Szűcs Kornél aláírt Angliában, Rooney lesz az edzője – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.05. 21:40
Szűcs Kornél Angliában folytatja (Fotó: pafc.co.uk)
Az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle FC leigazolta a Kecskemét védőjét, Szűcs Kornélt.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, az angol másodosztályú Plymouth leigazolta a Kecskemét 22 éves magyar védőjét, Szűcs Kornélt. 

A Plymouth a klub hivatalos oldalán közölte, hogy Szűcs a csapat hatodik igazolása. A miskolci születésű Szűcs Kornél a Diósgyőrnél kezdte pályáját, majd 2023-ban szerződött a Kecskeméthez. A védelem több helyén is bevethető játékos minden sorozatot figyelembe véve 35 tétmérkőzésen lépett pályára a Kecskemét színeiben, ezeken két gólpasszig jutott.

A Plymouth 2023-ban jutott fel az angol másodosztályba, melyben a legutóbbi idényben a 21. helyen zárt. A csapat jelenlegi vezetőedzője a korábbi Manchester United-legenda, Wayne Rooney. Nyilvánvalóan van még néhány részlet, amit pontosítanunk kell ahhoz, hogy célba érjünk, és reméljük, ez a következő 48 órában meg is történik. Azt hiszem, a két klub mindenben megegyezett, és már csak az orvosi vizsgálat, illetve az ilyenkor szokásos dolgok vannak hátra. Szűcs jó futballista, több poszton is tud játszani, így jó lehetőségeket biztosíthat nekünk”mondta korábban az angol menedzser, aki hozzátette, Szűcs Kornél rendkívül jól illene a csapatukba. A Plymouthban korábban szerepelt Buzsáky Ákos, Halmosi Péter és Tímár Krisztián is.

„Nagyon örülök, hogy sikerült leigazolni Kornélt. Ő egy nagyon tehetséges fiatal labdarúgó, aki több poszton is képes játszani. A sokoldalúsága mellett nagyon atlétikus, jól mozog a labdával és jól illik ahhoz a játékmódhoz, amit szeretnénk játszani. Alig várom, hogy láthassam őt a pályán” – idézi a klub honlapja Rooneyt.

„Szavakkal leírhatatlan, hogy mi van bennem most. Az egyik oldalról hatalmas büszkeséget érzek, a másikról ott van bennem az is, hogy egy pici űrt hagyok magam után Kecskeméten. Úgy sikerült ez az egy év, ahogy azt elterveztem, de amikor megjöttem, nem gondoltam volna, hogy egy idény után már búcsúzkodni fogok. Minden Kecskeméten töltött perc élmény volt, a csapatra, a klubra, a kecskeméti emberekre és a városra is mindig nagyon jó szívvel fogok visszagondolni. Pályafutásom legjobb döntése volt, hogy a KTE-t választottam tavaly nyáron, büszke és boldog vagyok, hogy ebbe a kitűnő közegbe be tudtam illeszkedni, nagyon hiányozni fog mindenki. Izgatottan várom természetesen az új kihívást is, hogy elkezdjem az edzéseket, megismerjem az új csapattársaimat, edzőimet, illetve megtapasztaljam a Championship légkörét” – nyilatkozta Szűcs Kornél a Kecskemét honlapjának.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kotula Máté (Kolorcity Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Kovács Barnabás (Zalaegerszegi TE FC), Papp Milán (Kolorcity Kazincbarcika), Pálfi Kristóf (Dorog), Vattay Márton (Putnok FC) 
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Fadgyas Tamás (Kolorcity Kazincbarcika), Grünvald Attila (Tiszakécske, kölcsön után végleg), Kiss Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Matheus Izidorio Leoni (Nyíregyháza Spartacus), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország), Iyinbor Patrick (Ferencváros, onnan Vasas FC), Nagy Olivér (Ferencváros, onnan Soroksár, kölcsönbe), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik