Fradi-mezben mentek a Barcához – felvették őket az utánpótlásba

2012-ben Mari Zoltán volt az első magyar fiú, akit nyolcévesen felvettek az FC Barcelona futballiskolájába, az FCB Escolába. Az azóta már U16-os válogatott kerettagságig jutó, a jelenleg a barcelonai L'Hospitalet utánpótláscsapatában pallérozódó tehetségnek az utóbbi években több követője is akadt.

Tavaly például a Nemzeti Sport Online-on mutattuk be a Dalnoki Akadémia növendékét, Huszár Gergőt, aki felvételt nyert az FCB Escolába, most pedig a soproni Molnár testvérek, a 2007-es születésű Péter és a 2009-es Milán követhetik. Édesapjuktól, Molnár Pétertől a felől érdeklődtünk, milyen pluszt adhat véleménye szerint ez a barcelonai iskola a gyerekek fejlődésében, ők mi alapján döntöttek a külföldi folytatás mellett, és milyen áldozatokkal jár ez a család részéről.

„Mi soproniak vagyunk, egy évvel ezelőtt részt vettünk az FCB Escola dabasi táborában, ahol megismerkedtünk a Huszár családdal, majd az ő ajánlásukkal az akkor még a Ferencváros utánpótlásában dolgozó Evanics Martinnal, aki felmérte a fiúkat, és javasolta, hogy igazoljunk Sopronból az FTC-hez– kezdett bele a történetükbe Molnár Péter. –Már a fővárosba költözés nagy döntés és hatalmas változás volt a családunk számára, de mivel tudtuk, hogy a fiúknak a foci területén nagyobb lehetőségek nyílnak így, nem volt kérdés a váltás. Miután pedig láttam, hogy a Fradiban is szépen helytállnak, és fokozatosan fejlődnek, arra lettem kíváncsi, vajon mennyit jelentenek a képességeik egy nemzetközi közegben, ahol sokkal nagyobb a verseny a gyerekek között. Úgy vélem, most, tíz-tizenegy éves korban érdemes ezt kipróbálni, amikor még az út elején vannak, mert az évek múlásával, a közegből, a versenyhelyzetből adódó különbségek miatt egyre inkább hátrányba kerülhetnek nemzetközi szinten.”

Az édesapa ezért úgy döntött, felméri a külföldi lehetőségeket, több futballiskolát is megnézett, ahol tesztelhetné gyerekei tudását. Többek között bécsi iskoláknál és Berlinben, a Herthánál is érdeklődött, de mivel a németeknél lecsúsztak a felvételiről, az FCB Escolába adta be a fiúk jelentkezését. Ekkor még azzal a céllal, hogy egy esetleges felvételi keretében megtapasztalják, mit is várnak el külföldön a gyerekektől ilyen korban, hol tartanak más országokból jövő társaikhoz képest.

„Rögtön az első felvételi kalandosra sikerült, mert a Barca válaszát, hogy várnak minket egy tesztedzésre, spamként, azaz e-mailes levélszemétként kaptam meg, és csak két nappal a teszt előtt vettem észre, amikor repülőjegyet már nem lehetett foglalni, így jobb híján autóba ültünk, és a tesztet megelőző éjszaka szerencsésen meg is érkeztünk Barcelonába. A tréningen több százan vettek részt, de nem csak azon a napon volt felvételi. Sok európai országból érkeztek a felvételizők, minket például először franciának néztek, mert a fiúk Fradi-mezben voltak, és a címert összekeverték az egyik francia csapatéval (alighanem a St.-Étienne-ével – a szerk.). Az edzés több pályán folyt, egy pályát nyolc részre osztottak, és ezen a területen egyszerre tizenkét-tizennégy gyerek végezte a gyakorlatokat. Labdakezelésre, labdaátvételre, passzjátékra épülő feladatokat végeztek a srácok, illetve voltak egy egy elleni és kettő egy elleni párharcok, a végén pedig egy kis játék hat plusz egyben. Egyszer elmondták, megmutatták mit kell csinálni, aztán onnantól nem volt több magyarázat, a gyerekeket figyelő edzők folyamatosan jegyzeteltek. Ez volt az első kör, majd egy héttel később e-mailt kaptunk, hogy mehetünk a második fordulóra. Ide nyolcvannégy gyereket hívtak vissza korosztályonként, és hasonló feladatok voltak, mint az első felmérőn. Egy hónap múlva aztán jött az értesítés a sikeres felvételiről. Jó pár napba telt, mire tudatosult bennünk, hogy mindkettőjüket felvették. Leírhatatlan örömöt éreztünk.”

Ekkor nagy döntés elé került a család, az eredetileg csak tesztjelleggel induló felmérő hirtelen komolyra fordult. Az FCB Escolában ugyanis csak olyan gyerekek futballozhatnak, akiknek a szülei vállalják, hogy Barcelonába költöznek, és életvitelszerűen ott is élnek. Viszont Barcelonában külföldiként lakást bérelni és munkát vállalni nem egyszerű feladat, hosszas ügyintézéssel jár, pláne, ha az illető nem beszél spanyolul (ahogy például Molnárék sem), vagy még inkább katalánul. Az Escolán az éves tagdíj, a felszerelés költségeivel együtt nagyjából ezer euróra tehető, de az igazán nagy kihívást a kinntartózkodás feltételeinek a megteremtése jelenti.

„Egyelőre egy évre tervezünk Barcelonában, már csak azért is, mert a nagyobbik fiam egy évet járhat az Escolára, mivel ott a legidősebb korosztály az U12. Úgy gondolom, már ez idő alatt is sokat fejlődhetnek a fiúk, nem beszélve a nyelvtanulásról, hiszen olyan, helyi, állami iskolába fognak járni, ahol az általános tárgyak – mint matematika, ének-zene, testnevelés, rajz – mellett intenzív nyelvoktatásban vesznek majd részt, spanyolul és katalánul is tanulniuk kell. A feleségemmel együtt úgy gondoljuk, hogy a tanulás is fontos a futball mellett, ha megtanulnak spanyolul, és amellett fejlesztik az angoltudásukat is, akkor azt már nem veheti el tőlük senki. Barcelona nagy lehetőség arra, hogy felmérjük, mire képesek egy másik közegben.”

A Molnár fiúk édesapja tehát azt vallja, hogy a fejlődés érdekében minél előbb érdemes kilépnie a gyerekeknek az itthoni komfortzónájukból, mert csak így léphetnek előre.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a gyerekeknek ez nagy váltás lesz, már csak a nyelv miatt is. Számukra már a Budapestre költözés is kihívást jelentett, és most kezdhetik újra a beilleszkedést. Ugyanakkor hatalmas élmény is volt a Fradihoz kerülni, mert a klub olyan, mint egy nagy család, a fiúk lelkesen mesélték, ha egy-egy edzés után lepacsizhattak Dibusz Dénessel vagy Fernando Gorriaránnal. Köszönettel tartozunk a klubnak és az edzőknek, a korábbi soproni trénereknek, az ő munkájuk is kellett a sikeres felvételihez, továbbá a fiúknak egyéni edzéseket tartó skills4EVA valamennyi edzőjének, akik Evanics Martin irányításával rengeteget tettek azért, hogy technikailag magasabb szintre lépjenek. Egy éve Sopronból elmentünk a Fradihoz, most költözünk Barcelonába, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább...”