FFT: Nem ez a liga illik hozzám a legjobban – Nagy Ádám

T. Z./K. Zs.T. Z./K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.24. 20:15
null
Nagy Ádám (A fotó forrása: fourfourtwo.hu)
A Bristol City 26 éves válogatott középpályása a harmadik idényét kezdhette meg Angliában, ám ezekben a napokban arról szólnak a hírek, hogy hamarosan Olaszországban folytatja. A FourFourTwo-nak adott interjúja nem erről, hanem inkább a közelmúltról szól – például arról, hogy az Eb kapcsán a szép eredmények dacára némi hiányérzete van, és hogy még nem mondott le a huszáros bajuszról.

 

Ízelítőként néhány részlet a FourFourTwo interjújából:

– Változott a játékstílusod, amióta Angliában futballozol?
– Nem gyökeresen, de azért igen. Komplexebb játékos lettem, sok mindenben tudtam fejlődni. Ezekre a tapasztalatokra máshol talán nem is tehettem volt szert, pedig már Olaszországban is próbáltam minden új impulzust magamba szívni. Továbbra is a labdatartásra épülő futball fekszik nekem, de ma már bevállalok direktebb megoldásokat is, és agresszívabb is lettem.

– Amikor Angliába szerződtél, sokan azt mondták, a te fizikumod nem a Championshipbe való. Sikerült rácáfolni a kétkedőkre?
– Mondhatjuk, hogy rácáfoltam, de azért volt benne igazság, hogy nem ez a liga illik hozzám a legjobban, az ellenfelek középpályásai láttán sokszor érzem úgy, mintha ketrecharcosok ellen kellene küzdenem. De örülök, hogy vállaltam ezt a kihívást. Az én játékomnak más előnyei vannak, de igyekeztem alkalmazkodni is.

– A 2016-os és az idei Eb-n is három- három meccsen játszottál. Melyik torna az emlékezetesebb számodra, és melyik mérkőzésre emlékszel vissza a legszívesebben?
– Nehéz eldönteni, mert Franciaországban csoportelsők lettünk, továbbjutottunk, és például Marseille­-ben Izland ellen is olyan sok szurkolónk volt kinn, hogy úgy érezhettük, hazai pályán játszunk, de azt mégsem lehet felülmúlni, hogy most a Puskás Arénában hatvanezer néző előtt játszhattunk a világbajnok ellen. Kimondottan a játék szempontjából pedig az osztrákok elleni találkozó volt a legjobb, mert negyvennégy év után játszhatott Magyarország újra az Eb­-n, és az első meccsen rögtön megvertük egy szomszédos ország csapatát.

– A következő nagy cél a vb-szereplés lehet, amihez viszont épp Angliát kellene megelőzni a csoportban.
– Borzalmasan bánt, hogy épp az angolok elleni budapesti meccset kell kihagynom eltiltás miatt. Nem is nagyon tudtam örülni a győzelemnek Andorra ellen, miután megkaptam a sárga lapot, mert rögtön eszembe jutott, hogy nem léphetek pályára az angolok elleni találkozón. Azon a találkozón senkinek sem kell majd extra motiváció. A papírforma persze nem mellettünk van, de volt ez már így néhányszor az elmúlt időszakban.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám felépült, csapata következő bajnokiján már újra pályára léphet

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 17:00

Serie B: Nagy Ádámot sérülés miatt le kellett cserélni

Légiósok
2025.01.19. 19:30

Fiaik titkairól is beszélt Nagy Ádám, Schäfer András és Csoboth Kevin édesanyja Csisztu Zsuzsa podcastadásában

Magyar válogatott
2025.01.05. 14:14

Marco Rossi: Szalai Ádám otthon van a családjával

Magyar válogatott
2024.11.18. 12:56

Nagy Ádám: Igenis nagy eredmény, hogy még mindig itt vagyok

Magyar válogatott
2024.11.14. 06:44

Válogatott: olvasóink négy helyen változtatnának a németek elleni kezdőhöz képest

Magyar válogatott
2024.09.10. 12:50

Olasz Kupa: Nagy Ádám rontott a tizenegyespárbajban, csapata kiesett

Légiósok
2024.08.12. 23:25

„Hozzam haza, amiről mindig álmodoztam” – ezt az útravalót kapta Vigvári Vince testvérétől és nagypapájától

Párizs 2024
2024.07.26. 12:45
Ezek is érdekelhetik