DAC: rendrakás a fejekben – ez vár Balogh Norbertékre

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.05.14. 15:58
null
Balogh Norbert szerint tanulniuk kell a hibáikból (Fotó: Lelkes Ernő, archív)
Két fordulóval a bajnokság vége előtt már eldőlt, hogy a DAC a negyedik helyet szerzi meg a szlovák Fortuna Ligában és május 24-én az Európa-konferencialigában való szereplésért folyó selejtező elődöntőjében a Trencsént fogadja. Előtte azonban még két találkozó vár Joao Janeiro mester tanítványira.

 

 

,,Az elmúlt napokban intenzíven edzettünk, készültünk a bajnokság hajrájára. Kaptunk egy szabad hétvégét, hogy mindenki egy kicsit rakja rendbe a fejét és maximálisan ráhangolódjon az előttünk álló meccsekre. Ugyan a Rózsahegy, majd a Nagyszombat elleni találkozók eredményei már nem lesznek hatással a táblázatban elfoglalt helyünkre, de mindkét összecsapásból a maximumot szeretnénk kihozni. A selejtezőmeccs csak azután jön” – mondta a Nemzeti Sportnak Balogh Norbert.

A DAC a két remek hazai siker, a Zsolna és a Slovan elleni összecsapás után csalódást jelentő 0–0-s döntetlent ért el a Szered ideiglenes otthonában.

,,Nem sikerült a legjobban a meccs, kimaradtak a helyzeteink, de a múlttal nem szabad foglalkozni. Tanulni kell a hibákból és előre kell tekintenünk. Most a Rózsahegyet fogadjuk és győznünk kell. Gyarapítani szeretnénk a pontjaink számát. Nem lenne rossz hazai pályán sorozatban harmadszor is 2-0-ra győzni... A Rózsahegy agresszívan játszik. De nekünk tudtára kell adnunk a második helyen álló együttesnek, hogy mi vagyunk otthon. Mindent beleadva kell játszanunk. Bízom benne, hogy a szurkolóink segítségével meglesz a három pont.”

Valószínű, a három hosszabb ideje sérült játékoson kívül (Kalmár Zsolt, Szendrei Ákos, Hahn János) Szánthó Regő is hiányozni fog. A 21 éves játékos az elmúlt napokban koronavírus fertőzésen esett át.

A dunaszerdahelyi szurkolók reménykedtek, hogy a magyar válogatott júniusi meccsein ismét szerepelhet majd DAC-játékos. Balogh Norbert ugyanis az utóbbi hetekben nagyon jó formában játszott, többször bekerült a forduló válogatottjába is, de Marco Rossitól végül nem kapott meghívót dunaszerdahelyi ftballista.

,,Rossi mester döntése, kiket hív meg, kiket szeretne látni a válogatottban. Ezt tiszteletbe kell tartani” – fogalmazott Balogh Norbert.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 9. FORDULÓ
20.00: DAC (Dunaszerdahely)–MFK Ruzomberok (Rózsahegy) – élőben az NSO-n!
DAC: Balogh Norbert, Hahn János, Kalmár Zsolt, Szánthó Regő, Szendrei Ákos, Veszelinov Dániel

Legfrissebb hírek

Niké Liga: a 98. percben egyenlített a Kassa a Dunaszerdahely ellen

Minden más foci
11 órája

HC DAC: bajnokavatás, Juhos Kata mezét visszavonultatták

Kézilabda
2025.03.22. 21:54

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Dunaszerdahely: Redzic Damir visszatér a pályára

Minden más foci
2025.03.20. 15:04

Tuboly Máté: Így teljes a nemzeti ünnep!

Minden más foci
2025.03.16. 11:56

A Dunaszerdahely megnyerte a cseh-szlovák női kéziligát

Kézilabda
2025.03.15. 22:08

Ramadan duplázott, ismét győzött a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.03.15. 20:00

Már szombaton bajnok lehet a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.03.14. 16:39
Ezek is érdekelhetik