Petry Zsolt szerint Sallai jó úton halad a Galatasaraynál

Vágólapra másolva!
2024.12.17. 14:06
Sallai Roland kezdi megvetni a lábát (Fotó: Getty Images)
Petry Zsolt 38-szoros magyar válogatott kapus szerint Sallai Roland jó úton halad a török élvonalban címvédő és listavezető Galatasaray labdarúgócsapatában, a márciusi magyar–török Nemzetek Ligája-osztályozón pedig 50-50 százalékra becsüli az esélyeket.

A török bajnokságban harmadik helyen álló Samsunspornál dolgozó, 58 éves szakember az M1 aktuális csatornának adott interjúban úgy fogalmazott, „kicsit féltette” a 27 esztendős Sallait, amikor a Freiburgtól az isztambuliakhoz igazolt. 

„Minden játékosnak nagy kihívás ez, a Galatát nem lehet összehasonlítani a Freiburggal, már csak azért sem, mert a török kultúra teljesen más, mint az európai. Korai lenne még az ő megítéléséről beszélni, de úgy látom, hogy lassan kezdi megvetni a lábát, és szerintem jó úton halad” – mondta Petry. 

A kapusedzőként dolgozó exfutballista az NL-osztályozóról beszélve úgy vélte, bár a török válogatottban több a világszinten elismert „nagy név”, a magyarok a németországi 5–0-s vereség kivételével idén is stabil teljesítményt nyújtottak. 

„Törökország domináns futballt akar játszani, ami nekünk kedvez, mert inkább akkor szoktak problémáink lenni, amikor nekünk kell irányítani egy mérkőzésen” – vélekedett a volt kapus. Petry Zsolt a magyar válogatott múlt pénteken kisorsolt világbajnoki selejtezőcsoportjáról azt mondta, valószínűleg a portugálok kerülnek majd ebbe a négyesbe, amit vélhetően meg is fognak nyerni. 

„Nekünk az írekkel kell megküzdenünk a második helyért, aztán pótselejtezőn kiharcolni a vb-szereplést, amit mindenki nagyon vár és remél. Az íreket is komolyan kell venni, komoly minőséget képviselnek, ugyanakkor Marco Rossi kapitány irányításával a csapatunk jó úton jár” – jelentette ki Petry. 

Munkaadójáról, a Samsunsporról azt mondta, az együttes keretét összeszokott játékosok alkotják, német vezetőedzőjük irányításával pedig a szezon első fele nagyon jól sikerült számukra, és abban bíznak, hogy a harmadik helyet sikerül megtartaniuk az idény végéig. 

„Törökországban a bajnoki találkozókon mindig kiváló a hangulat, a nagycsapatok összecsapásai kivétel nélkül telt házasak, a klubok pedig anyagilag stabilak. Az élvonalbeli bajnokság folyamatosan fejlődik, egyre színvonalasabb, és szerintem a legjobb együttesek a Bundesligában is megállnák a helyüket” – mondta Petry Zsolt.

 

Legfrissebb hírek

Bernd Storck: Gyönyörű utazás volt a 2016-os Európa-bajnokság

Magyar válogatott
12 perce

Elítélték a szurkolót, aki füstbombát dobott a pálya felé a magyar–török meccsen

Magyar válogatott
21 órája

Vécsei Bálint szerint a vb-pótselejtező a realitás

Magyar válogatott
Tegnap, 8:58

Eredmény és karakter – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 7:33

Szélesi Zoltán: Ne törjenek pálcát felettünk, akik nem látták a meccseinket!

Magyar válogatott
Tegnap, 7:33

George Pataki: Várom az új Puskást – NS-sportdiplomácia

Magyar válogatott
Tegnap, 7:14

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

„El lehet hallgattatni a károgókat iszonyatos felkészültséggel, alázattal” – vallja az M4 Sport riportere, Petrovics-Mérei Andrea

Magyar válogatott
2025.03.27. 12:07
Ezek is érdekelhetik