Szűcs Kornél: Ég bennem a bizonyítási vágy!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.08. 08:23
Szűcs Kornél (jobbra) a Plymouth játékosa lett, ahol Wayne Rooney irányítása alatt készül (Fotó: Plymouth Argyle FC)
Szűcs Kornél a KTE-ből az angol Championshipben szereplő Plymouthba szerződött, a fiatal védő lapunknak beszélt az első edzésről, az új társakról és Wayne Rooney vezetőedzőről.

– Gyorsan történt minden, előbb még csak hallani lehetett a Plymouth érdeklődésértől, aztán hamar hivatalos lett az üzlet.
– Fárasztó napokon vagyok túl – mondta a 22 éves Szűcs Kornél, aki a Kecskeméttől az angol másodosztályú Plymouthba igazolt, ahol a 6-os mezben játszik majd. – Az engem képviselő CMG ügynökség egyik tulajdonosával, Pataky Tiborral vasárnap este indultunk Angliába, de a nagy késések miatt csak hétfőn hajnalban érkeztünk meg. Megvolt az aláírás, a hivatalos fotózkodás, az orvosi vizsgálat és a médianap is lezajlott. Kedden pedig először edzettem együtt az új csapatommal.

– Milyen érzések kavarogtak önben, amikor aláírta első külföldi szerződését?
– Kezd valóra válni a gyerekkori álmom. Nagy szó, hogy a Plymouthba igazoltam, remélem, ez csak a kezdet, és jutok még feljebb is. Boldog vagyok, ég bennem a bizonyítási vágy.

– Diósgyőrben nevelkedett, ám tavaly Kecskemétre került. Úgy tűnik, jól döntött, amikor csapatot váltott.
– Mind a vezetőség, mind Szabó István vezetőedző bízott bennem. A csapattársak egyből befogadtak, rengeteg barátot szereztem, megszerettem a szurkolókat és az ottani embereket. Mindig jó szívvel gondolok vissza arra az egy évre.

– Reméljük, a Plymouthban töltött időszak is ennyire jó emlék lesz. Milyenek az első benyomásai?
– Abszolút pozitívak. Hétfőn bemutatták a stadiont és az edzőközpontot, kedden pedig találkoztam a szakmai stábbal és a játékosokkal. Mindenki kifejezetten közvetlen és kedves, nagyon jó a közösség.  Az első edzés? Már elsőre feltűnt, hogy mekkora különbség van fizikailag és sebességben a magyar és az angol viszonyok között. Angliában sokkal gyorsabban gondolkoznak, egy, maximum két érintőben megy a játék, és a második előtt már tudja a játékos, hogy mit kezd a labdával.

– A csapat vezetőedzője Wayne Rooney, akit senkinek sem kell bemutatni. Milyen testközelből?
– Gyakorlatilag úgy viselkedik velem az első perctől, mintha ezer éve ismernénk egymást. Még az aláírás előtt telefonon beszéltünk, jólesett, hogy éreztette, mennyire szeretne a csapatában tudni. Elmondta, olyan játékost kerestek a védelembe, aki több poszton is bevethető, illetve fizikailag megfelel a bajnokság követelményeinek. Hogy melyik pozícióban számolnak velem? Biztosan középen és a jobb oldalon is kipróbálnak. Az edzésen az egymás közötti játékban a védelem közepén kaptam lehetőséget. Azt látom, hogy négyvédős szerkezetben játszunk, és az ellenféltől függ, hogy milyen formációt választ a szakmai stáb az adott meccsre.

– Egyelőre szállodában lakik?
– Igen, az első napokra hotelszobát biztosít a klub, ezt követően albérletbe költözöm, ahová a párom is követ. A klubnál van egy ember, aki kifejezetten ezzel foglalkozik, az a feladata, hogy minden játékosnak mindene meglegyen. Van jogosítványom, de azon még nem gondolkodtam, hogy bérelek-e autót. Ameddig nem vezetek, taxival vagy valamelyik csapattársammal járok edzésre. Már az első nap legalább a keret nyolcvan százaléka felajánlotta, hogy elvisz a szállodába és ha kell, az edzésekre is fuvaroz. Jólesett a gesztus.

– Vasárnap a Sheffield Wednesday ellen elkezdődik az idény. Ott lesz a pályán?
– Nagy dolog lenne már az első fordulóban játszani, ám csak néhány napja érkeztem, nem szomorkodnék, ha még nem kapnám meg a lehetőséget. Új közegbe, új országba kerültem, meg kell szoknom a játékrendszert. De természetesen mindent megteszek, hogy minél hamarabb pályára léphessek.

– Azzal, hogy erősebb ligába szerződött, talán még jobban figyel önre Marco Rossi szövetségi kapitány…
– Nem titkolt célom bekerülni a válogatottba. Habár Kecskemétről az utóbbi időben több játékos kapott meghívót a nemzeti együttesbe, úgy érzem, azzal, hogy a Championshipbe igazoltam, egy fokkal közelebb kerültem ehhez. A KTE-nél jól ment a játék, remélem, Angliában is így lesz, és még többet fejlődhetek. A célom az, hogy folyamatosan játsszak és jó teljesítményt nyújtsak – szeretném kiérdemelni a válogatott meghívót.

Pataky Tibor, a CMG menedzseriroda társtulajdonosa

Kornél kivételes fizikai paraméterekkel rendelkezik, belső védő poszton talán nincs nála gyorsabb Magyarországon, ráadásul technikailag is képzettebb, mint az átlag. Évek óta külföldön lenne a helye, de bizonyos edzői döntések miatt másfél-két év kiesett, nem sikerült előrelépnie. Ennek ellenére nem adta fel, így többek között mentalitásának is köszönhető ez a siker. Köszönettel tartozunk a Kecskemétnek, megadta neki a lehetőséget, felépítette. Ami a vételárat illeti, nyilván konkrét számot nem mondhatok, de úgy tudom, a KTE ennyiért még nem adott el játékost, és a Plymouth sem vett ilyen drágán az elmúlt időszakban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik