Légiósok: Szoboszlai triplázott, a Salzburg öt gólig jutott a Sturm ellen

Vágólapra másolva!
2020.06.10. 22:23
null
Szoboszlai (jobbra) első salzburgi mesterhármasát szerezte (Fotó: Imago)
Csak felsőfokon lehet beszélni Szoboszlai Dominikról az osztrák bajnoki élvonal felsőházi rájátszásának szerda esti mérkőzésén: a Red Bull Salzburg 19 éves magyar válogatott támadója a Sturm elleni meccsen triplázott, csapat 5–1-re nyert – igaz, a 24. perctől emberelőnyben játszott, bár akkor már 3–1-re vezetett a Red Bull.

Nem sokat vacakolt a Red Bull Salzburg a Sturm Graz otthonában, hiszen a 8. percben hamar előnybe került a listavezető, mégpedig Szoboszlai Dominik remekbe szabott szabadrúgásgóljával: a magyar válogatott játékos 28 méterről mértani pontossággal csavart a kapu jobb oldalába.

SZOBOSZLAI ELSŐ GÓLJA

Alig több mint két perccel később ismét változott az eredmény, és megint csak Szoboszlai volt a gólszerző – ezúttal akcióból talált be, éles szögből lőtt a léc alá.

SZOBOSZLAI MÁSODIK GÓLJA

Ekkor még a Sturm is próbálkozott, a 16. percben szépített is Stefan Hierländer révén, majd a 21. percben Patson Daka állította vissza a kétgólos különbséget a két csapat között. Mindössze három percet kellett várni a következő eseményre: Lukas Spendlhofer kapott piros lapot miután csúnyán rácsúszott Jérome Onguéné lábára.

Az első félidő végén aztán folytatódott a Szoboszlai-show, mégpedig egy nem akármilyen találattal: egy „Zidane-csel” után lőtte ki 20 méterről a jobb alsó sarkot – ezt a gólt a világ minden pontján hetekig mutogatják az összefoglalókban.

SZOBOSZLAI HARMADIK GÓLJA

Ezzel egyébként Szoboszlai pályafutása második tripláját szerezte – a Salzburg játékosaként az elsőt –, s egy félidő még hátra volt.

Ebben azonban már csak 18 perc játék jutott Szoboszlainak – Jesse Marsch vezetőedző a 63. percben ugyanis lecserélte –, s távozása után néhány perccel Hvang Hi Csan is feliratkozott a gólszerzők közé.

Az utolsó tíz percre a Sturm aztán megint megfogyatkozott, Isaac Donkor kapta meg a második sárga lapját, ám az eredmény már nem változott, a Salzburg listavezetőhöz méltó teljesítménnyel gyűjtötte be az újabb három bajnoki pontot.

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ

LASK–Rapid Wien 0–1

Rapid Wien: Szántó Tamás sérült.

Sturm Graz–RB Salzburg 1–5

Salzburg: Szoboszlai Dominik három gólt szerzett.

Wolfsberger AC–TSV Hartberg 2–4

Az élmezőny állása: 1. Salzburg 33 pont, 2. Rapid Wien 26, 3. Wolfsberger AC 23, 4. LASK 22, 5. Hartberg 20, 6. Sturm Graz 16

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
29. FORDULÓ

Wisla Kraków–Raków 3–2
Wisla Plock–Slask Wroclaw 1–2
Slask: Tamás Márk végigjátszotta a mérkőzést.
LKS Lódz–Jagiellonia 0–3
Legia Warszawa–Arka Gdynia 5–1
Az élmezőny állása:
1. Legia Warszawa 60 pont, 2. Piast Gliwice 50, 3. Slask Wroclaw 46 (38–33), Lech Poznan 46 (52–29)

Legfrissebb hírek

Videó: Baráth Péter megszerezte első gólját a lengyel bajnokságban

Légiósok
1 órája

Újabb lépés az aranyérem felé: fordított a Liverpool a Southampton ellen

Angol labdarúgás
3 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2023. november 19., Magyarország–Montenegró 3–1

Magyar válogatott - élő
10 órája

„Pete őrzi majd a kaput” – Marco Rose választ adott a kapuskérdésre, megerősítette Gulácsi Péter helyét

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Szoboszlai Dominik bekerült az ESM havi álomcsapatába

Légiósok
Tegnap, 8:48

Nikitscher Tamás: Nincsenek irreális elvárások velem szemben

Légiósok
Tegnap, 6:34

Klubja tette közzé, Németh Andrást meghívta Marco Rossi a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2025.03.06. 18:52

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
2025.03.06. 17:48
Ezek is érdekelhetik