Gazdagék emberhátrányban, tizenegyesekkel jutottak tovább

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 07:56
Gazdag Dánielék már az elődöntőben (Fotó: Twitter/Philadelphia Union)
A magyar válogatott Gazdag Dániel a Philadalphia Unionnal tizenegyesekkel győzte le a Mazatlán FC-t, amivel bejutott az észak-amerikai labdarúgó Ligák Kupája elődöntőjébe.

Az első félidő kifejezetten eseménytelennek tűnt, ám a hajrában hamar felpörögtek az események, hiszen a 46. percben Tai Baribo megkapta a második sárgáját is, így rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a philadelphiaiak. Az emberhátrány ellenére az amerikai csapat nem hátrált meg, sőt még a szünet előtt meglepő módon a vezetést is megszerezte Mikael Uhre góljával. 

A fordulás után is sokáig magabiztos volt a Union, ám csak az 59. percig sikerült visszafogni a mexikóiakat, akik Alonso Escoboza találatával tudtak egyenlíteni. Az 1–1-es döntetlen azonban már nem változott egészen a lefújásig, így tizenegyespárbaj döntött a továbbjutásról. A büntetőpontról pedig végül a Philadelphia játékosai mindössze egyszer hibáztak, ami elég is volt, hogy bebiztosítsák helyüket a Ligák Kupája következő körében. 

Az elődöntőben Gazdag Dániel – aki kezdőként a 82. percig volt pályán – és csapata a szintén egyesült államokbeli Columbus Crew csapatával mérkőzik majd meg a döntőbe jutásért. 

LIGÁK KUPÁJA
Negyeddöntő
Philadelphia Union–Mazatlán FC (mexikói) 1–1 – 11-esekkel 4–3
Philadelphia: Gazdag Dániel kezdett és a 82. percig a pályán volt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik