Légiósok: Boldog vagyok, hogy gyerekként az élet másik oldalát is tapasztaltam – Balogh Norbert

– Angliában vagy Magyarországon értem utol?
– A szigetországban maradtam, mert miután elhalasztották a március tizennegyedikére kiírt bajnokinkat, a vezetőedzőnk mindenkit megkért, ne menjen sehova – válaszolta lapunknak Balogh Norbert, az angol másodosztályban szereplő Hull City 24 esztendős csatára. – Akkor a többség egyhetes szünetre számított, aztán kiderült, hogy sokkal súlyosabb a helyzet. Egyéni edzéstervet kaptunk, hétfőtől péntekig futásokkal és erősítő gyakorlatokkal igyekszünk szinten tartani magunkat. Jelen állás szerint május közepétől készülhetünk ismét együtt, de semmi sem biztos. A legnehezebb az egyedüllét ezekben a hetekben, a barátnőm otthon van, a lakást pedig csak a futás, illetve a bevásárlás miatt hagyom el.

– Mentálisan mennyire viseli meg a mostani időszak?
– Az egész világ megsínyli a járványt, és minden tiszteletem azoké a családoké, amelyek a legnehezebb helyzetben is kitartanak és támogatják egymást. Fontos, hogy mindenki tartsa be az előírásokat, mert nem elég, ha csak a többség marad otthon. Szerencsére itt elég fegyelmezettek a helyiek, amikor reggelente kimegyek futni a közeli parkba, többnyire egyedül vagyok.

– Megszokta Angliát?
– Erős bajnokságba szerződtem, a korábbi csapataimhoz képest teljesen mások az elvárások. A meccseket a szép játék helyett a küzdelem jellemzi, sok futással, letámadással, gyors támadásépítésekkel. Az edzések is pörgősek, többnyire kis területen zajlik a játék, gyors reakcióra van szükség: két passz, egy csel, és folyamatosan előre kell játszani a labdát. Minden gyakorláson a maximumot nyújtom, szerintem nem is okoztam csalódást, Grant McCann vezetőedző is dicsért, de sajnos ritkán kapok lehetőséget. Miután visszatértem az őszi sérülésből, mindent beleadtam, az egyik tréning után a másodedző azzal fogadott, én szereztem a legtöbb gólt az egymás közti játékban, aztán következett a hétvége, és nem léptem pályára. Ez így ment hétről hétre, ami egyetlen labdarúgónak sem kedvez, de nem adom fel, még keményebben dolgozom. Amikor nem kaptam lehetőséget a bajnokin, nem duzzogtam, kértem, hogy a tartalékegyüttesben játszhassak. A Palermóban eltöltött évek megedzettek, több edzőváltást éltem át, újra és újra bizonyítanom kellett.

– Beszélt a helyzetéről a vezetőedzővel?
– Annyit mondott, közel járok, hogy megkapjam az esélyt. Mindig kint maradok az edzések végén, egyre többet akarok kihozni magamból. Végül a kemény munkának köszönhetően a feljutásért küzdő Leeds ellen beállhattam. A liga egyik legjobb csapata ellen borzasztó nehéz futballozni, de sikerült helyzetbe kerülnöm, kár, hogy a kapufáról kifelé pattant a labda. Ennél azonban frusztrálóbb volt, hogy a következő meccsen megint nem jutott egyetlen perc sem nekem. Az utóbbi találkozók gyengébb eredményei után bíztam benne, esetleg változik a helyzetem, de elfogadom, hogy a menedzser véleménye számít, nekem pedig nincs jogom megkérdőjelezni a döntését. Nehezen élem meg a mostani helyzetet, ugyanakkor nem feledem, mennyire hálásnak kell lennem mindenért, amit az élettől és a sorstól kapok.

– Ezek szerint nem bánta meg, hogy Angliába szerződött?
– Nem bántam meg, de nehéz a mostani helyzet, mert több van bennem. Ám tudom, amíg nem bizonyítok tétmeccseken és nem szerzek gólokat, a közvéleményt nem érdekli, milyen formában érzem magam hét közben.

– Miért távozott a nyáron az APOEL Nicosiától?
– A Palermo kölcsönjátékosaként futballoztam Cipruson, jól éreztem magam a csapatnál, a szakmai stáb és a szurkolók megszerettek, de az idény végén az olasz klub visszarendelt – és ott káosz fogadott. Úgy tűnt, a Serie B-ben indulunk, ezért nem akarták elengedni a játékosokat. Időközben a csapatok többségénél véglegessé vált a keret, volt klub, amely másfél hónapig várt rám, de hiába. Mire a Palermónál kimondták, hogy mindenki mehet, amerre lát, már nehéz helyzetbe kerültem.

– A hazatérésnek volt reális esélye?
– Egyelőre nem gondolkodom ezen. Most csak az lebeg a szemem előtt, hogy a következő idényben olyan csapatban futballozzak, amelyben rendszeresen játéklehetőséget kapok, mert huszonnégy évesen ez a legfontosabb. Az őszi sérülésem után Marco Rossi felhívott, jólesett az érdeklődése, de amíg nem vagyok játékban, esélyem sincs, hogy bizonyítsak a szövetségi kapitánynak.

– Az utóbbi hónapokban kerülte az interjúkat és a nyilatkozatokat. Nem szeret szerepelni?
– Nem erről van szó, egyszerűen csak ahonnan én jöttem, és amit én tapasztaltam... Szóval mellettem sohasem volt meg az a biztos pont, aki megmondta volna, hogy mit hogyan csináljak. A legtöbb játékos mellett ott áll a bátyja vagy az édesapja, de én egyedül vagyok. Emellett azt vettem észre, ha rólam negatívat írhatnak, azonnal meg is írják, a vélt információ pedig gyorsan terjed anélkül, hogy bárki megkérdezné, mi igaz belőle. Nem értem, ha a szegény sorból kikerülő vidéki srác külföldön próbál bizonyítani, de akadályba ütközik, miért gúnyolják, ahelyett, hogy segítenék. Miért nem próbáljuk felemelni a magyar légiósokat, ahelyett, hogy még egyet beléjük rúgunk?

– Mire célzott, amikor a múltjára utalt?
– Arra a helyzetre, amikor a kisgyermek tapasztalja, milyen az, ha valamiből nincs. Amikor napról napra kell élni, és amikor édesanyánk minden héten elsírja magát. A szenvedésre, a kilátástalanságra gondoltam. Ugyanakkor ma már boldog vagyok, hogy gyerekként az élet másik oldalát is tapasztaltam Hajdúböszörményben, mert így van összehasonlítási alapom, és van miből erőt merítenem.

– Nem akarok a múltjában vájkálni, csak egy kérdést engedjen meg. Zlatan Ibrahimovic azt írta önéletrajzi könyvében, hogy gyerekként egyszer farkaséhesen ment haza az egyik edzés után, de üres hűtő fogadta. Hasonlóra gondoljunk az ön esetében is?
– Ezt sokszor átéltem. Az utcán, cukros kenyéren nőttem fel, mert mindössze annyit tudtam bekapni otthon, mielőtt elindultam focizni. A napi főtt ételről nem is álmodhattunk, nem nagyon volt, ami erőt adhatott volna. Pedig édesanyám mindent megtett, minden munkát elvállalt, időnként a nagyszüleimhez biciklizett át, hogy a disznóvágásból megmaradt, lefagyasztott húsból vacsorát készítsen, de előbb-utóbb az is elfogyott. Amikor az utcán fociztunk, és két póló volt a kapu, nem is álmodtam arról, hogy egyszer majd a Serie A-ban lépek pályára a Juventus, az Inter vagy a Napoli ellen. Innen visszagondolva, már most hálás lehetek a sorsomért.