Légióskörkép: Sallai és Kerkez is megszerezték első bajnoki góljukat

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.12.02. 12:45
Sallai első gólját ünnepli a Galatasaraynál (Fotó: Getty Images)
A külföldön, profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar labdarúgók közül múlt héten hárman szereztek gólt klubjukban.

 

Nagy napja volt szombaton Kerkez Milosnak, a magyar válogatott szélső védő ugyanis szombaton a Wolverhampton otthonában aratott 4–2-es győzelem során megszerezte első gólját a Bournemouth színeiben – egyben ez volt a 21 éves játékos első PL-gólja. 

KERKEZ BEVARRTA

Vasárnap jött egy újabb elsőzés, Sallai Roland először volt eredményes a Galatasaray mezében a török élvonalban, csapata 2–2-es döntetlent játszott az Eyüpspor ellen.

SALLAI KAPÁSGÓLJA

Kettejükün kívül még egy légiósunk szerzett gólt az elmúlt héten, bár vélhetően Willi Orbán öröme nem felhőtlen, hogy pályafutása során harmadszor fordult elő vele, hogy két egymást követő bajnoki mérkőzésén is betalált. 

ORBÁN GÓLJA

A Leipzig ezzel sorozatban hatodik mérkőzésén is nyeretlen maradt, a Wolfsburg 5–1-re győzött Lipcsében. A farkasoknál Dárdai Bence egy gólpasszal vétette észre magát.
DÁRDAI GÓLPASSZA

 

 NOVEMBER 25., HÉTFŐ 

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Atromitosz–Levadiakosz 2–1
Levadiakosz: Gróf Dávid végigjátszotta a mérkőzést.

ROMÁNIA
Superliga
UTA Arad–Universitatea Craiova 1–2
Arad: Zsóri Dániel a 90. percben állt be csereként.

 

 NOVEMBER 26., KEDD 

BAJNOKOK LIGÁJA
Alapszakasz
Internazionale (olasz)–RB Leipzig (német) 1–0
Leipzig: Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a mérkőzést.

ANGLIA
Championship (II. osztály)
Norwich City–Plymouth Argyle 6–1
Plymouth: Szűcs Kornél végig a pályán volt.
Sunderland–West Bromwich Albion 0–0
WBA: Callum Styles végig a pályán volt.
League One (III. osztály)
Cambridge United–Bolton Wanderers 1–1
Bolton: Schön Szabolcsot nem nevezték.

 

 NOVEMBER 27., SZERDA 

BAJNOKOK LIGÁJA
Alapszakasz
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) 2–0
Liverpool: Szoboszlai Dominik a 83. percben lépett pályára csereként.

ANGLIA
Championship (II. osztály)
Middlesbrough–Blackburn Rovers 0–1
Blackburn: Tóth Balázs sérült.

SZLOVÉNIA
2. SNL (II. osztály)
NK Bistrica–Aluminij 1–1
Aluminij: Tanyi Barnabás kezdett, a 69. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

 

 NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK 

EURÓPA-LIGA
Alapszakasz
Braga (portugál)–Hoffenheim (német) 3–0
Hoffenheim: Szalai Attila nem volt a meccskeretben.
Midtjylland (dán)–Eintracht Frankfurt (német) 1–2
Frankfurt: Fenyő Noah a meccskeretben volt, de nem lépett pályára.

KONFERENCIALIGA
Alapszakasz
St. Gallen (svájci)–Topolya 2–2
St. Gallen: Csoboth Kevin a 74. percben állt be.
Topolya: Sós Bence a 89. percben állt be.
Omonia Nicosia (ciprusi)–Legia Warszawa (lengyel) 0–3
Omonia: Lang Ádám a meccskeretben volt, de nem lépett pályára.
Lugano (svájci)–Gent (belga) 2–0
Gent: Vancsa Zalán a sérülése miatt nem volt a meccskeretben.
Rapid Wien (osztrák)–Shamrock Rovers (ír) 1–1
Rapid: Bolla Bendegúz végigjátszotta a találkozót.

SZAÚD-ARÁBIA
Saudi Pro League
Al-Fateh–Al-Rijád 1–2
Al-Fateh: Szappanos Péter végigvédte a mérkőzést.

 

 NOVEMBER 29., PÉNTEK 

LENGYELORSZÁG
Division 1 (II. osztály)
Ruch Chorzów–Odra Opole 6–0
Ruch Chorzów: Novothny Soma a meccskeret tagja volt, de nem lépett pályára.

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Magdeburg–Hertha BSC 1–3
Hertha: Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést, ifj. Dárdai Pál a 89. percben állt be.

 NOVEMBER 30., SZOMBAT 

ANGLIA
Premier League
Wolverhampton–Bournemouth 2–4
Bournemouth: Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, és szerzett egy gólt.
Championship (II. osztály)
Blackburn Rovers–Leeds United 1–0
Blackburn: Tóth Balázs sérülés miatt nem volt a meccskeretben.
Preston North End–West Bromwich Albion 1–1
WBA: Callum Styles a 68. percben állt be.
Bristol City–Plymouth Argyle 4–0
Plymouth: Szűcs Kornél nem volt a meccskeretben.

CIPRUS
Cyta Championship
Paralimni–AEL 0–0
AEL: Kecskés Ákos nem volt a meccskeretben.
Karmiotissza–Anorthoszisz 1–1
Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám kezdőként 66 percet játszott.

ÉSZAK-ÍRORSZÁG
Premiership
Loughgall–Glentoran 2–2
Glentoran: Gyollai Dániel véigvédte a mérkőzést.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Volosz–Lamia 0–0
Volosz: Kovács Dániel végigvédte a mérkőzést, Koszta Márk az 59. percben sárga lapot kapott, a 80. percben lecserélték.
Levadiakosz–Panetolikosz 1–1
Levadiakosz: Gróf Dávid nem volt a meccskeretben.

LENGYELORSZÁG
Ekstraklasa
Widzew LódzRaków 2–3
Raków: Baráth Péter a 82. percben csereként lépett pályára.
Division 1 (II. osztály)
Wisla Kraków–LKS Lódz 2–1
Wisla: Kiss Tamás a kezdőcsapatban lépett pályára, a 81. percben lecserélték.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Union Berlin–Bayer Leverkusen 1–2
Berlin: Schäfer András a 79. percben csereként állt be.
RB Leipzig–Wolfsburg 1–5
Leipzig: Gulácsi Péter végigvédte a mérkőzést, Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést, a 82. percben gólt szerzett.
Wolfsburg: Dárdai Bence a 16. percben gólpasszt adott, a 85. percben lecserélték.
2. Bundesliga (II. osztály)
Braunschweig–Regensburg 0–0
Braunschweig: Szabó Levente sérülés miatt nem volt a meccskeretben.
Darmstadt–Preussen Münster 0–0
Münster: Németh András a 76. percben csereként lépett pályára.

ROMÁNIA
Superliga
Dinamo Bucuresti–Sepsi OSK 1–1
Sepsi: Sigér Dávid a szünetben csereként állt be.
Liga 2 (II. osztály)
Corvinul–FK Csíkszereda 1–1
Csíkszereda: Hegedűs János és Kelemen Dávid végigjátszotta a mérkőzést, Torvund Alexander kezdőként 45 percet töltött a pályán, sárga lapot kapott, Babati Benjámin félidőben állt be, sárga lapot kapott, Nagy János és Pintér Bence végig a kispadon maradt, Makrai Gábor nem volt a meccskeretben

SKÓCIA
Premiership
Motherwell–Hibernian 0–3
Motherwell: Hegyi Krisztián a kispadon kapott helyet.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Zólyombrézó–Dunaszerdahelyi AC 0–0
DAC: Bősze Levente a kispadon tekintette meg a találkozót, Csinger Márk végigjátszotta a mérkőzést, a végső sípszó előtt megsérült, Redzic Damir sérülés miatt kihagyta a találkozót, Szendrei Ákos nem volt a meccskeret tagja, Toboly Máté eltiltás miatt nem került be a meccskeretbe, Vitális Milán csereként lépett pályára.

SZLOVÉNIA
Prva Liga
Koper–Maribor 1–1
Maribor: Komáromi György a 70. percben csereként lépett pályára.

 

 DECEMBER 1., VASÁRNAP 

ANGLIA
Premier League
Liverpool–Manchester City 2–0
Liverpool: Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést.

AUSZTRIA
Bundesliga
Rapid Wien–BW Linz 0–1
Rapid: Bolla Bendegúz végigjátszotta a mérkőzést.
2. Liga (II. osztály)
Bregenz–Kapfenberg 4–0
Bregenz: Tiefenbach Dániel végigjátszotta a mérkőzést.

AZERBAJDZSÁN
Premyer Liqasi
Neftci Baki–Qarabag 0–3
Neftci: Tamás Márk kispados volt.

BELGIUM
Jupiler Pro League
Westerlo–Gent 2–2
Gent: Vancsa Zalánt nem nevezték a mérkőzésre.

FRANCIAORSZÁG
Ligue 1
Le Havre–Angers 0–1
Le Havre: Loic Nego kispados volt.

GÖRÖGORSZÁG
Szuperliga
Panathinaikosz–Atromitosz 1–1
Panathinaikosz: Kleinheisler Lászlót nem nevezték a mérkőzésre.

NÉMETORSZÁG
Bundesliga
Mainz–Hoffenheim 2–0
Hoffenheim: Szalai Attilát nem nevezték a mérkőzésre.
Heidenheim–Eintracht Frankfurt 0–4
Frankfurt: Fenyő Noah és Lisztes Krisztián nem volt a meccskeretben.

OLASZORSZÁG
Serie A
Parma–Lazio 3–1
Parma: Balogh Botond végigjátszotta a mérkőzést.
Serie B (II. osztály)
Palermo–Spezia 2–0
Spezia: Nagy Ádám kezdett, a 71. percben lecserélték.

SVÁJC
Super League
Young Boys–St. Gallen 3–1
St. Gallen: Csoboth Kevin a 85. percben állt be csereként.

SZERBIA
Szuperliga
Topolya–Radnicski Nis 4–1
Topolya: Sós Bence a 78. percben állt be csereként.

SZLOVÁKIA
Niké Liga
Komáromi FC–Kassa 1–1
Komárom: Nagy Gergő kezdett, az 54. percben lecserélték.
Kassa: Bokros Szilárd sérült.

SZLOVÉNIA
Prva Liga
Nafta Lendva–Celje 0–0
Nafta: Dragóner Áron és Csóka Dominik végigjátszotta a mérkőzést; Szalay Szabolcsot a 66. percben Kálnoki-Kis Zsombor váltotta, Klausz Milán szintén kezdett, a 84. percben lecserélték; Senkó Zsombor kispados volt.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Rizespor–Kayserispor 3–0
Rizespor: Mocsi Attila végigjátszotta a mérkőzést.
Galatasaray–Eyüpspor 2–2
Galatasaray: Sallai Roland végigjátszotta a mérkőzést, ő lőtte csapata második gólját.
1. Lig (II. osztály)
Ankaragücü–Pendikspor 1–1
Ankaragücü: Varga Kevin végigjátszotta a mérkőzést.
 

 DECEMBER 2., HÉTFŐ 

CIPRUS
Cyta Championship
18.00: Pafosz–Omonia Nicosia
Omonia: Lang Ádám

ROMÁNIA
Superliga
16.30: Universitatea Cluj–UTA Arad
Arad: Zsóri Dániel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik