Légiósok: Ádám gólja ellenére kiesett a kupából az Ulszan – videó

Vágólapra másolva!
2023.06.28. 15:37
null
Nem rajta múlt a továbbjutás... (Fotó: (Fotó: Facebook/Ulsan Hyundai Football Club, archív)
Tizenegyespárbajban elveszítette negyeddöntős mérkőzését a magyar válogatott Ádám Martint is foglalkoztató Ulszan Hyundai labdarúgócsapata, így búcsúzott a további küzdelemtől a Dél-koreai Kupában.

A szerdai mérkőzésen a Jeju együttese volt Ádámék ellenfele, s az Ulszan épp a magyar csatár találatával került előnybe a 27. percben – egy jobbról felívelt labdát bólintott szép mozdulattal a kapuba. A rivális ugyanakkor még a szünet előtt egyenlített, majd a folytatásban sem a 90. percig, sem pedig a hosszabbításban nem született újabb találat – tegyük hozzá, érvényes, merthogy Ádámnak volt egy miatt érvénytelenített gólja a folytatásban –, így tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutás kérdése.

Ádám Martin az első rúgóként állt oda a tizenegyesponthoz, és nem is hibázott, ahogyan az első öt sorozatban senki más sem. A hatodik párban mindkét csapat játékosa eredménytelen volt, a döntés a következő rúgókra maradt, s itt az Ulszan futballistája rontott, míg a Jeju játékosa nem, ezzel utóbbi csapat jutott a legjobb négy közé.

ÖSSZEFOGLALÓ

DÉL-KOREAI KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Ulszan Hyundai–Jeju 1–1 – 11-esekkel: 5–6

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

Három NB I-es gólkirály is pályára léphet a Ferencváros–Paks meccsen

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 14:35

Az NB I-ben indítanák újra karrierjüket a legígéretesebb téli igazolások

Labdarúgó NB I
2025.01.21. 11:06

Ádám Martin a vetélytársakról: Lehet, mind a négyen játszunk majd egyszerre

Labdarúgó NB I
2025.01.08. 17:43

Törökországban készül a KTE, osztrák és lengyel élcsapattal találkozik a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.01.02. 17:38

Ádám Martin sok pénzről lemond, hogy válogatott lehessen

Labdarúgó NB I
2024.12.20. 07:52

„Boldog vagyok, hogy hazajöttem Paksra” – Ádám Martin a Nemzeti Sportnak

Labdarúgó NB I
2024.12.18. 20:30

Ádám Martin visszatért Paksra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.12.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik