A Leverkusen magyarja is a pályán ünnepelte a bajnoki címet

– Hol látta a Leverkusen Werder Bremen elleni kiütéses, öt nullás győzelmét, amellyel biztossá tette fennállása első bajnoki címét?
– Természetesen a BayArenában! – vágta rá a Nemzeti Sportnak a Bayer Leverkusen utánpótlásában pallérozódó, 16 éves Szép Márton. – A stadiontól húsz percre lakom, de biztos, ami biztos, négy órával a kezdő sípszó előtt elindultam. Már akkor fiesztahangulat uralkodott a városban, mindenki a klub színeibe öltözött, a házak és a kocsik ablakából lógtak a Leverkusen-zászlók. A létesítményhez érve csak fokozódott a hangulat, és szinte leírhatatlan, a mérkőzés idején micsoda légkör járta át az arénát – ilyen meccsélményben sohasem volt részem! A szurkolók egy másodpercre sem vettek vissza a tempóból, elképesztően szóltak a rigmusok és a csapat is megadta a módját az ünneplésnek – már a harmadik gól után berohantak a fanatikusok a pályára, aztán a negyediknél és az ötödiknél is. Vicces volt, amikor Florian Wirtz mérkőzést lezáró harmadik góljánál az egyik biztonsági őr már nem a pályára rohanókkal volt elfoglalva, hanem a csatárhoz szaladt, hogy a nyakába ugorjon. A lelátó egyik fentebbi részéről néztük a csapattársaimmal a mérkőzést, és amikor betódult a tömeg a pályára, mi is csatlakoztunk, szaladtunk le a lépcsőkön, meg sem álltunk a gyepig. Amikor odaértünk, egy millimétert sem tudtunk megtenni, akkora volt a tumultus, mint egy arénakoncerten a sűrűjében. Az ultrák görögtüzeket gyújtottak, füstöltek, óriási hangulatot teremtettek, és örömteli, hogy az ünneplés minden gond nélkül lement. Felállt a szőr a hátamon, ahogy a játékosok együtt daloltak a szurkolókkal, és Xabi Alonso vezetőedző beszéde is emlékezetes marad. Tizenegy körül ért véget a stadionban a buli, fergeteges volt a részesének lenni.

– Mióta érezni Leverkusenben, hogy futball-láz van?
– A nyáron érkeztem, amióta itt élek, nagyszerűen teljesít a csapat, és azt tapasztalom, a helyiek körében szinte kihagyhatatlan programot jelent a meccs­re járás. Korábban nem volt jellemző, hogy megtelt volna a BayArena, de ebben az idényben szinte végig telt házzal üzemelt, ami beszédes. Amióta Xabi Alonso vezetőedző átvette az irányítást, nyolcvan tétmérkőzést játszott a csapat, ötvenötöt megnyert, és mindenki arról beszél, hogy a veretlenségi sorozata immár negyvenhárom meccses. Szép lenne, ha veretlenül lenne meg a bajnoki cím, a Német Kupa-győzelemre is látok esélyt, és az Európa-ligában is révbe érhet a csapat.

– Ízelítőt kaphatott a Leverkusen futballistáinak tudásából, hiszen az idényben többször is a felnőttekkel készülhetett. Milyen csapatnak, társaságnak tűnt az együttes, mi lehet a titka?
– Egyértelműen azt éreztem, hogy nagybetűs csapat, szoros a kapcsolat a játékosok között, akik Xabi Alonsóval is remek viszonyban vannak – a vezetőedző szándékosan közel engedi magához a futballistákat, mintha haverok lennének. Vannak nagy nevek a Leverkusenben, de világsztárok nincsenek. Victor Boniface-ról szerintem kevesen hallottak, mielőtt a klubhoz szerződött, ám a Bundesliga egyik legjobb csatárává nőtte ki magát Belgiumból érkezve – az ilyen igazolások a nagy húzások! Granit Xhaka is tanári játékkal rukkolt ki a középpályán, pedig korábban leírták, és a többieket is kiemelhetném, annyi kiugró teljesítményt láthattunk.

– Az edzéseken milyen tapasztalatokat szerzett?
– Az elsőn kellett némi idő, mire felvettem a ritmust. Emlékszem, cicázással kezdtünk, de amilyen szinten zajlott, inkább macskázásnak hívnám – alig lehetett megkaparintani a labdát. Szerettem a srácokkal edzeni, belekóstolhattam, micsoda tempó van a feladatoknál, elképesztően jó játékosokkal gyakorolhattam. Jeremie Frimpong, Patrik Schick, Granit Xhaka, Lukás Hrádecky mind az edzőpartnerem volt, ám ki kell emelnem, támadóként milyen nehéz volt Edmond Tapsoba szorításában érvényesülni…

– Hogyan viselte, hogy még a vezetőedző is becsúszva próbálja szerelni?
– Amikor Xabi Alonso buktatott, csak néztem, de az edzés után összenéztünk és nevettünk az eseten. Odalépett hozzám, és ha már felrúgott, érdeklődött felőlem, megkérdezte, honnan jöttem, közvetlen volt és megdicsért, hogy jól dolgoztam.

– Van olyan játékos, akivel többet beszélgetett, ellátta valamiféle jó tanáccsal?
– A csapatból futballistaként és emberileg egyaránt Patrik Schick a példaképem, ezért is örültem szerfelett, amikor volt alkalmam vele egy órát beszélgetni. Elmondta, mi kell ahhoz, hogy valaki eljusson arra szintre, amelyre ő, hogyan kell kezelni a nyomást, életviteli tanácsokat is adott. Elmesélte, hogyan élte meg, amikor egy-egy gyengébb meccse után a szurkolók megtalálták. Ittam a szavait.

– Hogyan látja a lehetőségeit a klubnál?
– Világéletemben centert játszottam, de a spanyol edzőnk bal oldali szélsőként látja a helyemet, és azt várja tőlem, hogy visszalépjek a labdáért, vagy az üres területekre bemozogva vegyem fel a labdát. Tetszik ez a szerep és feladatkör, és különben is, ha a Leverkusennél úgy gondolják, ezen a poszton teljesedhetek ki, elhiszem. Szeretném felépíteni magamat az utánpótlásfutballban, és bízom benne, hogy fiatalként is minél többet készülhetek a felnőttekkel. A következő idényben az U19-es korosztályhoz tartozom, nagyszerű lehetőséget jelent, hogy az Ifjúsági Ligában léphetek pályára. Egyértelműen az a célom, hogy idővel az első csapathoz tartozzak, nagy hatást gyakorol rám, hogy a Bundesliga-győztes akadémiáján nevelkedhetek, de nyilvánvalóan óriási feladat a felnőttek közé kerülni.