Megyeri: A kapitányt feltették a polcra, nem is akarják levenni

– Nyugodt a hangja.
– Az erdő csendje jó hatással van az emberre. Itt sétálok az öt, illetve a két és fél éves francia buldogommal, szívom magamba a jó levegőt. Időnként üvölteni lenne kedvem, de muszáj túllépni mindazon, ami velem és körülöttem történik – mondta érdeklődésünkre Megyeri Balázs, a német másodosztályú bajnokság 14. helyén álló Greuther Fürth 28 esztendős, egyszeres válogatott magyar kapusa.

– Nem könnyű megfejteni, valójában mi történik önnel. Érkeznek a hírek, hogy nem véd és hogy megint nem véd, mintha elfelejtették, leírták volna.
– Sohasem voltam ilyen helyzetben. Az élet mindig tartogat meglepetéseket az ember számára, de ilyesmire aligha lehet felkészülni. Egyik pillanatról a másikra elfelejtenek, leírnak, körön kívülre helyeznek.

– Mikor védett legutóbb a Greuther Fürthben?
– Tavaly ősszel, a kilencedik fordulóban. Gyakorlatilag úgy telt el fél év az életemből, hogy nem gyakorolhattam a mesterségemet. Azok után, hogy az előző idényben a Kicker német szaklap a top ötbe választott a Bundesliga kettő teljes mezőnyében. És papíron még mindig én vagyok a Fürth csapatkapitánya... Ám a kapitányt már jó ideje feltették a polcra, és már nem is akarják levenni.

– De miért? Merthogy válogatott szintű kapust csak úgy nem írnak le és nem lehetetlenítenek el. Csinált valamit? Elkésett az edzésről?
– Ne vicceljen! Annyi a bűnöm, hogy az ősszel megsérült a vállam, nagyjából hat hetet kellett kihagynom. Azt tudnia kell, hogy a csapat nem kezdte jól a bajnokságot, a negyedik fordulóban már új edző ült a kispadon, a horvát származású Damir Buric. Amikor Bernd Storck meghívott a magyar válogatott keretébe, és ezt követően visszamentem Németországba, akkor kezdődtek a bajok.

– Tegye a szívére a kezét, semmiben sem hibázott?
– De, biztos hibáztam én is, előfordult, hogy nem voltam csúcsformában, de nem nyújtottam olyan lehangoló teljesítményt, hogy ezt kapjam cserébe. Ezt a megalázó szituációt. Úgy mentem edzésre, úgy melóztam mindennap, hogy egyértelművé vált a számomra, esélyem sincs a csapatba kerülésre. Mit tehet ilyenkor az ember? Duzzog, megsértődik, a falhoz vágja a dresszét, a földhöz veri a cipőjét, morog, panaszkodik? Egyiket sem csináltam. Inkább futottam, vetődtem, és reménykedtem, hogy ez a rémálom egyszer véget ér.

– Gondolom, leült az új edzővel és megkérdezte tőle, hogy van-e valami probléma.
– Beszéltem én mindenkivel, a sportigazgatóval, az elnökkel és persze Damir Buriccsal is. Őszinte beszélgetés volt, legalábbis a részemről. De nem lettem tőle okosabb. Talán annyi hasznom volt ebből az egészből, hogy már nem vagyok az a naiv jófiú, aki korábban. Ha kell, harcolok, ha kell, elmondom a véleményemet.

– Az a legszomorúbb ebben a történetben, hogy „A magyarokat bántják mindenhol a világban" című sorozat száztizennyolcadik fejezetéhez érkeztünk, s ezt ne vegye cinikus mondatnak, csupán tényközlésnek.
– Az a helyzet, hogy kicsik vagyunk, ezt érzem mindig és mindenhol. Ha bűnbak kell, ott egy magyar, nosza! Tízéves profi pályafutásom során nagyjából tizenöt edzővel dolgoztam, tudom, miről beszélek. Még az is előfordult, hogy megválasztottak az év kapusának, majd kisvártatva kikerültem a csapatból.

– Hogyan tovább?
– Ez már csak afféle türelemjáték. A nyáron lejár a szerződésem, így szabadon, és ami ennél is fontosabb, ingyen igazolható vagyok. Amit korábban felépítettem, azt a Greuther Fürth néhány hónap alatt lenullázta, ezt szimbolikusan és konkrétan is értettem, merthogy a piaci értékem most szó szerint nulla, ennyit kell fizetni értem. De nem hagyom el magam, eszemben sincs feladni! Miután a harmadik számú kapusnak számítok a klubnál, és még a kispadra sem ültetnek le, kértem, hogy legalább a tartalékcsapatban hadd védhessek. Képzelje, rendesek voltak, és megengedték.

– Honlapunknak, a Nemzeti Sport Online-nak korábban a menedzsere, Hrutka János elmondta, hogy a télen a svájci Young Boys érdeklődött.
– Valóban volt ilyen lehetőség, és ha sikerült volna Bernbe szerződnöm, hamarosan alighanem bajnoki címet ünnepelhetnék a Young Boysszal. Kértem a vezetőket, engedjenek el a télen, nekik is jobb, kapnak értem pénzt, a nyáron meg egy fityinget sem. Nem engedtek. A Greuther Fürth jelenleg a kiesés elkerüléséért küzd a másodosztályban, rám pedig nem számítanak a kiélezett harcban. Majd az idő eldönti, helyesen tették-e.

– Nincs szerencséje. Amikor a görög Olympiakoszban védett, emlékezetes kupatalálkozók szereplője lehetett, akkor azt gondolhatták a görögök és mi is, hogy íme, itt a jövő nagy kapusa. Aztán mégis távozott Pireuszból, mert a spanyol első osztályvonzó terep. Csakhogy a Getaféban egyszer sem léphetett pályára az első osztályban. Most meg ez a fürthi mellőzés...
– Pireuszból csodálatos emlékeket őrzök, és igaza van, a spanyol első osztály valóban vonzó volt. De amilyen az én formám, Vicente Guaita, a Getafe kapusa végigvédte az idényt. Korábban többször is sérült volt, rengeteg meccset kihagyott, de amikor ott voltam, egyet sem. Pedig azt gondoltam, lesz esély, elérkezhet az én időm. Két kupatalálkozót kaptam. Nincs értelme azonban a múlton rágódni, előre kell néznem. Biztos vagyok benne, hogy a nyártól lesz lehetőségem a bizonyításra. De a legjobb döntést kell hoznom, már csak a családom miatt is, Nara másfél éves, és úton van a második bébi, ők adnak nekem erőt ahhoz, hogy nyugodt legyek. S nem csupán az erdőben.