Az Illés Akadémiáról távozott 18 éves belső védő, Tóth Ábel ősszel próbajátékon vett részt a Rayo Vallecanónál, amiről akkor már nyilatkozott a szombathelyi akadémia honlapjának, és el is dőlt, hogy szerződtetik, csatlakozott az akadémia C-csapatához, edzőmeccseken játszott is, de az átigazolásra hivatalosan csak a téli átigazolási időszakban kerülhetett sor. Az MLSZ adatbázisa múlt héten, február 6-án rögzítette az átigazolást, amit a napokban jelenthetnek be – másik két magyar játékossal együtt.
A 17 éves támadó, Berzéki János itthon az elmúlt három évben előbb a ZTE, majd a DVSC utánpótlásában szerepelt, ő is ősszel került Spanyolországba, a Rayo Vallecano Fundación ifi A-keretéhez, és neki is a téli átigazolási időszakban érkezett meg a játékengedélye.
A most télen a Rayo kötelékébe szerződő három magyar közül a legifjabb a több poszton bevethető, 15 éves Csuta Gellért, aki itthon Csákváron, a Főnix Gold FC-ben és legutóbb a Budaörsben játszott, amellett, hogy az Aramis SE-ben futsalozott is. Ő a Rayo Vallecano Fundación Cadete A-csapatához került.
„Spanyolországban a profi klubok utánpótlásrendszere teljesen másképp épül fel mint Magyarországon, egy adott korosztályban több csapatuk is szerepel különböző szintű bajnokságokban és vannak hozzájuk kapcsolódó, amatőr alapítványi csapatok, ezek az úgynevezett „fundaciónok”, szintén különböző korosztályokkal és eltérő szintű bajnokságokban szereplő csapatokkal – beszélt a Nemzeti Sportnak a spanyol utánpótlás rendszeréről az amatőr szerződéssel a Rayóhoz került fiatalok átigazolása kapcsán Árpási Kolos közvetítő, a játékosok Spanyolországba igazolását intéző KA Sports Consulting and Management részéről. – Ez egy lehetőség számukra, hogy megmutathassák magukat Spanyolországban, nyelvet tanulhatnak, futballozhatnak, és ha olyan teljesítményt nyújtanak, fokozatosan előre léphetnek a különböző szintű korosztályos csapatok, illetve bajnokságok között.”
Árpási Tóth Ábel kapcsán elmondta, egy hosszú folyamat végén sikerült kiigazolnia, és első meccsét a Real Madrid korosztályos együttese ellen játszotta, kis híján gólt is szerzett, a kapufa hárította a lövését. Berzéki János korábban már élt külföldön, Hollandiában, majd néhány évet Magyarországon futballozott, de szeretett volna ismét külföldön játszani. A közvetítő kifejtette, hogy a 16 év alatti Csuta Gellért átigazolása egy más kérvényezési folyamaton ment keresztül, mint idősebb társai esetében, de a serdülőcsapat edzője, látva a játékos munkamorálját, alázatos hozzáállását, sürgette az átigazolást, szerette volna már a tavasszal szerepeltetni a magyar fiatalt, és erre innentől meg is lesz a lehetősége.
Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! |