Zsóri Dániel a román labdarúgó-bajnokság élvonalába igazolt

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 14:23
Zsóri Dániel (Fotó: UTA Arad)
Zsóri Dániel az UTA Arad kötelékében folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos honlapján a román labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő klub. A 24 éves támadó egy idényre szóló szerződést írt alá az aradi klubbal, egyéves hosszabbítási opcióval.

Bár Nagyváradon született és gyerekkorát az Aradhoz közeli Simonyifalván töltötte, Zsóri Dániel most szerepelhet először romániai csapatban. A Békéscsaba utánpótlásában nevelkedő játékos eddig a Debrecen, a Fehérvár, a Budafok, a ZTE és az MTK játékosa volt, 60 NB I-es találkozón hét gólt szerezve.

Első élvonalbeli találata egyben a legemlékezetesebb is volt, újoncként, ollózva vette be a Ferencváros kapuját – kiérdemelve ezzel a FIFA 2019-es Puskás-díját.

Az egyszeres U21-es válogatott Zsóri nem az egyetlen magyar állampolgárságú futballista lesz a Mircea Rednic edzette aradi keretben, az UTA ugyanis két hete Sámson Ábrist is szerződtette a BLSZ I. osztályban szereplő THSE Szabadkikötőtől.

Az aradi csapat nyolc mérkőzés után hét ponttal a bajnoki tabella 13. helyén áll.

 

Legfrissebb hírek

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
2 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
4 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
7 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
Tegnap, 9:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36
Ezek is érdekelhetik