Mándity Márkó sokat fejlődött, Wolfsburgban lenne Bundesliga-játékos

– Napi három óra buszozás másfél éven át?
– Így van. Nekem megért ennyit – mondta a Nemzeti Sportnak Mándity Márkó, a Wolfsburg tizenhat éves akadémistája, akit Németországban látogattunk meg.

– Az edzések miatt hetente többször is megtette a Baja és Székesfehérvár közötti százhatvan kilométeres távot. Honnan ez az elhivatottság?
– Mindig is az volt az álmom, hogy híres futballista legyek, és azt már a kezdetek óta tudom, hogy áldozatot kell hoznom érte. Négyéves koromban kezdtem el focizni, Csengő Lajos bácsitól rengeteget tanultam Baján, és amikor tízéves voltam, arra jutottunk a családommal, hogy a szintlépés érdekében új csapatot keresünk – így jött képbe a Főnix Gold FC. A másfél év ingázás után a szüleim úgy döntöttek, Székesfehérvárra költözünk. A lépés megalapozta a fejlődésemet, rengeteget köszönhetek édesanyámnak és édesapámnak, akik mindent alárendeltek annak, hogy profi labdarúgó legyek.

– Jó úton jár, amelynek fontos állomása volt a Főnix Gold.
– Hálával tartozom az egyesületnek. A klub felnőttcsapata a harmadosztályban szerepel, de az utánpótlásán van a fő hangsúly. A technikai képzésemben hatalmas szerepet játszott az ott töltött hat év. Menetrendszerűen folytak az edzések: az elején negyedórás technikai fejlesztésen csiszoltak a mozdulatainkon, labdatartást gyakoroltunk, majd egymás ellen játszottunk. Megmaradt bennem a sok egyéni képzés emléke, amit Szoboszlai Zsolt tartott, a heti háromból a hétvégit vezényelte ő.

– Jó szívvel gondol rá?
– Kiváló szakembernek tartom, mert ha valamit nem értettem, megmutatta, elmagyarázta, mit és hogyan kell csinálnom. Rendkívül határozott, segítőkész edzőnek ismertem meg, az őszinteségével rávilágított a hiányosságaimra, amiből profitáltam. Személy szerint neki is sokat köszönhetek, a főnixes évek felkészítettek a németországi kihívásokra. Azt nyilván nem lehetett modellezni, milyen lesz külföldön, hiszen új országban, városban élek, de ami a pályán szükséges volt, azt megkaptam a klubban.

– A Wolfsburgnál nyolcvan tehetség közül emelték ki, no de a kérői közül miért éppen a német egyesületet választotta következő csapatának  tavaly nyáron?
– Korábban Dániában és Spanyolországban is jártam próbajátékon, több külföldi csapattal tárgyaltunk, azonban a szakmai szempontokat előtérbe helyezve hamar egyértelművé vált, hogy a Wolfsburg koncepciója a legmeggyőzőbb, amit a próbajátékon szerzett tapasztalataim megerősítettek. Nagyon örültem, amikor azt a hírt kaptam, hogy létrejött a megállapodás. Kaptam ajánlatokat Magyarországról is, ám úgy éreztem, külföldön kell folytatnom, hogy megugorjam a következő szintet. Fél év elteltével biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem, már csak azért is, mert amióta itt élek, nem volt honvágyam – azt hiszem, a szüleim nehezebben kezelik, hogy elkerültem otthonról. Kedvelem a német stílust, élvezem az edzéseket, szeretek az akadémián lakni, hamar alkalmazkodtam a helyzethez, szóval minden kerek.

– A Főnixben jellemzően támadó középpályásként szerepeltették, de Németországban is ez a posztja?
– Általában belső középpályásként számítanak rám, azonban előfordul, hogy kicsit feljebb, a középcsatár mögött játszom. Büszke vagyok arra, hogy a Bundesliga egyik erős csapatának tagja lehetek. Az U17-es bajnokságban vezetjük a tabellát, ami nem véletlen: a letámadásunkra kevés ellenfélnek van ellenszere. A taktikában nagy az átfedés a korosztályok között, ezért viszonylag zökkenőmentes az átjárás.

– Ezek szerint az idősebbeknél is számításba veszik?
– Igen, kétezernyolcasként a kétezerhatosok között is megkapom a lehetőséget. Egy hónapja sem voltam itt, amikor szólt az edzőm, hogy megnéznének egy korosztállyal feljebb – mondanom sem kell, elképesztően boldog voltam. Minden héten az idősebbekkel készülök, hétvégén azonban az edzők döntésén múlik, melyik csapatban léphetek pályára. Az ősszel jellemzően az U17-esbe küldtek, viszont a téli felkészülés során többször is az U19-esben kellett helytállnom, ami úgy érzem, sikerült: két edzőmeccsen három gólt szereztem. Elvárás, hogy a támadásépítésből kivegyem a részem, az utolsó passzaimat és az átlövéseimet erősségemnek tartom, és védekezésben is odateszem magam. A jobb lábamat szeretném jócskán fejleszteni, valamint fizikailag is erősödnöm kell, hogy érvényesüljek az idősebbek között, de ebben az erőnléti edzők segítenek.

– Milyen elvárásokat támaszt magával szemben?
– Szeretném úgy folytatni, ahogyan elkezdtem a németországi időszakot. Az első fordulótól kezdő voltam, az ősszel csupán két meccset kellett betegség miatt kihagynom, ami nagy szó, és jelzi, könnyedén beilleszkedtem. Tudom jól, nincs bérelt helyem egyik korosztályban sem, az edzéseken dől el, mennyi időt tölthetek a pályán – szerencsére nem szenvedek játékhiánytól… A góljaim, gólpasszaim számával azonban nem vagyok maradéktalanul elégedett, Magyarországon többször átélhettem, milyen érzés betalálni. Hosszabb távú szerződést kötöttem a Wolfsburggal, közös célunk, hogy legkésőbb a harmadik év végére felkerüljek a felnőttekhez. Mindent megteszek, hogy elérjem, ez motivál mindennap. Kemény munkával és alázattal megugorható a szint, a példás hozzáállást díjazzák Németországban.

– Éppenséggel találni egy magyart a Wolfsburg első csapatában, aki tizennyolc éves korára beverekedte magát…
– Inspirál Dárdai Bence útja. Mindig kint vagyok a csapat hazai Bundesliga-meccsén, örülök Bence sikereinek. Szeretem a játékát, ő is nagyon fiatal, januárban töltötte be a tizenkilencet. A példa tehát előttem van, hogy egy magyar srác meghatározó futballista lehet a Wolfsburgban, ráadásul azon a poszton szerepel, amelyiken én, hasonlít a stílusunk is. Viszont ennyire nem szaladnék előre: az jelentheti a következő lépcsőfokot, hogy a tavasszal bekerülök az U19-es csapatba, ami nagy kihívás, mert erősebb, gyorsabb ellenfelekkel kell felvennem a versenyt, mint a korosztályomban.

– Hogyan élte meg, hogy a nyáron Szoboszlai Zsolt lapunknak azt mondta, képességei és tehetsége alapján a legmagasabb szintre is eljuthat, sok tekintetben hasonlít a Liverpoolban játszó fiára, Dominikra? Nem teher ez tizenhat évesen?
– Jólestek a szavai. A nyilatkozatát olvasva büszke voltam, hiszen Magyarország legjobb játékosának édesapja a fiához hasonlított. A Wolfsburg sokat segíthet nekem abban, hogy elérjem a céljaimat, szerintem elsősorban akarat és alázat kérdése, mire viszem. Tisztában vagyok vele, sokkal nagyobb figyelmet kapok amiatt, hogy Szoboszlai Zsolt megdicsért a sajtóban és párhuzamot vont köztem és Dominik között, de engem ez nem zavar. Ugyanúgy teszem a dolgom, mint eddig, és bízom benne, hogy a kemény munkának meglesz a gyümölcse, azaz Bundesliga-játékos leszek a Wolfsburgban.