Légiósok: Most a Leipzig volt a megfelelő választás – Szoboszlai

– Mi döntött az RB Leipzig mellett?
– A klubnál ugyanabban a stílusban hisznek, és ugyanazzal a koncepcióval dolgoznak, amelyet Salzburgban megismertem – felelte a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban Szoboszlai Dominik, aki csütörtökön írta alá 2025-ig szóló szerződését az RB Leipzighez. – A menedzseremmel és az édesapámmal megbeszéltük a lehetséges forgatókönyveket, és egyértelműen ez tűnt a legjobb választásnak.

– Mennyit segíthet a beilleszkedésben, hogy Gulácsi Péter és Willi Orbán személyében két válogatottbeli klubtársa is ott lesz az öltözőben?
– Gulácsi Petivel sokat beszéltem az utóbbi időszakban, és amikor csütörtökön aláírtam a szerződésemet, Willi Orbánnal is váltottunk néhány szót. Rajtuk kívül akad néhány játékos, akikkel Salzburgban együtt játszottam, ami nyilván nem hátrány, de végső soron úgyis csak a jó teljesítménnyel tudom elfogadtatni magam.

– Megkönnyebbült, amikor aláírták a szerződést?
– Nem mondanám, hogy zavartak a különböző átigazolási pletykák, elvégre ha továbbra is hozom azt a szintet, amelyet elvárok magamtól, akkor a találgatások a jövőben is folytatódnak. Ezzel együtt örülök, hogy végre eldőltek a lényegi kérdések.

– Mi lesz a feladata a Leipzig középpályáján?
– Hogy minél jobban játsszak... A viccet félretéve, taktikai részletekbe nem mentünk bele, eddig leginkább csak az általános elképzelésekről beszélgettünk. A csütörtöki orvosi vizsgálat után ugyan váltottam néhány szót Julian Nagelsmann vezetőedzővel, de a részletekbe december huszonnyolcadikát követően, a közös munka kezdetével megyünk bele.

– Saját magától mit vár?
– Minél több játékpercet akarok kiharcolni magamnak az előttünk álló fél évben, és ahogy Salzburgban, úgy Lipcsében is gólokkal és gólpasszokkal akarom segíteni a csapatot. Emellett szeretném megnyerni a Bundesligát, valamint kiejteni a Liverpoolt a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

– Képesnek tartja erre a Leipziget?
– Igen, mert ezen a szinten bármi megtörténhet. A Liverpool és a Bayern München egyaránt tekintélyt parancsoló ellenfél, de a jó formában lévő Leipzig egyik vetélytárssal szemben sem esélytelen. Bármi lehetséges, de csak élesben derül ki, hogy mire lehetünk képesek az ilyen szintű csapatokkal szemben.

– Korábban kijelentette, hogy szeretné megnyerni a Bajnokok Ligáját. A Leipziggel ez sikerülhet?
– Ha a realitást nézzük, ebben a sorozatban nem kaphatunk olyan ellenfelet, amellyel szemben bármikor is biztosra mehetnénk. Ugyanakkor komolyan gondoltam, hogy ezen a szinten bármi megtörténhet. Ha mindent megteszünk a győzelemért, nagy tettekre lehetünk képesek.

– Majd kiderül. Nagyon motivált vagyok, szeretnék bizonyítani, ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy a Leipzig nem az a csapat, ahol lemegyek az első edzésre, és onnantól kezdve minden úgy történik, ahogy szeretném. Meg kell dolgoznom a játékpercekért, de mindent megteszek, hogy minél előbb alapemberként számoljanak velem. Nincs bennem semmiféle félelem vagy bizonytalanság, várom az újabb kihívást.

– Korábban azt mondta, hogy az első salzburgi edzésén letépték a mezét. Mire számít az első lipcsei tréningen?
– Az még az akadémián történt, tizenhat éves gyerekek voltunk, a profi futball már mást jelent. Ahogy eddig, úgy most is magamat adom majd, kiderül, hogy ez mire elég. Azt mindenesetre tudom, hogy fizikailag fejlődnöm kell, fel kell vennem a Bundesliga-tempót, amely sokkal intenzívebb játékot jelent.

– Ki rúgja majd a szögleteket és a szabadrúgásokat?
– Nem tudom, idővel kiderül.

– Mennyit segíthet a fejlődésben, hogy immár az edzéseken is olyan hátvédekkel találkozik majd, mint Dayot Upamecano, Angelino, Ibrahima Konaté vagy éppen Willi Orbán?
– Bizonyára rengeteget számít, ezért is döntöttünk a Leipzig mellett. A Bundesliga tökéletes terep a fejlődésre, mert már az edzéseken is kiváló védők ellen kell bizonyítanom, hétvégente erős csapatok ellen léphetek pályára, ráadásul ha elmúlik a mostani járványhelyzet, hétről hétre több tízezer néző előtt. Ugyanakkor mégsem akkora ugrás, mintha mondjuk a Premier League-be igazoltam volna, ahol vélhetően már az elején rám pakolnak tíz kiló izmot, hogy esélyem legyen párharcot nyerni Virgil van Dijk ellen. A német élvonalban nem ez a legfontosabb, ráadásul a Bajnokok Ligája-szereplés után újabb gyerekkori vágyamat valósítottam meg azzal, hogy az öt legerősebb európai bajnokság egyik élcsapatához szerződtem. Segíthet, hogy ismerem a nyelvet, a kultúrát, és a klub filozófiáját, a következő lépcsőfok, hogy alapemberré váljak az együttesben.

– Aligha kell megmagyarázni, ha a játékos BL-elődöntős csapathoz szerzőzik, mégis, sokan már a legszűkebb elitben látták volna szívesen, a Real Madrid vagy éppen a Juventus mezében. Mennyi realitása volt annak, hogy a legszűkebb európai elitbe tartozó klubhoz igazoljon?
– Megvolt a lehetőségem, hogy ilyen szintű csapatokhoz szerződjek, de Lipcsében nagyobb esélyt láttam arra, hogy idővel rendszeres játéklehetőséghez jutok. A Leipzigben reális esélyem van arra, hogy beverekedjem magamat a kezdőcsapatba, és vélhetően a klub sem azért fizetett ki értem ennyi pénzt, hogy az esélyt se adja meg a bizonyításra. Az édesapámmal és a menedzseremmel eddig is tudatosan építettük fel a pályafutásomat, fokozatosan haladunk előre, és nem akarunk túlzásokba esni. Most a Leipzig volt a megfelelő választás, ám bízunk benne, hogy nem itt lesz a végállomás.

– Pedig a hírek szerint Zinédine Zidane is felhívta, hogy a Real Madridhoz csábítsa. Elárulja, miről beszélgettek?
– Ezt a témát meghagyom másoknak.

– Hogyan gondol majd vissza a Salzburgban töltött évekre?
– Szép emlékekkel. Szerettem Ausztriában élni, ahogy a klubnak adott búcsúinterjúban is elmondtam, gyerekként érkeztem, és férfiként távozom. A Salzburgnál töltött évek nélkül most aligha beszélnénk lipcsei szerződésről, de a pályán kívül legalább annyit fejlődtem, mint a gyepen. Itt tanultam meg, milyen önállónak lenni, itt alakult ki a saját életem. Sok barátot szereztem, ők hiányoznak majd a legjobban Lipcsében, ebben biztos vagyok. Emellett nagyon sok embert ismertem meg, és olyan kapcsolatokat alakítottam ki, amelyeknek köszönhetően sosem éreztem elveszettnek magam.

– Ha egyetlen pillanatot kellene kiemelnie a salzburgi évekből, melyik lenne az?
– A három bajnoki cím és a két Osztrák Kupa-győzelem között nem tudnék rangsort felállítani. Húszesztendősen nem is rossz mérleg…

– Volt-e bármi, amit másként csinált volna a salzburgi évek alatt?
– Nem. Követtem el hibákat, de mindennek így kellett történnie. Ha az elején érettebben viselkedem és többet játszom, talán hamarabb igazolok el, talán rossz döntést hozok, és akkor teljesen más a folytatás. Így volt kerek a salzburgi történet. Lépésről lépésre haladtam, és megálltam a helyem. A Lieferingben játszott meccseket is beleszámolva százhúsznál is több találkozón léptem pályára, amelyeken negyvenkét gólt szereztem és negyvenöt gólpasszt adtam. Egyik mutató miatt sem kell szégyenkeznem.

– Mit köszönhet korábbi vezetőedzőjének, Marco Rosénak, illetve az őt követő Jesse Marschnak?
– Marco Rosénak azért vagyok hálás, mert nem hagyta, hogy kevesebbel is beérjem. Nem engedte, hogy feladjam, hogy elkallódjak. Nagyon kemény kézzel fogott, akkoriban úgy éreztem, túl keménnyel, de megtanultam, hogy az élet és a profi futball nem úgy működik, ahogy elképzeltem. Akkoriban megesett, hogy utolsóként érkeztem, és elsőként távoztam az edzésről, ő értette meg velem, hogy ez nem fér bele a fiatal játékosoknál. Sokat tanultam tőle ezen a téren, Jesse Marschnak pedig a töretlen bizalom miatt köszönhetek sokat.

– Húszéves korára a Bundesliga egyik topcsapatáig jutott. Ez álomszerű karrier vagy a kőkemény munka kifizetődése?
– Talán mindkettő. Gyerekként arra vágytam, hogy a BL-ben lépjek pályára, külföldön kezdjem el a pályafutásomat, és később az egyik topbajnokságban szerepeljek. Ez mind megvalósult, bízom benne, hogy ez még nem a történet vége, de már azért is nagyon sokat dolgoztam, hogy idáig eljussak. Aki ismer, tudja, mennyi lemondással járt ez az út, de egy percig sem bántam meg.

– Ha gyerekként a labda volt a mindene, akkor mikor érezte áldozatnak az edzések után végzett pluszmunkát?
– Kisgyerekként egyáltalán nem, akkor nem mentem sehova, semmi sem érdekelt a focin kívül. Aztán ahogy idősebb lettem, változott a helyzet. Olykor szívesen csatlakoztam volna a haverjaimhoz, amikor bementek szórakozni a városba, vagy beültek a moziba. Ám amíg ők heti kétszer mentek bulizni, nekem nagyjából fél évenként jutott annyi. Ma már egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Ahogy mondtam, mindenek így kellett történnie.