Légiósok: Mindig öröm, ha nem kapok gólt! – Gróf Dávid

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.10.05. 12:50
null
Gróf Dávid (Fotó: Imago Images)
Gróf Dávid, a Levadiakosz magyar labdarúgója beszélt a görög második ligáról és a nagyon hosszú szünetről is a Nemzeti Sportnak.

A cél nem más a görög második ligás Levadiakosznál, mint a feljutás – Gróf Dávid, a klub magyar kapusa és a csapat az első lépést már megtette, miután 1–0-ra sikerült legyőzni a Kozanit.

„Nem futballoztunk jól hétfőn, úgy nyertünk egy-nullára, hogy egyszer találtuk el a kaput...   – mondta lapunknak Gróf Dávid, a Levadiakosz 34 esztendős kapusa. –    A görög másodosztályban mindenekelőtt a stabil védekezés a fontos, a stílusunk nehezen érvényesül, mi ugyanis futballozni akarunk. A Kozani ellen be kellett mutatnom két bravúrt, külön öröm, hogy nem kaptunk gólt.”

A görög másodosztály kétcsoportos, a Levadiakoszt az A jelűbe sorolták, amelyben 13 együttes játszik.

„Az első fordulóban szabadnaposak voltunk, a hétvégén önkormányzati választásokat tartanak Görögországban, nem rendeznek meccseket, legközelebb jövő hét szerdán lépünk pályára, a Niki Volosszal csapunk össze idegenben. Egyszerű a helyzet, a két csoport első helyezettje jut fel, úgyhogy mindenképp aranyérmet kell szereznünk, erre képesek vagyunk. Ami engem illet, nagyon hosszú volt a szünet: május közepén ért véget a görög első osztály, sajnos kiestünk az élvonalból, legközelebb szeptember közepén játszottunk egy kupameccset, továbbjutottunk. A két mérkőzés közötti négy hónap rengeteg idő, olykor éreztem magamon a fásultság jeleit: edzés után edzés, felkészülési mérkőzéseket csak elvétve játszottunk. Szerencsére beindul a nagyüzem, jövő héttől sorra játsszuk a mérkőzéseket.”

A Levadiakosz stadionjának gyepszőnyegét felújítják, ezért a csapat az első ligás Kifiszia létesítményében lép pályára Athénban. Hozzátette, szerződése jövő nyáron jár le, de a távolabbi jövőt még nem látja, s nem is szeretne ezzel foglalkozni, csak azzal, hogy a csapat feljusson az első osztályba.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Loic Nego csapata a PSG vendége lesz

Légiósok
2025.04.14. 12:46

Légióskörkép: Torvund és Hegedűs gólt lőtt, Tóth Balázs újra védett

Légiósok
2025.04.14. 11:15

A sors két évet elvett tőle – most az Atlético világbajnokai ellen készül Nikitscher Tamás

Légiósok
2025.04.11. 17:41

Csongvai Áron: Ki akartam lépni a komfortzónámból

Légiósok
2025.04.10. 08:28

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Légióskörkép: Csongvai Áron megszerezte első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.07. 10:31

Csongvai balhés meccsen szerezte meg első svéd bajnoki gólját

Légiósok
2025.04.06. 16:28
Ezek is érdekelhetik