Légiósok: fenyegetés után továbbjutás – Gazdagék a BL-elődöntőben

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.13. 07:17
null
Gazdag Dániel (elöl, a bal szélen) és csapata így ünnepelt az öltözőben a továbbjutás után (Fotó: facebook.com/ Philadelphia Union)
Az MLS-ezüstérmes Philadelphia Union Gazdag Dániellel a soraiban 2–2-es döntetlent játszott a mexikói Atlas vendégeként a CONCACAF Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, és ezzel 3–2-es összesítéssel az elődöntőbe jutott.

Hiába fenyegették meg halálosan a mexikói szurkolók az amerikai Philadelphia Union csapatát, és a klub magyar játékosát, az Atlas elleni negyeddöntő első meccsén 11-esből gólt szerző Gazdag Dánielt külön is, az MLS ezüstérmese Juliáén Carranza két góljával kétszer is egyenlíteni tudott a magyar idő szerint csütörtök hajnalban játszott CONCACAF Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.

A Guadalajarában elért 2–2-es döntetlen, illetve az 1–0-ra megnyert első meccs után 3–2-es összesítéssel jutott tovább a Philadelphia az elődöntőbe. A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a meccset. A négy között az amerikai bajnok Los Angeles FC vár a Unionra – Gazdagék így visszavághatnak a tavaly 11-esekkel elveszített MLS-döntőért. A elődöntőben április 25. és 27. közöztt rendezik az első meccseket, május 2. és 4. között a visszavágókat.

ATLAS–PHILADELPHIA UNION 2–2

CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK – ÁGRAJZ SZERINT
Violette (haiti)–León (mexikói) 2–1

Továbbjutott: a León, 6–2-es összesítéssel.

Motagua (hondurasi)–UNAL (mexikói) – később
Az első meccsen:
0–1

Vacouver Whitecaps (kanadai)–Los Angeles FC (amerikai) 0–3
Továbbjutott: a Los Angeles
, 6–0-s összesítéssel.

Atlas (mexikói)–Philadelphia Union (amerikai) 2–2
(Furch 45+1., Quinones 11., ill. Carranza 28. és 78.)
Kiállítva: Rocha (87. – második sárga lappal)
Philadelphia Union: Gazdag Dániel kezdőként végigjátszotta a meccset.
Továbbjutott: a Philadelphia,
3–2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Gazdag és Sallói is betalált az MLS-ben, de mindketten vesztesen hagyták el a pályát

Légiósok
6 órája

Nikitscher nem játszott, kikapott a Real Sociedadtól is a Valladolid, Barcelonában ikszelt az Atlético

Spanyol labdarúgás
18 órája

Válogatott játékosát adhatja Kerkez Milosért a Liverpool a Bournemouthnak – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 órája

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
2025.03.28. 19:13

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
2025.03.28. 15:21

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
2025.03.28. 10:41

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12
Ezek is érdekelhetik