– Nagyjából az idény felénél tartunk. Tavaly nyáron gondolt arra, hogy az edzőváltás után a Liverpool ennyire dominál majd a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában megnyeri az alapszakaszt és a többi sorozatban is versenyben lesz még?
– A Liverpool jelenleg a világ legjobb csapata, szóval azért a jó teljesítményre lehetett számítani, persze a Jürgen Klopp–Arne Slot cseréről nem tudtuk, mi sül ki belőle – válaszolta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában Szoboszlai Zsolt, a Főnix-Gold FC alapítója, Szoboszlai Dominik édesapja és nevelőedzője. – Nyilván sok volt a kérdés: az új trénerrel mennyiben változik a csapatjáték, a csapatösszetétel, kiket igazol a klub? Személy szerint arra gondoltam, hogy a Liverpool az élmezőnyben lesz, és az előző évadbeli produktumot minimum meg tudja ismételni. Hála istennek, az eredmények folyamatosan jöttek, a többiek bukdácsoltak, és így a bajnokságban kialakult egy viszonylag nagy előny. De hosszú még az idény, és nincs tuti meccs.
– Az új vezetőedző, Arne Slot azonnal leült a játékosokkal – így Dominikkal is –, hogy elmondja, kitől mit vár és milyen szerepet szán neki?
– Úgy tudom, mindenkivel megtörtént ez a beszélgetés, és Slot igyekezett is mindenkit tűzben tartani, biztosította a játékosokat arról, hogy nyitva a kapu a csapatba kerülésre. Néhány pozíció változott, például Dominik egy kicsit feljebb, Ryan Gravenberch egy kicsit hátrébb játszik, de működnek az elképzelései.
– Azt lehetett sejteni, hogy Dominik ilyen fontos szereplő lesz?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottunk rá. Minden játékos a pályára szeretne kerülni, én apaként pedig azt, hogy játsszon a gyerekem. A felkészülési időszakban jól muzsikált, és valószínűleg Slot visszanézte az előző évad meccseit, összerakta a maga képét a játékoskeretről. Egyébként az edző rotációja is működik, bármihez nyúl, arannyá változik.
– Mi a véleménye fia eddigi teljesítményéről?
– Jót kérdezett… Kritikus vagyok, azt mondom, van még benne bőven. Amennyire én ismerem a gyerekemet, azt gondolom, akad még benne plusz. Az is jó kérdés, hogy ezt ki tudja-e hozni magából, az edző bele tud-e úgy piszkálni a lelkivilágába, hogy még többet nyújtson.
– Hol lát még fejlődési lehetőséget Dominik játékában?
– Egyértelműen a támadásban. Még én sem gondoltam volna, hogy ennyit tud futni, védekezni, labdát szerezni, vagy ilyen sok párharcot megnyer, mint amit a statisztikák mutatnak. A teljes profilját még nem használta ki ahhoz képest, milyen rúgótechnikája van, milyen lövésekre képes. A nagy munkabírás adottság kérdése is, Dominik nagyon jól tud regenerálódni, három-négy naponta meccsek vannak, ember legyen a talpán, aki ezt végigtolja. Szerintem ezen a szinten nem a játéktudásban van a különbség, hanem hogy ki mennyire tud regenerálódni egy ilyen gyilkos sorozatban.
– A Liverpool játékrendszere mennyire fekszik Dominiknak?
– Szerintem nem posztokról kell beszélnünk, hanem feladatról. Ha azt mondják a fiamnak, hogy ezt csináld meg, akkor ő megcsinálja, legyen szó támadásról, védekezésről, futómennyiségről vagy bármi másról, ami a csapat hasznára van. De mondom, támadásban van benne nagyobb potenciál, mert kreatív, képes olyan passzokat adni, olyan játékot csinálni a semmiből, ami azért elég fontos a mérkőzéseken.
– Bántják néha a kritikák? Sokan azt mondják, túl önzetlen.
– Érdekes dolog ez. Különböző karakterek vannak a csapatban. Luis Díazra, Darwin Núnezre vagy Mohamed Szalahra rásütik, hogy önzők, Dominikra pedig, hogy önzetlen. Egy kicsit én is úgy érzem, hogy ezen a szinten már egoistábbnak kell lenni ahhoz, hogy érvényesülni tudj a sztárok között. Véletlenül sem mondanám, hogy Dominik nem illeszkedett be, sőt mindenben elfogadták, elismerik a képességeit. Úgy gondolom, talán eljött az idő, hogy kicsit magára is jobban figyeljen, nagyobb szeletet vegyen ki a győzelmi tortából.
– Milyen a szakmai kapcsolat önök között? Mit tud mondani neki Székesfehérvárról, miközben ő a világ egyik legjobb bajnokságában, az egyik legjobb csapatban futballozik? Mennyire fogadja el a javaslatait?
– Az, hogy mit fogad meg, az ő döntése. Ahogy említettem, én vagyok a legnagyobb kritikusa, de most már a legtöbbször úgy kezdjük a beszélgetést, hogy megkérdezem, ő mit gondol, az edző mit kér, mi miért történt, és erre reflektálok, hogy szerintem megcsinálta-e vagy sem. De például, hogy ellövi-e a labdát vagy passzol, az nem ennek a függvénye. Ha van egy lövőhelyzet a kapuval szemben, akkor már nem tologatom ki oldalra a labdát, lehet ott az atyaúristen is, Szalah vagy bárki.
– Mennyire jutnak el önökhöz a visszhangok a sajtó vagy a kommentelők részéről?
– Dominik ezt már nagyon jól kezeli, még ha néha bele is olvas valamibe, jókat mosolyog. Nekem sok problémám van bizonyos cikkekkel vagy fórumokkal, rengeteg olyat írnak le, ami valótlan és sokat árt. A róla megjelenő írások, találgatások hetven százaléka nem igaz. Akik ezeket leírják, nem is tudják, mekkora kárt tesznek. De nemcsak a cikkek szerzőivel vagy megosztóival van baj, hanem akik reagálnak rá. Néha elpattan a húr, és akkor én is megnyilvánulok. Nem baj, ha a focival kapcsolatban kritizálják, mindenkinek lehet véleménye. Azonban én sohasem kritizálnék valakit mint embert, mert nem ismerem. Sokan nem gondolják, hogy ezen a szinten kell egy bizonyos kisugárzás, karakter, hogy felszínen maradhass, különben megesznek és kulloghatsz haza.
– Mennyire szokta meg Dominik az angliai életet?
– Nem lehet teljesen megszokni. A csapattársai közül a többségnek családja, gyerekei vannak. Mostanában Kosztasz Cimikasszal és Federico Chiesával tölt több időt, de azért ott nem úgy van, hogy az ember megérkezik öt perccel az edzés előtt, majd két óra múlva már rohan haza. A játékosok reggel fél tízre bevonulnak az edzőközpontba, majd délután négy-öt körül lehet hazaindulni.
– A Liverpoolban futballozó játékosok olyan sztárrá válnak, hogy lényegében a magánszférájuk meg is szűnik nyilvános helyen. Dominik hogy kezeli ezt a helyzetet?
– Úgy gondolom, nagyon jól. Szeret emberek között lenni, ő maga is tudja, embernek kell maradnia. Tisztában van azzal, ha ilyen szintre jutott, akkor vannak rajongói is és ezzel kötelezettségei, amelyeknek meg kell felelnie, ha tetszik, ha nem. Az elején felkészítették, hogyan kezelje a népszerűséget, de mindennek határt kell szabni. Ha emberek közé megy, megszabja az időtartamot, amikor fotózkodni lehet vele, aláír, de aztán megy a dolgára. A rajongóknak egyesével ez csak tíz-húsz másodperc, de ha vannak kétszázan, akkor a játékosnak nem marad semmi másra ideje.
– Eddig remekel a Liverpool. Mit gondol, milyen eredményeket érhet el az idény végéig?
– Nagyon bízom benne, hogy ha lesz is hullámvölgy, nem tart sokáig és sikerül kihúzni a bajnoki évadot minimális pontveszteséggel. Úgy gondolom, jelenleg akkora pontelőnnyel vezet a csapat, hogy ha hozza az úgymond kötelező meccseket – mondjuk, ilyen Angliában nincs –, akkor meglesz a bajnoki cím. Ez nagy eredmény lenne, még nincs angol bajnoka Magyarországnak. Arról meg már nem is beszélek, ha sikerülne feltenni a koronát a BL-címmel…
– Beszéljünk egy kicsit Dominik nevelőklubjáról, a Főnixről, amely előkelő helyen áll a produktivitási listán a magyar egyesületek rangsorában. Tizenhét éves fennállása során már négy felnőttválogatottjuk van, Dominik, Bolla Bendegúz, Csoboth Kevin és Szabó Levente.
– És vannak szerencsére utánpótlás-válogatottjaink is. Dolgozunk a magunk módszerei szerint, az MLSZ támogatásával egy nagyobb volumenű infrastruktúra-fejlesztés végéhez közeledünk. Bővítettük a lehetőségeinket, eddig egy műfüves és egy füves, valamint két gyakorlópályánk volt, ebből lett hét, és van már csarnokunk is. Igazi sportközponttá váltunk, ami most már egyébként akár koncerthelyszín is lehet, megvan a területünk hozzá.
– Dolgozik még edzőként? A fia korosztálya kiemelkedő eredményeket ért el, de rengeteget melózott velük.
– Szerencsére Petres Tamás a felső, Nagy Bálint az alsó szekció szakmai munkáját vezeti, mindkettejükért tűzbe megyek, jó kezekben vannak náluk a gyerekek. Én kevesebbet vagyok a pályán, ha Dominik itthon játszana, biztosan többet lennék ott én is. De a kollégáimmal ugyanazt a felfogást képviseljük, és persze szakmai vonalon irányítom a klubot. Tartok időnként egyéni képzést, és most szeretnék ebbe valamilyen rendszert is belevinni.
– Tavaly nyártól a felnőttcsapat már az NB III-ban szerepel, amely sokaknak ideális lépcsőfok lehet a továbblépéshez, fejlődéshez.
– Szerencsére beérett a hároméves munka, felkerültünk a harmadik vonalba. Mindenki vakarózik a fiatalszabály miatt, nekünk talán „idősszabályt” kellene bevezetni, mert három túlkoros játékosunk van, ebből az egyik 2002-ben, a másik 1998-ban született. Ők az idős játékosaink… Minden gyerek álma, hogy az NB I-ben vagy külföldön focizzon. Az oda vezető út nagyon rögös, de csak a kimagasló tehetségeket viszik el a külföldi vagy élvonalbeli klubok 17-18 évesen. Amíg kiélezett a verseny, addig egy olyan tinédzser, aki nem zseni, tényleg nem tud annyit hozzátenni a játékhoz, mint egy tapasztalt futballista. Ezért kell óvatosan bánni a beépítéssel. Az NB III-as csapatunk viszont tökéletes lépcsőfok ahhoz, hogy egy 17-18-19 éves srác megtapasztalja, milyen az, amikor a védő a szögletnél rálép a lábára és ágyékon meg oldalba vágják induláskor.
– Odafigyelnek a szavára a magyar futballban?
– Nem harsogok. Ha megkérdeznek, szívesen elmondom a véleményem, beszélgetek a labdarúgásról. Van véleményem, mint mindenkinek, de nem akarok megmondóember lenni. Csinálom a saját dolgom, s ha ebben békén hagynak, az jó. A lényeg, hogy úgy dolgozhassak, ahogy én akarok, a saját futballfilozófiám, stílusom szerint, és majd a végén kiderül, hogy ez eredményes-e vagy sem. Ha nem jó, felköpök és aláállok. Mondjuk, azt is tisztázni kellene, hogy mi a jó és mi nem. Gyerekekkel foglalkozunk, lehet, hogy valaki 14 éves koráig a legtehetségesebb, de jön a serdülőkor, amikor sok a változás, és elveszítjük. Senkinek sincs joga pálcát törni edzők, klubok fölött, mert az alanyokat is meg kell vizsgálni. Ha mindenkiből lehetne futballista úgy, ahogy a szülők elgondolják, akkor csak hátra kellene dőlnünk és bedobni a gyerekek közé a labdát. De nem így működik. Különböző típusú srácokkal foglalkozunk, nagyon kíváncsi lennék, hány gyerek lenne képes elbírni azt a nyomást, amelyet mondjuk Dominik. De ezt még nem derítettük ki.
– És hogyan lehetne kideríteni?
– Én az összes sportágunkból leültetném a nemzetközi klasszisainkat három pszichológussal, hogy írjanak jellemzést a sportolókról. Ha karakterjegyek szempontjából mindhárom azonos következtetésre jut, akkor azokat kell keresni a gyerekekben is. Ha már tudományosan vizsgálunk mindent, jó lenne ezt is. Ezután jöhetnek a fizikai adottságok például. Véleményem szerint jó a tömegesítés, mert szükség van a tömegsportra, de utána alaposan szűrni kell és mindenkinek a megfelelő helyen, szinten kell futballozni. A másik a tehetség. Nagyon sok gyerekre mondják, hogy tehetséges, aztán nem lesz belőle semmi, mert mentálisan nem alkalmas magas szintre, mások viszont a kitartásuknak, hozzáállásuknak, győzni akarásuknak köszönhetően eljutnak a végéig. Figyelje meg, ha egy csapaton belül az edzésen egymás közti játék van, az a csapat nyer többnyire, amelyben több a védekező típusú játékos. Ha a csatár nem rúgta be a helyzetet, a másik oldalon megkapta a „lecsót”, mert nem úgy ment vissza a támadó. Szóval vizsgálni kellene az alanyt, a gyereket. Sokszor mondjuk valakire, ha a Real Madridnál lenne, nagy karriert futna be. Én pedig azt mondom, Madridban valószínűleg kitennék egy év után. Nálunk divat az, hogy évekig kedveskedünk olyan gyerekeknek, akik nem tudnak vagy akarnak változni mentalitásban. A tehetséget ki kell aknázni, a határokig el kell menni. Sokaknak ez nem sikerül. Dominikot rengeteget dicsérik, hogy sokat és gyorsan fut. Pedig 15 éves koráig kézilabda-méretű pályán edzett csak, palánkok között. De kialakult a labdarúgáshoz szükséges keringés, 20-30 métereket sprintelt fel és le folyamatosan. Ráadásul a kispályán villámgyorsan kellett gondolkodni, főleg, ha sok ember volt a pályán, pillanatok alatt kellett döntést hozni. Ő így jutott el a határai közelébe.
– Ez a Főnix-módszer?
– Mi nem a NASA vagyunk, nem találtunk fel semmit. Az életből vettük a példákat, és azok alapján próbáltunk gondolkodni. Nem véletlen, hogy most már a nagypályán edző csapatok sem használják ki a nagy teret, bóják közé szorítják, kicsinyítik a területet.
– A Főnixet nem véletlenül alapították meg 2007-ben. Fejlődött azóta a magyar futball?
– Minden változik. Infrastrukturális téren óriási a fejlődés, a környező országokban nincsenek ehhez fogható lehetőségek, csak Ausztriában.
– A képzés felnő ehhez?
– Ezt nem tudom… Nagy problémám, hogy keveset futballoznak a gyerekek. Amíg egy vidéki kiscsapatnál 15-16 éves korukig heti kettőt edzenek a srácok, az szerintem nagyon kevés. Már a hatéves gyerekeknél is hetente kétszer irányított edzésnek kellene lenni, a többi napon meg az apukával menjenek futballozni. Nálunk nincs leállás, decemberben is mennek az edzések, de nehéz, mert a szülők nem mindig partnerek, így kevés gyerek jön össze. Én szégyellem néha magam. Nem gondolom, hogy fújni kellene, mert csavargás van helyette. Vagy legyen meg a csavargás is, de jöjjön ki napi egyszer másfél órára focizni. Ha valaki összeszámolná, hogy egy évben a leállások miatt mennyi focióra marad ki, meglepődne, mert ehhez adódnak a betegségek, sérülések, iskolai elfoglaltságok, egyéb programok. Szerintem összeadva így a tizenkét év képzésből négy kimarad. A számok nem hazudnak. Szerencsés voltam, az én fiam eltöltötte azt az időt a labdarúgással, ami erre a szintre emelte, de partner is volt ebben. Évente nyolcezer gyerek kezd el focizni, ehhez képest kevés topligás játékos jön ki. Szóval van miről beszélni, és meg kell találni ennek az okait.
A magyar válogatottra a tavasszal a törökök elleni Nemzetek Ligája-rájátszás, az ősszel pedig világbajnoki selejtező vár. Ha lehet, Szoboszlai Dominiknak még hangsúlyosabb a szerepköre a nemzeti csapatban, ő a kapitány, a vezér, tőle várják a legtöbbet a szurkolók. Huszonnégy évesen ez nem mindennapi teher, és a magyar drukkerek nagyon vágynak arra, hogy a válogatott végre negyven év után ott legyen a világbajnokságon. |