Hollandia: nemzetközi karrierre vágyik a fiatal magyar edző

– Tehetséges kapusként miért döntött úgy fiatalon, hogy abbahagyja a futballt?
– A Videoton utánpótlásból felkerülve harmadik-negyedik számú kapusként számítottak rám a felnőtteknél – válaszolta lapunknak a 35 esztendős Szénási Béla, aki a holland élvonalban Bajnokok Ligája-induló helyen végző AZ Alkmaar utánpótlásának kapusedzőjeként dolgozik két éve, s akivel kapcsolatban érdekesség, hogy a neve a Football Manager nevű programban a legelismertebb magyar edzők között bukkant fel. – Súlyosan megsérültem, ezután a harmadosztályú Felcsúthoz kerültem. Ekkor tudatosult bennem, nem biztos, hogy a futballban van a jövőm. Szerettem volna utazni, körbejárni a világot, ezért egy óceánjáró hajón vállaltam munkát. A kétéves kaland során megismerkedtem egy holland hölggyel, a korábbi párommal – az ő révén keveredtem kétezerkilencben Hollandiába.

– Mihez kezdett?
– Egyedül a kapusedzésekhez értettem valamelyest, ami mentőövnek bizonyult. Megkerestem egy amatőr klubot, és felvetettem a vezetőinek, hogy képesítés nélkül, futballmúlttal felvértezve tartanék edzést a legkisebb korosztálynak. Szerencsére nyitottak voltak erre, így elkezdhettem a munkát az AFC Amsterdamnál, az ország egyik legnagyobb amatőr egyesületénél – gyakornokként. Kifejezetten szerettem a picikkel foglalkozni, mellettük ráadásul a nyelvet is könnyedén elsajátítottam.

– Innen azért nem vezet egyenes út az Eredivisie-be, a holland első osztályba.
– Jelentős hangsúlyt fektettem a fejlődésemre a pályán és azon kívül is. Jelentkeztem a Johan Cruyff Intézetbe, sportmenedzsment szakon szereztem mesterdiplomát, illetve fokozatosan végeztem el a kapusedzői, illetve vezetőedzői képzést is – legutóbb az UEFA Pro kapusedzői tanfolyamot teljesítettem Babos Gáborral együtt. Egy ideig dolgoztam a Holland Labdarúgó-szövetségnél, mellette azonban folyamatosan tartottam edzéseket is.

– Mikor indult el feljebb a ranglétrán?
– Négy éve kezdtem el a legmagasabb szintű kapusedzői képzést, ezzel egyidejűleg kerültem a másodosztályú Volendamhoz, amelynél Edwin Zoetebier, a Feyenoord egykori kiváló kapusának helyét vettem át. Az első csapat mellett az összes ifjúsági együttesnél is tevékenykedtem. Hollandiában teljesen megszokott, a legmagasabb szinten is, hogy a vezető kapusedző a fiatalokkal is foglalkozik. Két évvel ezelőtt felfigyeltek rám az AZ Alkmaarnál, áprilisban aláírtam a szerződésemet a klubnál. Nemrégiben kötöttük meg a legújabb megállapodásunkat, ami nagyobb felelősséget ró rám: az U11-től az U23-ig én felelek a kapusok fejlesztéséért.

– Van kapcsolata az első kerettel?
– Jóban vagyok Nick van Aarttal, a felnőttek kapusedzőjével, gyakran segíthetek neki az első keret felkészítésében. Az idén januárban, amikor nem tudott elutazni a klub a spanyolországi edzőtáborába, az a megtiszteltetés ért, hogy helyettesíthettem. Az Alkmaar játékosállománya rendkívül fiatal, számos saját nevelésű labdarúgója van. Ha a számokat nézzük, a bajnokságban több játékperce van az utánpótlásunkból kikerülő fiataljainknak, mint az Ajaxban szereplő ifjoncoknak. Kapusfronton ugyan még nem értünk el áttörést, harmadik posztra már tudunk nevelni – ők a másodosztályba kerülve meghatározó futballistává érnek. A következő nagy kihívásunk, hogy kineveljünk egy kezdőkapust is. Ehhez minden feltétel adva van, a korosztályos együtteseink ugyanis rendre a legmagasabb szinten játszanak, és a másodosztályban szereplő tartalékcsapatunk is van, ott a saját nevelésű játékosaink lehetőséget kapnak arra, hogy felnőtt, profi szinten szerezzenek tapasztalatot. Ez jó ugródeszka a feljebb lépéshez.

– Milyen különbségeket tapasztalt a magyarországi és a holland kapusképzésben?
– Nemigen tudom összehasonlítani a két iskolát, mivel már elég régóta kint élek. Arra azonban emlékszem, hogy annak idején mi kifejezetten izoláltan készültünk, külön edzettünk. Nem volt jellemző, hogy a kapusedző játék közben segítsen minket. Hollandiában más a trend. Itt ahhoz vannak szokva a kapusok, hogy a csapattal gyakorolnak, kevés idejük marad a különedzésre. Ennek előnyei és hátrányai egyaránt vannak, de itt talán magasabb a kapusok játékintelligenciája, mivel folyamatosan részt vesznek a játékokban, és különböző szituációk kialakításával segítjük a fejlődésüket. Hollandiában nagyobb hangsúly van a helyzetek megelőzésén, illetve a kapusoknak fontos szerep jut a labdabirtoklásban, míg otthon inkább a védési technikák elsajátítására fordították régebben a figyelmet. Talán a holland iskola sajátos jegyeinek megtartása mellett fókuszálhatnánk a technikai elemek fejlesztésére is, ami elősegíti a védési hatékonyság növelését. Ezt hiányolom ahhoz, hogy a holland kapusok felzárkózzanak a nemzetközi elithez.

– Csak nem veszítette el teljesen a kapcsolatot a magyar labdarúgással?!
– Dehogy! A válogatott szereplését mindig követem, valamint a klubcsapatok életét is figyelemmel kísérem – a Fehérvár elsőbbséget élvez. Annak lehetőségét sem zárnám ki, hogy egyszer odahaza vállaljak munkát.

– Kívülről nézve nagyon szép íve van a pályafutásának, sok érvvel nem lehet előhozakodni a klub- és az országváltás kapcsán.
– Megtaláltam a számításaimat Hollandiában – egy időre legalábbis biztosan. Idővel szeretnék feljebb lépni. Amikor edzőnek álltam, s a hobbiból munka lett, a legmagasabb szint elérését tűztem ki célul. Mindenképpen szerettem volna topklubban dolgozni, illetve vágytam arra, hogy a holland válogatotthoz kerüljek. Harmadik éve segítem a holland U14-es válogatottat, ami megtisztelő. Ezekért persze megdolgoztam, az itteni közeg pedig értékeli a munkába fektetett energiámat. Külön képzéseken vettem részt, edzői konferenciákra jártam külföldre, az elhivatottságom feltűnhetett másoknak. Alkmaarban is tudomásul vették, hogy ha lehetőségem nyílna a továbblépésre, kihasználnám, ezért kötöttem egyéves szerződést az egyesülettel. A vezetők előtt sem titok, milyen terveim vannak, mindenben támogatnak. Igyekszem továbbra is profiként végezni a munkámat, szeretnék szép és sikeres nemzetközi karriert befutni.