Légiósok: Varga Kevin nem akart hasonlót átélni, mint a DVSC-vel

– Kedd este olyasmi történt, amire nem volt példa, amióta a Kasimpasában futballozik: eltiltottként, a lelátóról nézte az Ankaragücü ellen 3–1-re megnyert meccset.
– Először voltam nézőként a stadionunkban, de már az is problémát okozott, miként jussak be – felelte Varga Kevin, akit szeptemberben vásárolt ki a Kasimpasa debreceni szerződéséből. – Nem a főbejáraton kellett belépnem, azt sem tudtam, merre menjek, de aztán csak bejutottam, és a VIP-páholyban már örömmel láttam, hogy a játékosokról kitett fényképek között az enyém is megtalálható.

– Miután az utolsó előtti fordulóban nyertek, eldőlt, a következő idényben is az első osztályban szerepelnek. Izgultak?
– Amikor három mérkőzéssel korábban a Fenerbahce legyőzött bennünket, kieső helyre csúsztunk vissza, ezért nagyon fontos volt számunkra az utána következő két bajnoki. Érezni lehetett a feszültséget, de az Alanyaspor ellen már a szünetben kettő nullára vezettünk, végül három nullára nyertünk, aztán pedig úgy mentünk az Erzurumsporhoz, hogy ellenfelünknek élet-halál kérdés volt a győzelem, nekünk viszont a döntetlen sem lett volna rossz. Győztünk egy nullára, így tudtuk, az utolsó két fordulóban egy pont is elég a bennmaradáshoz. Ami a keddi, Ankaragücü elleni bajnokit illeti, a rivális nem jól kezelte a helyzetet, játékosai pánikba estek, hisztiztek, és bár a rendes játékidő utolsó öt perce feszültebb volt, nyertünk.

– Szépen elhallgatta, hogy az Erzurumspor ellen Varga Kevin szerezte a találkozó egyetlen gólját. Milyen volt ennyire fontos találatot szerezni?
– Elsősorban megkönnyebbülést éreztem. Tavaly a Debrecennel a kiesés ellen küzdöttünk, sajnos nem jártunk sikerrel. Máig az a legrosszabb élményem, nem akartam hasonló helyzetet átélni. Miután megnyertük azt a fontos meccset, már nehezen lehetett olyan forgatókönyvet elképzelni, hogy rosszul jöjjünk ki a bajnoki hajrából.

– Az utolsó játéknap előtt tizenharmadik a Kasimpasa, előre legfeljebb egy helyet léphet. Jól sejtjük, ennél jobb idényt reméltek?
– Nehéz megmondani, mire számítottak a vezetők. A miénk nem nagy klub, nem a bajnoki cím megszerzése vagy az európai kupaindulás kiharcolása a realitás. A tradicionális nagy klubok, mint a Galatasaray, a Fenerbahce vagy a Besiktas mind erőre kaptak, csak a tavalyi bajnok Basaksehir gyengélkedik, mi talán csak akkor végezhettünk volna mondjuk az ötödik-hetedik hely környékén, ha minden sikerül. Ebben az idényben négy edző is irányította a csapatot, fontos játékosok estek ki sérülés miatt, a kölcsönből visszatérőket nem volt könnyű beépíteni. Vannak jó, minőségi futballistáink, azonban tudjuk, ez csapatsport!

– Milyen volt az első idénye légiósként?
– Ha az idény elején valaki azt találja mondani, ennyi játékpercet kapok, lesz négy gólom és ugyanannyi gólpasszom, biztosan elfogadom. Hosszú volt a bajnoki esztendő, hiszen nyáron öt meccset még játszottam a Lokiban, télen nem volt szünet a török bajnokságban, aztán ott voltak a válogatott mérkőzések is. Fárasztó idény van mögöttem, mi több, nincs is még vége – szerencsére most jön majd az édesebb része!

– Hogy érzi, miben sikerült a leginkább előrelépnie?
– Mindenben, máshogy nem is működhetett volna. Amikor idekerültem, azonnal éreztették, nem véletlenül fizettek jelentős összeget értem, számítanak rám. Már az első bajnokin a csapatban voltam, és ha nem is mindig, de sokat játszottam. Más ritmusúak az edzések, mint otthon, a meccsek színvonala is magasabb, mindig gyorsan kell dönteni, szerencsére ez korábban is az erősségeim közé tartozott. Ahogy már említettem, többször váltottunk edzőt, azonban ettől még a felállási forma nem változott. Klasszikus négy–öt–egyet játszottunk, velem valamennyi szakember szélsőként számolt, és bár játszottam a jobb oldalon is, jó ideje már a bal szélen vesznek számításba – itt érzem magam a legjobban.

– Ha a mérkőzések számát nézzük, a keretből senki sem játszott több bajnokit, mint ön. Ez jó visszajelzés?
– Hát, nem rossz, sőt, nagyon jó. Hál' Istennek, elkerültek a sérülések, csak két olyan bajnoki volt, amelyen nem álltam be, és a legutóbbi mérkőzést hagytam ki sárga lapos eltiltás miatt.

– Volt ünneplés kedden a bennmaradás kiharcolása után?
– Nem. Törökországban teljes a lezárás, csak az élelmiszerboltok és a gyógyszertárak lehetnek nyitva, a kijárási tilalom azt jelenti, csak megfelelő igazolással lehet az utcán tartózkodni, engem is többször igazoltattak már, amikor edzésre mentem.

– Szombaton a Sivasspor ellen zárják az idényt: ott lesz a kezdő tizenegyben?
– Úgy gondolom, ha minden rendben lesz velem, igen.

– Hogyan alakul a programja utána?
– Vasárnap délután a párommal hazautazunk, majd csütörtökön Telkiben kell edzésre jelentkeznem. Addig otthon pihenek, a családdal és a barátokkal töltöm azt az időt.

– Feltételezzük, számított arra, hogy ott lesz Marco Rossi válogatott keretében.
– Inkább úgy fogalmaznék, szerettem volna bekerülni.

– Mi jut az eszébe elsőként a hamarosan kezdődő Európa-bajnokságról?
– Még nem lehet feldolgozni, hamarosan milyen válogatottak ellen játszhatunk: talán a világ három legerősebb csapata ellen lépünk pályára. És ez nem valamilyen jótékonyságnak köszönhető, nem ajándék, hanem a saját erőnkből értük el. Még csak zárt kapus meccsen játszottam a Puskás Arénában, a nyáron azonban lesznek szurkolók, garantált a telt ház. Nagyon várom már!

– Van sejtése arról, június 15-én milyen hangulat lehet a Puskás Arénában?
– Még belegondolni is nehéz. Sohasem futballoztam ennyi ember előtt, nem tudom, milyen lesz ilyen szintet képviselő válogatottak ellen játszani. Ki tudja, lesz-e erre még egyszer lehetőség, már csak ezért is minden pillanatát élvezni akarom.

– Eljátszott már a gondolattal, hogy a nemzeti együttes mit hozhat ki a kontinenstornából?
– Senki sem tudja, mit hoz ki belőlünk az atmoszféra, mennyire tudjuk felvenni a versenyt a világelittel. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, de biztosan az utolsó leheletünkig küzdünk. Azon leszünk, hogy az emberek büszkék legyenek ránk.

– Az lesz a pályafutása csúcsa, ha pályára léphet valamelyik csoportmeccsen?
– Mindenképpen! Boldog lennék, ha innen is volna feljebb, ha mondjuk kijutnánk a világbajnokságra. A válogatott mindig más, mint egy klubcsapat, óriási érzelmi töltete van a címeres meznek. Még nem tudom, milyen lehet egy ilyen tornán futballozni, de aki ott volt a kétezertizenhatos franciaországi Európa-bajnokságon, élete eseményének tartja. Jól emlékszem, mekkora szurkolás volt, a drukkerek micsoda ünnepet varázsoltak a mérkőzésekből. Mindent megteszünk, hogy ez újra megvalósulhasson: felejthetetlen nyár előtt állunk!