Varga Kevinnek későn fizetett a török klubja; tavasszal nem játszhat az Ankaragücüben – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.21. 16:15
Varga Kevin (Fotó: Ankaragücü/Facebook)
A Nemzeti Sport Online-on korábban beszámoltunk arról, hogy Varga Kevin a török szövetségnél feljelentette klubját, a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Ankaragücüt négy hónapja lejárt tartozás miatt. A klubnak szerdáig kellett volna rendeznie a tartozását – az ügy jelenlegi állásáról a szélső menedzsere, Filipovics Vladan tájékoztatta lapunkat.

Filipovics Vladan elmondta, az Ankaragücü törlesztette ugyan a tartozását, de a határidőn túl fizetett. „A jelenlegi helyzet azért nehéz, mert a klub a 15 napos határidőn túl törlesztette tartozását, de az előző vezetés nem nevezte a játékost a tavaszi szezonra. Ezen már nem lehet változtatni, ez azt jelenti, hogy a tavasszal már nem léphet pályára az Ankaragücüben. Mivel a tartozás teljesítése határidőn túl történt, Varga Kevinnek megvan a lehetősége arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, és egyoldalúan kérje szerződése felbontását. Erről azonban még nem döntöttünk” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a játékosügynök.

A menedzser hozzátette, a klub új vezetősége szeretné, ha a 13-szoros magyar válogatott Varga maradna a csapatnál, másfél évig szól még a szerződése, de amiatt, hogy tavasszal nem játszhat, kérdéses, milyen döntést hoz. Ha a szerződésbontás mellett dönt, szabadon igazolhatóvá válik. Az ügyben jövő héten születhet döntés.

Varga 21 tétmeccsen három gólt szerzett, egy gólpasszt adott a csapatban. Érdekesség, hogy a 28 éves játékos korábban a szintén török Kasimpasától is egyoldalú szerződésbontással távozott, ugyancsak lejárt tartozás miatt.

Légiósok
2025.02.17. 17:51

A magyar válogatott támadó feljelentette a klubját – kitették a keretből

Varga Kevin a második török klubbal bonthat egyoldalúan szerződést, mert tartoznak neki.

 

 

Legfrissebb hírek

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
2025.03.06. 17:48

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

A magyar válogatott támadó feljelentette a klubját – kitették a keretből

Légiósok
2025.02.17. 17:51

Nem Sallaiék, hanem a bírói testület ellen tiltakozott a pályáról levonult Adana Demirspor

Minden más foci
2025.02.10. 14:21

Törökország: első meccsén rögtön kiállították a Ferencváros kölcsönjátékosát

Minden más foci
2025.02.02. 13:59

A ZTE helyett a török másodosztályban folytatja az FTC játékosa

Minden más foci
2025.01.31. 14:47
Ezek is érdekelhetik