt példa rá, hogy a gólkirály megvédje a címét. Feltett szándékom, hogy én legyek az első, akinek sikerül. Sok feladat vár rám ebben az esztendőben, remélem, a klubomban és a válogatottban is megfelelek a velem szemben támasztott elvárásoknak.

– Apropó, a minap Georges Leekens említette, hogy a gálán volt módjuk beszélgetni. A szövetségi kapitány feltehetőleg nem afelől érdeklődött, milyen az élet a Michigan-tó partján.
– Annyiban téved, hogy nagyon is érdekelte, hogyan érzem magam Chicagóban. Idő hiányában nem merültünk el mélyen a társalgásban, de a válogatottról természetesen szó esett. Azt egyértelművé tette, hogy az ajtó mindenki előtt nyitva áll, így előttem is. Bízom benne, azok között leszek, akiket méltónak talál a válogatottságra.

– Tehát jön?
– Ha hívnak, jövök. Az elveim azonban nem változtak: olyan szerepet szeretnék betölteni a nemzeti együttesben is, amelyre régóta vágyom. Meg kell találni azt a megoldást, ami mindenkinek a legjobb. Úgy gondolom, a kapitány megtisztel majd a bizalmával. Nekem pedig az lesz a dolgom, hogy ott folytassam, ahol a legutóbbi két mérkőzésen abbahagytam.

– Március huszonharmadikán Kazahsztán, majd négy nappal később a Skócia elleni felkészülési meccsen lép pályára a válogatott. Tét nélküli találkozóra elengedi a Fire?
– Tizenhetedikén játszunk Minnesotában, úgy készülök, hogy onnan még a csapattal együtt visszautazom Chicagóba, aztán repülök tovább Budapestre.

– Mi lesz a vérnyomásával?
– Amiatt nem kell aggódni. Az orvosok azt mondták, három hét alatt teljesen helyreáll. Egy már el is telt, és én máris jobban érzem magam. Elárulom, mi a legjobb gyógyszer rá. A labda.