Drámai vallomás Kleinheisler Lászlótól – kiderült, miért nincs csapata

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.11.11. 12:15
null
Kleinheisler László nehéz időszakon van túl (Fotó: Koncz Márton)
Kleinheisler László egy időre félretette a futballt, miután újszülött fia súlyos állapotba került – derült ki a Blikk interjújából. A 31 éves, 53-szoros magyar válogatott középpályás legutóbb az osztrák Grazer AK-ban szerepelt, de a nyáron nem írt alá új klubhoz.

„Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig. Voltak megkereséseim, de ezeket lemondtam emiatt”mondta Kleinheisler László a lapnak.

A játékos családjával együtt Ausztriában él, gyermeke már teljesen felépült: „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Hála Istennek, minden rendben van.”

Menedzsere, Flipovics Vladan dolgozik azon, hogy a középpályás új klubot találjon, miután az átigazolási időszakban lemaradt a szerződésekről. Kleinheisler szerint több országból is érkezett érdeklődés, de egyelőre nem akar messzire költözni a családtól.

A játékos jelenleg külön edzővel készül, és szeretné minél hamarabb visszaszerezni helyét a válogatottban: „Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát.”

Kleinheisler pályafutása során játszott többek között a Videotonban, a Ferencvárosban, a Puskás Akadémiában, valamint légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és Ausztriában is.

„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben bármi előfordulhat.”

 

Legfrissebb hírek

Kulcsemberük nélkül a magyar válogatott ellen az örmények

Magyar válogatott
6 órája

Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: csaknem 1300 fiatalperc az NB I 13. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
Tegnap, 11:09

Redzic Damir álma teljesült: Szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

Magyar válogatott
2025.11.08. 11:05

Keretet hirdettek az írek a mieink és a portugálok elleni vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.06. 11:33

Labdarúgás: itthon játssza az Eb-selejtezőket az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.11.06. 11:30

Mocsi Attila: Érzem, hogy vezérként tekintenek rám a Rizesporban

Magyar válogatott
2025.11.06. 09:54
Ezek is érdekelhetik